Nagy Zoltán nagykövet a kiállítást megnyitó köszöntőjében felidézte az öt solát, a reformátorok alapvető hittételeit, amelyek meghatározó befolyást gyakoroltak nem csupán az egyház, de a tudomány vagy a gazdaság újkori fejlődésére is. Mint mondta, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott tablókon élő példák elevenednek meg, hiszen „a reformáció üzenete ma mindennél időszerűbb a társadalmi, kulturális és lelki válsággal küzdő Európának: van remény a megújulásra, remény a megmaradásra”. Ezt a hitvallást próbálja a kiállítás, francia nyelven a brüsszeli közönség számára is átadni.

A megnyitót beszélgetés követte, amelyet Remport Péter, a belgiumi magyar protestáns gyülekezet lelkésze vezetett. A tartalmas eszmecsere főbb kérdései a reformáció korának jelenkorral való párhuzamaira, a reformáció tanainak máig tartó érvényességére, az egyház társadalmi szerepére, és annak Európa megújításában való lehetséges szerepére vonatkoztak.

Prőhle Gergely a beszélgetés elején fontosnak tartotta leszögezni, hogy Luther nem akart új egyházat létrehozni, ez csupán a pápai átok következtében történt így. A reformáció gazdasági és teológiai megalapozása évekkel korábban elkezdődött a Wittenbergi Egyetemen. Az országos felügyelő emlékeztetett, hogy a wormsi birodalmi gyűlés után a német választófejedelmek egyetértettek Lutherrel abban, hogy a birodalom gazdag északi tartományaiból a szegényebb déli városokba irányuló valutatranszfernek, vagyis a búcsúcédulák rendszerének véget kell vetni – utalt a németnyelvű világot ma is megosztó dilemma történelmi előzményére. Egy világi propagandagépezet segítségével, a fejedelmek az egész nyugati világot elárasztották Luther arcképeivel és a bibliai jelenetek képi ábrázolásával, amelynek óriási jelentősége volt egy olyan társadalomban, amelynek alig 3 százaléka tudott olvasni. Ugyanakkor teológiai értelemben a reformáció tanai a biblikus gyökerekhez tértek vissza – hangsúlyozta Prőhle.

Sógor Csaba szerint a reformációval nem a válást ünnepeljük, hanem a felnőtté válást – utalva a római katolikusok által olyakor felvetett bírálatra. Van mit ünnepelni, mert a reformáció egy hitújítást, egy megújulást jelentett a „Semper Reformanda” reformátori parancsa szerint. Sógor Csaba emlékeztetett, hogy a katolikus egyház is sokat köszönhet a reformációnak, hiszen ugyancsak megújulásra sarkalta az, gondoljunk csak a 2. Vatikáni Zsinatra és annak határozataira.

Arra a kérdésre, hogy vajon a reformáció által előtérbe helyezett humanizmusnak van-e eszmei folytatása a ma társadalmában, Prőhle Gergely úgy válaszolt, hogy bizonyos értelemben a felvilágosodás is a reformáció következménye. A gyakran hivatkozott európai értékek valójában a zsidó–keresztény hagyomány és a felvilágosodás értékrendjének finom keveréke. Ehhez a közös metszethez nagyon óvatosan kell nyúlni, mivel a felvilágosodásból le lehet csúszni a libertinista hagyományba, és a keresztény értékrendből is le lehet csúszni a felvilágosodás tagadásába – figyelmeztetett. Európa elmúlt 300-400 évének történelme arról szólt, hogy valaki egyik vagy másik irányba le akart térni. A reformáció éppen ezért iszonyatosan véres háborúkat vont magával – a Harmincéves háborúnál véresebb összecsapást addig nem látott Európa – amely a közös ellenséggel szembeni összefogással zárult; ugyanakkor a Napóleoni háborúk is megegyezéssel, a protestáns és katolikus hatalmas megállapodásával végződött a Bécsi Kongresszuson.

A reformációval és a Biblia-fordításokkal a nemzeti szempontok erősödtek, ugyanakkor ezek a 19-20. századig, a nacionalizmusok megerősödéséig egyensúlyban maradtak a keresztény univerzalista gondolkodással. A reformáció azért izgalmas, mert érzékeny keverékét adja a lokális és globális gondolkodásnak, vagyis, hogy hogyan lehet közös nevezőre hozni a nemzeti és univerzalista világszemléletet. Valójában a mai európai diskurzus is erről szól: vajon a nemzetállamok Európája, vagy valami univerzális föderáció jön létre? 

Ha az Európai Unió alapító atyáit tekintjük, nem véletlen, hogy Schuman, De Gasperi és Adeneuer is országuk határvidékeiről származtak, katolikusok, és egyébként német anyanyelvűek voltak. Életükben ezért egyszerre volt jelen a kisebbségi létből következő helyi elköteleződés és univerzalista látásmód. Nemzeti identitásuk felülírta a katolicizmusukat, amely elvezetett az integrációhoz. Ez a példa jól mutatja, hogy hogyan lehet az univerzalizmust összhangba hozni a lokalitással.

