– Mi pünkösd üzenete 2016-ban?

– Pünkösd az egyház születésnapja. Évről évre Isten színe előtt hálaadással emlékezünk az indulásra, ugyanakkor kétezer év távolából azt is megéljük, hogy az egyház újbóli születése nemcsak szükséges, hanem megtörténik is. Igaz ez még akkor is, ha a mindennapokban az egyház elég sok nehézségével találkozunk, láthatjuk a közösségi élet beszűkülését, a fogyásnak indult gyülekezeteket. Tudnunk kell, hogy kicsiben és nem olyan látványosan, de a hitébresztés – a Szentlélek által – kétezer év óta folyamatosan megtapasztalható. Ezért semmi kétségem nincs afelől, hogy 2016-ban működik-e a Szentlélek! Ma is, ha nem is több ezres tömegekben, hanem csendesen, személytől személyig hatóan, de megtapasztaljuk az életújulásokat.

– Dr. Jánossy Lajos Az egyházi év útmutatása című könyvében úgy fogalmaz, hogy „pünkösdkor egészen nyilvánvaló a Szentlélek munkásságának egyházi és személyes jellege. Bizonyára ezért van olyan mostoha helyzete ennek a nagy ünnepnek.” Pünkösd az egyház születésnapja, mégis csendesen ünnepeljük. Miért van ez így?

– Kétségtelen, hogy a három nagy ünnep közül a legkevésbé megbecsült a pünkösd. A Szentlélek munkájának felfedezése elemi érdeke a keresztény embernek és az egyháznak is, mert nagy félreértésben és tévedésben vagyunk, ha azt hisszük, hogy az egyházat emberek hozták létre és emberek tudják megújítani. Hogy miért nem ünnepeljük megfelelően a pünkösdöt? Az embereknek Istenről van valamilyen fogalma. Az, hogy ez mennyire letisztult, már más kérdés… Jézus Krisztusnak, a földre jött Isten Fiának az alakja is könnyebben megfogható, mint a láthatatlan Lélek kiáradása. Ugyanakkor tudjuk, hogy a megújulás tapasztalati valóság, ugyanúgy, mint az, hogy a Szentlélek munkálkodik a mai napig. Ha azt mondjuk, hogy kétezer év óta él az egyház, az csak azért történhet meg, mert a Szentlélek munkában van!

– A Szentlélek munkája mellett a változáshoz a személyes döntéseink is fontosak. Ilyen értelemben a pünkösd a mozgósítás ünnepe is. Arra szólít fel, hogy ne csak megéljük a hitünket, hanem – különböző eszközökkel – hirdessük is Isten nevét…

– A hit továbbadása egyfelől nagyon fontos felelőssége a mindenkori tanítványoknak, ugyanakkor önmagában az a tény, hogy valaki tanúságot tesz más embereknek, automatikusan nem ébreszt hitet. A hitre jutáshoz a másik ember szívében is el kell, hogy induljon valami. Hogy ez hogyan és mitől működik, arra pontos válasz vagy „recept” nincs. Biztos vagyok abban, hogy ez nemcsak az emberi igyekezeten múlik, hanem ahol a szó a szívhez ér, ott a Lélek rejtetten dolgozik. Lelkészként látom, hogy az emberi lélek ritkán nyitott arra, hogy az Isten eljusson hozzá. Ez még a gyülekezetbe járó emberekre is igaz. Az egyháznak ezt fel kell ismernie, várakoznia kell, és Isten segítségét kérni. Szülőként, lelkészként és püspökként is tapasztalom, hogy nem tudunk embereket megváltoztatni. Nem tudunk egy másik embert önmagunk akaratából az Isten útjára téríteni. Ez alázatra tanít, hiszen tudatosítja, hogy maga az egyház Istené, ugyanúgy, mint az emberek, akik elsőrendűen Istenhez tartoznak, és csak azt követően közösségekhez.

– Mi az egyház, azon belül is a Magyarországi Evangélikus Egyház jelenlegi kihívása?

