Az alkalom Nepp Éva lelkésznő áhítatával vette kezdetét, aki az Útmutató aznapra kijelölt igéje alapján arra irányította az egybegyűltek figyelmét, hogy Jézus Krisztus egyedül az a szilárd alap, amelyre az egyház épülhet.

Videóinkban láthatják, hogy az Aradi András esperes moderálásával felvezetett kérdéskörökre Aradi György, Kondor Péter, Szeverényi János és Vető István püspökjelöltek miként válaszoltak.

Első kérdéskör:
Legyenek szívesek konkrétan megnevezni, hogy az elmúlt öt évben milyen egyházkormányzati munkát végeztek, illetve nevezzenek meg konkrétan három olyan intézkedést, amelyet megválasztásuk esetén megszabott határidőig püspökként elvégeznének, prioritási sorrendbe állítva a legfontosabb elvégzendő teendőket!

Második kérdéskör: 
Püspöki szolgálatában milyen lehetőségeket lát, hogy a szórványhelyzetben lévő gyülekezetek életét segítse (jogi helyzet változtatása, struktúraváltás, anyagi források felhasználása, lelkészi munkamódszertanváltás, laikusok bevonása, misszió)?
Mit tudunk kezdeni az elgyengült, nagy területen élő kis közösségek hatalmas ingatlanterhével?
Miben segíthetnek meglévő intézményeink? 

Harmadik kérdéskör:
Mit gondol az állam és az egyház kapcsolatáról, együttműködéséről? 
Mennyire és hogyan vegyen részt a püspök a közéletben? 
Mennyire szabad nyíltan elköteleződnie? 
Miben változtatna az egyház és a kormány jelenlegi kapcsolatán?

Negyedik kérdéskör:

Milyen terve van arra nézve, hogy hivatala gyakorlása közben megőrizze püspöki tevékenységének a lelkivezetői, tehát teológiai, igehirdetői, pásztorlói jellegét az inkább menedzseri jellegűnek nevezhető kényszerű feladatok között?

A négy körben lezajlott válaszok után a jelöltek presbiterek és lelkészek további kérdéseire is válaszoltak.

FOTÓK:

Schell János gyönki másodfelügyelő a paksi püspökjelölti bemutatkozáson a következő kérdést tette fel:

Van-e koncepciójuk és stratégiájuk egyházunk tanításbeli radikális megreformálására, átalakítására annak érdekében, hogy a statisztikailag dokumentált taglétszám csökkenését megállítsuk, és idővel növekedésbe fordítsuk?

A kérdés feltevése után ő maga is elmondta véleményét a kérdésről, amelyet most mi is közlünk:

„Az egyházi közbeszédet és a püspökjelölteket hallgatva az a benyomásom, mintha csak a hogyan? terén lenne tennivalónk, és a mit? tekintetében minden rendben van. Nem vitatom a hogyan fontosságát, de a tartalom, a mélyreható tanításbeli, tartalmi megújulás nélkül csak olyanok vagyunk, mint aki fürdés helyett dezodort használ! (Elnézést a primitív hasonlatért.)

Ezért az a véleményem, hogy csak a mélyreható tanításbeli megújulás újíthatja meg egyházunkat a reformáció ötszázadik évfordulója után, és teheti vonzóvá magát a mai felnövekvő generációk előtt.

Enélkül hiába vannak kiváló iskoláink, gimnáziumaink, ugyanis ezek csak szerény eredménnyel kecsegtetnek egyházunk szempontjából, mert még a szükséges lelkészi utánpótlást sem tudják biztosítani, és hogy a népszámlálási adatok kedvezőtlen alakulásáról ne is beszéljünk. (Persze tudom, a népegyház megszűnésével törvényszerű a fogyás. Ezzel a ténnyel azonban elaltathatjuk lelkiismeretünket.)