A reformáció mai társadalom számára is érvényes értékrendjére utalva, Sógor Csaba hangsúlyozta, hogy Kálvin előírásai szigorú szabályok közé szorította a gazdag genfi polgárokat, amennyiben 5 százalékban maximálta a kamatot és felhasználását közcélokra engedélyezte, de még a viseletre vonatkozósan is az önmegtartóztatást hirdette. Ezt akkor sokan kifogásolták, de hosszú távon ez tette a svájciakat gazdaggá. Egy másik fontos örökség, hogy a reformáció vetette el a társadalmi önszerveződés, a civil szervezetek magját. A presbitérium, az egyház belső önkormányzati és döntési rendszere egy olyan szervezetet hozott létre, amelyet formai értelemben még a kommunizmus sem tudott kikezdeni.

Prőhle Gergely szerint a Luther által megfogalmazott tétel, miszerint a jól végzett munka Istent tiszteli, voltaképpen a kapitalista munkamorál megalapozása. Ha a pénzvilág a Luther- és Kálvin-féle hitelezési gyakorlatot követte volna, a világ valószínűleg nem jutott volna válságba a 2000-es évekbe.

Prőhle szerint a reformáció örökségének van egy politikai vetülete, amely a migránsválsághoz való viszonyulásban is eligazodást ad. Nyilvánvaló, hogy létezik a közösség iránti felelősség, a társadalom teherbírását figyelembe vevő gondolkodás, és egy, a keresztény ember egyéni felelősségére vonatkozó aspektus: ha zörgetnek az ajtón, ajtót kell nyitni. Luther, a kettős kormányzás elve alapján, különbséget tesz a világi hatalom és az egyén felelőssége között. A kormányzat feladata tehát, hogy a közösség érdekeit vegye figyelembe, például a szociális rendszer vagy a kulturális integritás kérdésében, ugyanakkor az egyes emberek nem tehetnek mást, mint segítenek a szíriai migránsoknak. Természetesen különbséget kell tenni gazdasági bevándorlók és menekültek között, de az egyénnek segítenie kell annak, aki segítségre szorul. Ezek az elvek nagyon is aktuálisak.

A keresztény tanítás társadalmi szerepére vonatkozóan Sógor Csaba a mai, információval és képekkel elárasztott világot a Reformáció korával hozta párhuzamba. Amikor elveszett a latintudás, képeket kezdett használni az egyház – mondta. Ha az emberek elfelejtenek olvasni, ha már nem lesz Szentírás, újra jön a képi világ. Az egyház feladata, hogy megtalálja azt az eszközt, amellyel újra a fiatalok közelébe tudja hozni a tudást és a Szentírást. Némileg önkritikusan, Sógor Csaba megjegyezte, hogy habár a kommunizmus évtizedei alatt az egyház jelentette az anyanyelv gyakorlásának egyik legfontosabb színterét, ennek következtében némileg belterjessé, befelé fordulóvá is vált. Ez, a szekularizáció megállítása mellett, ma az egyház legfontosabb kihívása. Fontos, hogy újra megtanuljunk egymásra és másokra is odafigyelni - ismerte el.

Prőhle Gergely szerint az egyház, illetve a tudás szerepe az is, hogy ne butuljunk el teljesen. Miről is szól a mai vita? – tette fel a kérdést – hogy hogyan lehet az internet által elénk tolt információt okosan, jól szelektálva és jól strukturáltan, gondolkodással felhasználni. Hogy ne veszítsük el a mértéket és megmaradjon a kontroll, hogy az almába való beleharapás ne okozzon végzetes mérgezést – utalt a lutheránus Steve Jobs Apple nevű cégének logójára.

A nyugati világ mai, iszlámmal szembeni kihívásáról szólva Prőhle Gergely kifejtette, hogy a fundamentalista iszlám nem a kereszténységet, hanem a felvilágosodás értékeit utasítja el, vagyis a probléma nem a tipikus muszlim–keresztény szembenállás. Az európai kultúra sebezhetőségéből az európai embernek arra kell rájönnie, hogy a liberális-keresztény vitát az európai kultúra védelmében kell felülírni. A külső fenyegetésből az egymásrautaltság válik nagyon is nyilvánvalóvá. Prőhle Gergely szerint ugyanakkor az egyházaknak nem szerepe, hogy az állami migránspolitikát támogassa, ugyanis annak az egyén felelősségére kell figyelnie. Az állam és egyház szétválasztása pedig Eötvös József óta Magyarországon is fontos dolog – figyelmeztetett Prőhle.