Ezt a napot – a baráti beszélgetéseken és a kapcsolatok erősítésén túl – arra szánták, hogy felidézzék azokat az időket, amikor a reformáció nyomán a lutheránusok igyekeztek megvetni lábukat a budai polgárság köreiben.

Az emlékezés első helyszíne a mostanában Csontváry Kosztka Tivadar gyűjteményes festménykiállításának otthont adó, a második világháborút követően évtizedekig romosan álló, s nemrégiben helyreállított, egykori Honvéd Főparancsnokság Dísz téri épületének udvara volt. Azért tartották ott az áhítatot, mert mai tudásunk szerint ott állt a budai evangélikusok első temploma.

Bence Imre budavári igazgató lelkész, esperes felidézte azokat az időket, amikor a Mária Terézia uralkodásának idején dúló vallásüldözést követően, II. József türelmi rendeletének hatására Budavárban, 1844-ben megalakulhatott az első evangélikus gyülekezet. Ebben jelentős szerepet játszott Mária Dorottya württembergi hercegnő, aki József nádor harmadik feleségeként maga is evangélikus volt.

1846-ban, az említett Dísz téri helyszínen már állt az első templomuk, mellette a lelkészlakás és egy evangélikus iskola, ám ezeket utóbb, városrendezési okokból le kellett bontani. Az elvesztett épületért kárpótlásul a gyülekezetnek juttatott telken, a Bécsi kapu téren épült fel az éppen most 120 éve, 1895. október 20-án felszentelt, mai napig álló, Kallina Mór műépítész tervei alapján készült evangélikus templom.

Bence Imre emlékeztetett Jézus Krisztus szavaira: ti vagytok a világ világossága; nem rejthető el a hegyen épült város. Talán éppen ezért döntöttek úgy egykor az evangélikusok, hogy az eredeti elképzelésektől eltérve nem a Várhegy lábánál fekvő Vízivárosban, hanem a Budapest fölé magasodó Várkerületben építik fel első templomukat – mondta az esperes, majd hozzátette –, jól láthatóan és egyértelműen hirdetve ezzel a Krisztusba vetett szilárd hitet, ezzel példát és persze feladatot is adva kései, manapság a gyülekezeteket alkotó híveknek. A kereszténységet mindinkább elhagyó világban arra kell törekednünk, hogy ne csak gyakoroljuk, de tovább is adjuk hitünket, igazolva azt, hogy nem az az igaz evangélikus, akinek az apja az volt, hanem az, akinek a gyermekei is evangélikusok lesznek – mondat Bence Imre. A várban lerombolt majd újra felépült templom példája pedig arra tanít – mondta az igazgató lelkész –, hogy mindegy hol áll Isten háza, áldás lesz az abban végzett szolgálaton.

Az áhítatot és a Várban tett sétát követően a gyülekezet tagjai és a vendégek meghallgatták Végh András régész előadását. A Budapesti Történeti Múzeum főmunkatársa a középkori Budára kalauzolta el képzeletben hallgatóit, és arról beszélt, hogy egy osztrák császári levéltárban megtalált, Buda várát ábrázoló metszet alapján lehet rekonstruálni, hogy a sokszor elpusztult és újjáépített, így többször jelentősen átalakult középkori Várban hol álltak egykor a különféle felekezetek templomai. Akkoriban a Vár északi részét lakták a magyarok, a betelepülő német polgárok pedig inkább a Várhegy középső, illetve déli részét foglalták el. A vegyes házasság akkoriban ritkaságnak számított, az itt élő különféle nemzetiségek, a már említetteken túl az olasz és zsidó kereskedők zárt közösségekben éltek, erősen őrizték identitásukat – említette meg a Végh András. A régész előadásában felidézte azt is, hogy Magyarországon a Mohácsi vész, vagyis 1526 után kezdett megerősödni a reformáció. Létezik olyan, az 1550-es évekből származó irat, amelyben budai protestáns gyülekezet azért fohászkodik, hogy az Úr mentse meg őket a törököktől – mondta el Végh András. Ennek ellenére az 1500-1600-as évek fordulóján a török elfoglalta, feldúlta, majd dzsámivá alakította át a protestánsok templomát.

Az előadást közös ebéd követte, majd a gyülekezet a Bécsi kapu téri templommal szemközt található Magyar Nemzeti Levéltárban megtekintette Luther Márton végrendeletét és a magyarországi evangélikusok számára más, fontos iratokat. A különleges dokumentumokról Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár vezetője szolgált érdekességekkel.

A nap végén a budavári gyülekezet gospel kórusának koncertjét hallgathatták meg a sárvári, soproni és budai evangélikusok.