A Békés megyei település nevét a határában található bronzkori földsáncrendszerről kapta. Ez ihlette a központi tér felújításának tervezőit, akik egy kisebb földvárat álmodtak a falu közepére. A tavaly elkészült erődítmény szabadtéri színpadként is funkcionál. Istentiszteletet most tartottak először e helyen.
Lászlóné Házi Magdolna, a helyi gyülekezet lelkésze 1Thessz 4,11-12 alapján tartott igehirdetésében arról beszélt, hogy Isten útravalóul két ajándékot adott teremtményének: a munkát és a pihenés csendességét. „Akármilyen kis parányi résznek, csavarnak tűnünk a falu életében, szükség van ránk, szükség van mindannyiunk munkájára” - mutatott rá a lelkipásztor.
A hétvége folyamán a szórakoztató és kulturális programok mellett a helyi gazdák és gazdasszonyok is bemutathatták mindazt, amit ebben az évben termeltek az – elsősorban mezőgazdaságból élő – településen. A medgyesegyházi és földvári asszonyok csörögefánkot készítettek és a teljes napi bevételüket (40 ezer forintot) a templom tetejének felújítására ajánlották fel.