Nem volt kellemes a telefonban hallani, amikor a köhögés gyötörte. Egy alkalommal mobiltelefonján hívtam, nem vette fel. Sejtettem, hogy valami  történt. Estefelé visszahívott, hogy itt vagyok a kórházban, a belgyógyászat covid osztályán és hamarosan megkezdik a protokoll szerinti kezelést. „A légzésemet oxigénnel segítik" – mondta. Tulajdonképpen tudtunk egymással beszélni. Pár nap múlva elérkezett a vasárnap. Újra hívtam telefonon. Úgy tűnt, nincs változás az állapotában. Arra kértem, hallgassa meg a vasárnap igéjét és igehirdetését. Csak tartsa füléhez a telefont, ha nehéz számára, nyugodtan szóljon közbe. Csendben hallgatta. A végén ennyit mondott, sajnos már itt vár a nővér, meghozta a gyógyszert, le kell tennem. A napok múltak, szerdán felhívott, hogy holnap hazamehetek, vsárnap este óta nagy változás történt a betegségben, el kezdtem egyre jobban lenni. Erre volt szükségem. Az igére, a Krisztusról szóló beszédre, az Élet kenyerére, mert maga Jézus mondta: Én vagyok az élet kenyere. 

Már otthonában erősödik. 

Sokszor nehéz a beteghez beszélni, megtalálni a legjobb szavakat. A kórházi betegágyon különösen is erőt adó lehet a lelkész és a beteg között, a gyülekezeti tagok között egy olyan telefonbeszélgetés, amikor nem valamit igyekszünk mondani, hanem bemondjuk a telefonba az aznapi igét, az aznapi igemagyarázatot az áhítatos könyvből, vagy az imádságot.

Nyakig benne vagyunk a covidban, de még inkább eláraszt bennünk Isten hozzánk való szeretete és irgalma. Zajlik a protokoll szerinti gyógyítás, számunkra van egy olyan protokoll, amin keresztül mindenből, a halálból is van gyógyulásunk.