Az Isten teremtette világban az ember elfoglalta a számára kijelölt helyet a természet csodálatos rendjében. Először fedelet keresett a feje fölé, majd ácsolt egy egyszerű kalyibát, kunyhót, házat, palotát, kastélyt. Tanyát, falvakat, városokat, metropoliszokat. És már ott élünk a „falak között”, ahonnan nem látjuk azt a csodálatos világot: a fű sarjadó zöldjét, a virágok pompázatos változatait, az apró bogarakat, a futkosó vadat, a csillagos eget. De a legnagyobb hiányt az okozza, hogy nem találjuk magát a Teremtőt. Elvonja figyelmünket, tekintetünket és szívünket a sok körénk épített akadály: a falak, a rohanó embertömeg, az ember által létrehozott millió csoda. Azáltal, hogy az ember létrehozta, megalkotta a maga világát az Isten teremtette világban, egyben kialakult egy burok, ami elválasztja az embert a Teremtőtől.
A Gyülekezeti és Missziói osztály által életre hívott TERMESZ csoport (Természetjáró Evangélikusok Szövetsége) arra vállalkozik, hogy ezen a burkon réseket nyisson, és kilépve azon újra közvetlen kapcsolatba kerüljünk – nem az emberi csodákkal, de a természet csodáival, melynek ösvényei talán elvezetnek az ősi szövetséghez. 2018 szeptemberében tizenöt elszánt fővel alakult meg Piliscsabán a természetjáró csoport. Az első pilisi túra után a decemberi programon már új tagok is csatlakoztak az alapítóhoz.
„Az ÚR irányítja a férfi lépteit, az ember hogyan érthetné meg útját?” (Péld 20,24)
Harmadik alkalommal találkoztunk újra 2019. március 22–24. között Piliscsabán. Húszan indultunk meghódítani a piliscsévi hegyeket. Igazi verőfényes napunk volt a szó eredeti és átvitt értelmében is. Nem csak a természet ragyogott körülöttünk, de mi magunk is sugároztunk valami vidám, boldog, békességet. Sokunkban volt érezhető a valaminek a megtalálása, a valamire való rátalálás öröme. Együtt lenni egy keresztyén közösségben kortól és nemtől függetlenül és hálát adni Istennek az együttlétért, a tartalomért, a beszélgetések mélységéért. Az idősebb testvérek óriási szeretettel emelték szívükhöz a kis 5 éves Zelmát, vagy hallgatták Noémi nővérének kifogyhatatlan csacsogását. A fiatalok egészséges jókedve, teherbírása mindenkinek erőt adott a túra kapaszkodó szakaszainak megtételéhez. A gyakori pihenők alkalmat biztosítottak a túravezető lelkész, Németh Zoltán igazán ötletes és építő játékaira, amelyben mindenki részt tudott venni: korától, tudásától, ismereteitől és hitbéli mélységétől függetlenül. Így talált egymásra a két lator, lelte meg Péter a kakasát, Cirénei Simon a keresztjét, de Júdás is megtalálta a csókját. A mindennapok szürke kérdéseiből és problémáiból kiszakadva szembesülhettünk azzal, hogy egyszerű emberként is képesek vagyunk Jézus tanításait megérteni, befogadni, sőt néha továbbvinni is.
A háromnapos együttlét során alkalmunk volt zsoltáréneklésre, sok-sok beszélgetésre, személyes úti beszámolóra Izlandról. Világi program is volt: fürödtünk és szaunáztunk a túra után a FÉBÉ uszodájában.
Őszinte szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt a TERMESZ programjaira. Bontsuk le közösen az ember alkotta akadályokat és lépjünk ki a természetbe, hogy utána hazatérve erősítsük személyes, családi és közösségi kapcsolatainkat.
Érdeklődni, jelentkezni a Gyülekezeti és Missziói Osztály központi e-mail címén, a gyulmisz@lutheran.hu címen lehet.