– Nagyon nagy átalakuláson megy át nem csak az evangélikus egyház, hanem a magyar társadalom is. Az emberek ma sokkal szabadabban mozognak mindenféle tekintetben, így térben, időben és lelkileg is. Olyan korszakban él a nyugati világ – beleértve Magyarországot is –, ahol a határok az elmúlt évtizedekben lebomlottak. Ez ugyanúgy igaz a vasfüggönyre, mint az országhatárokra. Ennek egyik következménye, hogy a nagy gazdasági különbségekkel működő országok közötti átjárás sokkal könnyebb lett. Tapasztaljuk is ennek a nagyon erős elszívó hatását. Többé-kevésbé hasonló a helyzet az egyházak közötti kapcsolatrendszerben is. Az elmúlt évtizedekben a különböző felekezetek között lévő sok évszázados határok nagyon komolyan visszabontódtak. A hagyományos közösségek – amelyek falakkal, tradíciókkal voltak körülbástyázva – bizonyos értelemben kiszolgáltatottabbak lettek, mert sokkal könnyebben mozognak a hozzájuk tartozó emberek. A gazdaság is hatalmas átalakulás alatt van, ami minket, viszonylag kis létszámú evangélikusokat különösen is hátrányosan érint. A kis falvakban koncentráltan élő tradicionális közösségeink a falvak megszűnő gazdasági eltartó képessége miatt tulajdonképpen elveszítik az utánpótlásukat. Fiataljaink vagy a közeli városokba vagy külföldre költöznek. Ezeken a településeken folyamatosan idősödik az evangélikus közösség, ami nagyon nehéz helyzet elé állítja az ott szolgáló lelkészeket, valamint az adott gyülekezetet is.

– Ez a gyakorlatban mit jelent?

– Az evangélikus hittestvérek gondozása korunk nagyon fontos kihívása. Hagyományos, valamikor erős gyülekezeteink lélekszámában számottevő csökkenés látható. Nem azért, mert a lelkigondozói munka feltétlenül rossz, hanem azért, mert nincs az adott helyen megélhetés. Azt is látjuk, hogy amikor a fiatalok elkerülnek egy ilyen településről, akkor nem mindig kapcsolódnak be másik gyülekezet életébe, vagy olyan helyre költöznek, ahol nincs is evangélikus közösség.
Ugyanakkor hangsúlyozom, hogy ahol megvannak a gyülekezeteink, ott azzal a lehetőséggel is élhetünk, hogy nagyon sok kallódó, pásztor nélkül élő, lelkileg nem gondozott ember is van a környezetünkben, akikhez odaléphetünk, megszólíthatjuk őket. Ahol egy gyülekezet mágnesként tudja vonzani a környezetében élő embereket, ott egy újfajta közösségszerveződés tanúi lehetünk a jövőben.

– Az egyházat sokszor vádolják azzal, hogy társadalmi kérdésekben nem, vagy csak ritkán szólal meg. Máskor pedig éppen azt halljuk, hogy nem kellett volna szólnunk… Mennyire fontos, hogy a közélet kérdéseire és a korunkat meghatározó etikai kérdésekre a nagyobb nyilvánosság előtt is megpróbáljunk válaszokat adni?

– Az, hogy az egyház egyfajta iránytű szerepet töltsön be, az valóban a feladata. Ugyanakkor nem minden társadalmi kérdésben kell az egyháznak hangosan megnyilatkoznia. Azt a küldetésünket kell betöltenünk, amit Krisztustól kaptunk! Amennyiben olyan társadalmi kérdések kerülnek elő, amelyek érintik ezt a területet, ott meg kell szólalni; ahol ez nincs meg, ott nem biztos, hogy jó, ha beszélünk. A jézusi program nem társadalmi program.

– A reformáció egy belső megújulást eredményezett. Egyháztörténetünkben örömteli felfedezni az újra és újra előkerülő megújulás szándékát. Ma merre kéne tartanunk?

– Nem véletlen, hogy a reformáció a Szentírás megismerésén, olvasásán, elérhetővé tételén és komolyan vételén keresztül hozott újulást az egyházban. A Szentírásnak, mint Isten kinyilatkoztatott üzenetének a jövőben is meghatározó szerepe kell hogy legyen. Az is kétségtelen, hogy a Biblia értelmezésében és használatában az elmúlt évszázadokban elég sok vélemény- és értelmezési különbség is fellépett, ami bizonyos értelemben meg is osztja a Krisztust követők táborát. A Szentírás használata kikerülhetetlen, ugyanakkor a különböző bibliaértelmezési csoportok közötti egyetértés keresése is nagyon fontos. A szigorú vagy egyszerűbb értelmezési utak és a Szentírást tartalmilag vagy szó szerint komolyan vevő csoportok között elég komoly feszültségek húzódnak jelen pillanatban is az egyházban. Ezen a területen nagyon fontos lépések várnak a Krisztust követőkre, erre nagy hangsúlyt kell fektetni. Nem lehet kisajátítani a bibliahasználat bizonyos irányát és nem lehet azt mondani, hogy „csak az általam mondottak szerint szabad a Szentírást értelmezni”. Vallom, hogy sokat adhatnának ezek a csoportok egymásnak! A létrejövő párbeszéd által egy mélyebb, több rétegű útkeresés segíthetné őket az értelmezésben. Ehhez azonban sokkal komolyabb Isten előtti alázatra van szükség…