A szombat délutáni összejövetelre dr. László Virgilt hívta meg a gyülekezet előadónak, aki nem volt ismeretlen az egyháztagok előtt. Felesége, dr. Agod Anett volt Cinkota első hatodévese, akit azóta is szívesen vissza-visszahívogatnak alkalmaikra.

A téma kézenfekvő volt, hiszen Virgil az istenfiúság kérdéséről írt doktori értekezést, amely felkeltette az érdeklődést. Az új presbitérium pedig kíváncsi volt, milyen felelősséget jelent az a tény, hogy mi Isten gyermekei vagyunk.

Agod Anett kezdőimádságát követően a gyülekezet lelkésze, e sorok írója mondott áhítatot a téma egyik fontos textusáról (Gal 4,4–6). Jó kiindulnunk abból a meggyőződésből, hogy Isten minket az ő gyermekeivé fogadott. Ez egyrész óriási lehetőség a számunkra, ugyanakkor komoly elkötelezést és küldetést is jelent, hogy egész életünk mennyei Atyánkról tanúskodjék.

Dr. László Virgil beszélgetésindító előadásában felvázolta az istenfiúság újszövetségi modelljeit (Pál, János és Máté alapján), majd rámutatott arra, hogy gyülekezeti vezetőként, presbiterként leginkább úgy lehetünk hűségesek ránk ruházott tisztségünkhöz, ha arra törekszünk, hogy minél világosabban és felismerhetőbben tükrözzük vissza Isten szeretetét. Nagy dolgot kér tőlünk Jézus, amikor erre buzdít minket: „legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,48)

A beszélgetés során a résztvevők személyes szavakkal szóltak arról, hogy miként tapasztalták meg életük során istengyermekségük áldásait. Mivel mindnyájan a mennyei Atyához tartozunk, jobban kell arra törekednünk, hogy a testvéri közösség valósággá váljon gyülekezetünkben és környezetünkben egyaránt.

A nap hátralévő részében a megjelentek játékos formában gondolták végig, hogyan tudják a gyakorlatban kiteljesíteni elhívásukat. Egy asztalra kikészített tárgyakból választhattak a résztvevők, melyek alapján el kellett mondják, ők hogyan ragadják meg istengyermekségük felelősségét. Volt, aki seprűvel a kezében vallotta, hogy szükség van mindazt kisöpörni az életünkből, ami kárt okoz a léleknek, mások egy kalapácsot, varrótűt vagy villát emeltek magasra, hogy ezzel fejezzék ki tettrekészségüket saját érdeklődésük, tehetségük szerint.

A Cinkotai Gazdakör eközben az udvaron elkészítette a vacsorát, melyet vidám beszélgetés közepette fogyasztottak el. Ennek az igazi asztalközösségnek az élménye reménység szerint elkíséri majd a cinkotaiakat a presbiteri szolgálat hatéves ciklusának végéig s talán még tovább is.