Püspökkenyér – ezúttal a szemnek és a léleknek

Püspökkenyér – ezúttal a szemnek és a léleknek

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Illisz L. László, fotó: Kiss Tamás
Lassan benépesül a stúdió előtti társalgó a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) épületében, a budapesti Kunigunda útján. A Püspökkenyér című műsor felvételét mindig rövid megbeszélés és közös imádság előzi meg, amikor a résztvevők Isten segítségét kérik a munkájukhoz.

A televíziós szereplések esetében szokásos smink ezúttal sem maradhat el, csupán a szerzetesi életet élő görögkatolikus érsek hárítja el a kötelező púdert, mondván, ez már végképp nem fér össze az ő szigorú életvitelével.

Fabiny Tamás püspök még 2010 elején kereste meg a Duna Televízió akkori vezérigazgatóját, Ókovács Szilvesztert egy olyan műsor ötletével, amelyben a hazai egyházak vezetői beszélgetnek aktuális közéleti, illetve a vallást, a hitéletet érintő témákról. A Püspökkenyér azóta látható a köztelevízióban, jelenleg az M5-ös csatornán négyhetente, vasárnap reggel 7 órakor.

A műsorban az elmúlt években több hazai egyházi vezető is vendégeskedett, így – többek között – Beer Miklós váci római katolikus megyés püspök, Kiss-Rigó László szeged–csanádi római katolikus megyés püspök vagy éppen Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke.

Jelenleg három állandó szereplője van a műsornak: Steinbach József dunántúli református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke, Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita, illetve kettős – műsorvezetői és beszélgetőtársi – minőségben Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

A felvetett témákat a műsorvezető határozza meg, s igyekszik úgy alakítani a beszélgetéseket, hogy közéleti és tisztán vallási kérdéseket is megvitassanak. Tudatosan kerülik a direkt politikai témákat, ugyanakkor véleményt mondanak a társadalmunkat leginkább érintő, aktuális kérdésekről, így például európai ügyekről, a szegénységről, az oktatás- vagy éppen az egészségügy helyzetéről.

Legutóbb például az éppen a felvétel idején kezdődött téli olimpiáról beszélgettek a műsor első részében. Szóba került Pál apostol, aki a Krisztusért vállalt hosszú és küzdelmes (vessző)futása során önmagát győzte le, éppen úgy, mint ahogyan az élsportolóknak is meg kell harcolniuk önmagukkal a felkészülés során, rengeteg lemondást és erőfeszítést vállalva.

A második téma a böjt időszaka volt. Szó esett arról, hogy a test böjtje valójában a lélek önmegtartóztatása, s akinek a teste böjtöl, annak a lelke közelebb kerül Istenhez. Az önként vállalt ínség imádságra sarkallja az embert, s ilyenkor arra is kell gondolnunk, hogy Krisztus újbóli eljövetelekor mindnyájunknak részünk lesz a megígért lelki lakomában.

A nézői visszajelzések alapján kijelenthető, hogy a műsornak állandó törzsközönsége van. Új nézőkhöz is eljuthat a műsor azzal, hogy az evangélikus egyház és az MTVA között létrejövő szerződés alapján a jövőben az Evangélikus.hu honlapon megtekinthető lesz a közmédia minden olyan televízió-, illetve rádióműsora, amely egyházunkat érinti. Terveink szerint az egyház hivatalos weboldalán önálló rovatban csoportosítjuk majd ezeket a tartalmakat, s a rovat indulásáról időben tájékoztatjuk Olvasóinkat.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 910. számában jelent meg 2018. március 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Címkék: Püspökkenyér - műsor - MTVA -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!