Fabiny Tamás a beszélgetés elején azt igyekezett tisztázni, hogyan szólítsa meg a vendéget? Szőnyi Erzsébet azt kérte, hogy tanárnőnek szólítsa, ahogyan pályafutása során mindenki tette. Legfőképpen azért – tette hozzá –, mert bár soha nem állított fel fontossági sorrendet a komponálás és a tanítás között, de lényegében az utóbbinak szentelte egész életét és a pedagógiai tevékenysége nélkül a művei sem születtek volna meg, illetve aligha lennének értelmezhetők.

A vendég bámulatra méltó szellemi frissességgel idézte fel életének elmúlt kilenc (!) évtizedét. Beszélt azokról az évekről, amikor a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban hosszú éveken át vezette a kórust és a beszélgetés egy pontján nevetve állította fel a közönség közül hajdanvolt, ma már jócskán szép korú tanítványait.

Szőnyi Erzsébet a beszélgetés során felidézte Kodály Zoltánnal való együttműködését, azt az időszakot, amikor az utóbb világhírűvé vált Kodály-módszer gyakorlati pedagógia módszereinek kidolgozásán munkálkodott. Beszélt arról is, amikor Kodály őt küldte Japánba az új zenepedagógiai módszer távol-keleti meghonosításának feladatával.

Szőnyi Erzsébet szerint azért becsülik máig oly sokra Ázsiában és különösen Japánban a Kodály-módszert, mert az ott élő népek ténylegesen rokonaiknak tartják a magyarokat, amit az is alátámaszt, hogy zenei kultúrájuk/logikájuk jelentős hasonlóságot mutat a magyar népzene szabályrendszerével.

Vérbeli zenepedagógusként Szőnyi Erzsébet amellett érvelt, hogy a zenei nevelés nem csupán a lélek, az ízlés finomodása miatt fontos, hanem a gyermekek logikus gondolkodása fejlesztésének is remek eszköze lehet.

Az életének fontos korszakait szellemes anekdotákkal fűszerező előadó, Kossuth- és Príma-díjas Szőnyi Erzsébet ma is Budapest XII. kerületében lakik, ahol díszpolgárrá is megválasztották.