Ezt erősíti meg és egészíti ki az Úr angyala a feltámadás hajnalán a nyitott sírnál, amikor így bátorítja a megrettent asszonyokat: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. […] De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” (Mk 16,6–7)

Erőt adhatnak ezek az igék mindazoknak, akik az általános egyházi tisztújítás jegyében ezekben a hetekben indulnak hatéves presbiteri, elöljárói szolgálatukba. Fontos tisztán látni, hogy ez a küldetés nem egyfajta méltóságot, rangot, elöl állást, elöl ülést jelent a templomban, hanem elöl járást a gyülekezeti, egyházi szolgálatban.

Nem véletlen, hogy az eskü szövegében is megfogalmazódik: „…egyházi elöljáróimat készségesen támogatom…” Elöljárók láncolatába, hálózatába kapcsolódhatunk be, amelyet maga a feltámadott Jézus Krisztus vezet, mégpedig Galileában, amely a názáreti Mester életében a hétköznapok világát jelenti. A feltámadott Úr nem Jeruzsálembe tér vissza, hogy leszámoljon gyilkosaival, hanem azon fáradozik, hogy összegyűjtse az elszéledt nyájat, közöttük az őt háromszor megtagadó Pétert, a kételkedő Tamást, a csalódott, kiégett emmausiakat…

A jó pásztor, aki életét adta a juhokért, ebben a pásztori szolgálatában keres munkatársakat, ha úgy tetszik, bojtárokat, terelő pulikat. Ma is bőven akad őszintén kereső, kétkedő, csalódott, „lelkileg elvált” ember, aki arra vár, hogy valaki mellé szegődjék, ahogy ezt a Feltámadott tette az emmausi úton, és megkérdezze: „Miért nehéz a szíved?”, amint énekeljük egyik legszebb húsvéti korálunkban.

Az ünneprontás szándéka nélkül tegyük fel az őszinte kérdést: vajon mindazok, akik most a gyülekezetek bizalmából hat évre szóló elöljárói mandátumat kapnak, alkalmasak és felkészültek-e erre a szolgálatra? Pál apostoltól tudjuk, hogy „a mi alkalmasságunk Istentől van” (2Kor 3,5). A felkészültségünkért viszont magunk is tehetünk és felelünk.

Jól emlékszem, hogy már az előző általános tisztújításkor, 2012-ben komoly téma volt, hogy lehetőleg csak olyanok vállaljanak szolgálatot, akik erre tudatosan felkészültek, hiszen számos presbiter- és egyéb munkatársképzés folyik egyházunkban Révfülöptől Piliscsabáig. Sajnos mindez most, hat évvel később még mindig inkább csak jámbor óhaj, mintsem jó rend. De ha nem hivatalos feltétele is a szolgálatba lépésnek a képzettség, legalább legyen természetes következménye annak, ha valaki elöljáró lesz, hogy a tanítványságban, a közös tanulásban, a felkészülésben is elöl jár…

Ezt a felkészülést, az említett szervezett tanfolyamok mellett, számos remek könyv is segítheti, amelyekből egy csokorra valót ajánlunk a szomszédos oldalon. A szolgálatba lépő elöljárók számára is útmutató lehet az ősi bencés jelmondat, amelynek harmadik felszólító igéjét gyakran lespóroljuk: „Ora et labora et lege!” Azaz: „Imádkozzál és dolgozzál és olvassál!”

Ízelítőül, étvágygerjesztőként néhány inspiráló fejezetcím Christian Möller „Ha az Úr nem építi a házat…” – Levelek presbitereknek a gyülekezetépítésről című könyvéből: A gyülekezet mint ajándék és feladat…, Misszionáló népegyház…?, Kiáltás lelkiség után…, Ajándékok és feladatok a mindennapi istentiszteleten…, Hogy lesz egy gyülekezet diakóniai?

S végül a legfontosabb, egy személyes hangvételű áldás a „Tarts, Uram, a kezedben” – Személyes szavak presbiterekhez címet viselő kötetből, amelynek újbóli kiadását ezúton is javaslom (e lapszámunkban több részletet is találhatnak olvasóink a Luther Kiadónak ebből a könyvéből – a szerk.): „Erősítsen meg téged a szerető Isten, aki elhívott szolgálatára. Adjon neked jóságában gyökerező bizalmat, lelkesedni képes szívet, találékony szeretetet. Őrizzen meg téged a hit zarándokútján, ajándékozzon meg a tevékeny élet örömével, a közösség megtartó erejével, hogy áldás lehess: jó ember, igaz tanú – Isten szeretetének jele a világban.”

Ámen!