Váratlan találkozásban lehetett részem néhány napja. A falunkban sétáltam a fiammal – szentmisére igyekeztünk a közeli katolikus templomba. Az utcánk végén ismerős férfi jött szembe velünk: Szemerei János. Az evangélikus püspök Győrben él, így nem volt teljesen életszerűtlen a megjelenése, de nem tudtam, mit keres a mi kis településünkön. A két templom egymás felé néz Győrújfalun, s amikor az istentisztelet véget ér, azt követően kezdődik a mise. Logikusan adódott tehát a kérdésem: ugye, ő végezte az istentiszteletet?

– Nem. A padban ültem. Úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy ide jövünk most vasárnap a közösséggel ünnepelni – érkezett a püspök válasza.

Felmerült bennem, hogy talán valamiféle vizitáció, a falusi közösség amolyan „vezetői felmérése” lehetett a látogatás célja, ám evangélikus körökből megtudtam: bár létezik ilyen szándékú püspöki jelenlét, de annak jellemzően „körítése” is szokott lenni. Itt ennek nyoma sem volt. Az evangélikus egyházi vezető és élete párja úgy jött, úgy vett részt az istentiszteleten, mint minden más hívő, majd egy kis sétát tettek a faluban.

Néhány nappal később gyónni készülődtem a fővárosban, s ahogy az gyakran lenni szokott, ki kellett várnom a soromat. Derűsen fedeztem fel, hogy előttem egyik pap barátom áll – ő is ugyanazért jött, mint én. Igen, neki is vannak bűnei, ő is beáll a sorba, várakozik.

Mikor e történeteket megosztottam egyik ismerősömmel, megemlítette, hogy ő is látott már püspököt a hívek között padban ülni, éspedig katolikus főpásztort, katolikus szentmise során.

Talán van néhány olvasó, aki nem első alkalommal látja a nyitóképnek választott fotót, amelyen Ferenc pápa látható a vatikáni Szent Márta ház kápolnájában. Bizony, néha ő is „elvegyül”, bár sokévnyi pápai szolgálata nyomán ez ma már nem is annyira meglepő a részéről.

Úgy gondolom, semmit nem vesz el az egyházi vezetők küldetéséből, ha időnként látható módon jelzik: ők is ugyanazon az alapon keresztények, mint minden társuk a hitben: Isten gyermekei. Sőt, 

az ilyen megnyilvánulások épp erősíthetik a bizalmat, az egyházi vezetők iránti tiszteletet.

Hiszen Jézus is megközelíthető, megszólítható, köztünk járó ember volt – hol a kútnál, hol a halászok csónakjában, hol egy lakodalom forgatagában, magánházaknál, vándorutak mentén találkozhattak vele kortársai.