A gimnáziumokban a tanulókba beleivódik a természettudományos tárgyakon (fizika, kémia, biológia és matematika) keresztül a mai, 21. századi természettudományos világkép, ezzel szemben a hittanórákon közvetlenül találkoznak a több ezer éves ókori, mitikus világképpel, amelyben a kereszténység kialakult. A mai hitoktatás ezt az ókori világképet közvetíti a tanulók felé. Természetesen az embernek csak egy tudata van, és hosszabb távon nem tudja elviselni a két világkép okozta tudathasadást, ezért elnyomja magában a mitikus világképet, és a mait választja, ezzel eltávolodik, elidegenedik egyházunktól. Az jelentkezik érettségi után a teológiára, akinél a hagyományos neveltetés, a tradicionalizmus erősebb, fontosabb a mai világképnél.

Visszatérve a mélyreható tanításbeli, tartalmi megújulásra: vajon mit értek ezen? Két pontban foglalom össze röviden.

1. El kell vetnünk az egész ókori világképet, amelyen belül a keresztény hagyomány kialakult, ugyanis kétezer esztendő alatt meghaladtuk ezt a világképet. E világkép jellemzője a mitikus gondolkodás. Viszont a mai embert – Bonhoeffer szavával – a „nagykorú” gondolkodás, a természettudományos világkép jellemzi. Ami ezzel nem összeegyeztethető, azt ejti a modern emberek többsége. Konklúzió, hogy hitünknek legalább összeegyeztethetőnek kell lennie a mai érvényes világképpel, ha el akarjuk fogadtatni a művelt nagyközönséggel! Ez azt jelenti, hogy el kell vetnünk a keresztény hitrendszer „mitikus” örökségét, a misztériumvallások minden hagyatékát, mely természetes módon beszivárgott az ókorban a kereszténységbe.

2. Vissza kell térnünk Jézus valódi, eredeti tanításához! Ezt ma már jól ismerjük az utolsó kétszáz év teológiai kutatásaiból. A visszatérés azért szükséges, mert az Újtestamentumban Jézus eredeti tanítása mellett a Jézus utáni második, harmadik generáció – Pál által meghatározott – tanúságtételét ismerhetjük meg, amely már jelentősen eltér Jézus eredeti tanításától. Ezt a külföldi teológiai szakirodalom már feltárta és gazdagon dokumentálta.

Tehát a jelszónk csak ez lehet: Egyedül Jézus - és semmi más!

Vágyam és reményem egy megújult egyház, amelyben sikerül újraértelmezni Jézus eredeti - és hangsúlyozom, ma is korszerű - üzenetét, mely összeegyeztethető a mai megváltozott világképünkkel, és így gyógyító segítséget kell jelentsen a mai emberiségnek korunk sürgető feladatainak megoldásában! Nem szabad szem elől téveszteni, hogy ez utóbbiaknak kell lenniük hitünk fő céljának az emberiség szempontjából, de nyilván vannak más szempontok is!

Erre azt mondhatják a lelkészek, a püspökök, hogy mi esküt tettünk a lutheri teológiára, a fentiek pedig egyértelműen ellentétben állnak ezzel, tehát meg kellene ezeket tagadnunk! Luther is tett fogadalmat és szerzetesi esküt az akkori egyházban a hűségre és az engedelmességre. Ennek ellenére a - Szentlélek hatására - mégis megújította az egyházat! Ha Luthernek képessége volt erre, úgy ma is kell lennie a püspökök között egy új Luthernek, aki megharcolja ezt a harcot!

A megújuláshoz a legjobb teológusoknak felhatalmazást kell kapniuk az egyház vezetőitől arra, hogy kidolgozzák a nagykorú kereszténységhez vezető utakat! Véleményem szerint a fenti két pontban meghatározottak jelentik ma az aktuális reformációt!

Luther életéből én azt tanultam, hogy a kereszténység kialakulásától egy hosszabb korszak elteltével aktuálissá vált - úgy ötszáz évvel ezelőtt - hitünk mélyreható tartalmi megújítása, melyet elvégzett a reformációban. Biztos vagyok benne: ha Luther ma élne, és mai tudásunk birtokában lenne, ismét megreformálná egyházunk hitét, és ezáltal összhangba hozná azt mai, 21. századi világképünkkel!”