Az áhítat után a bizottságot vezető Fabiny Tamás püspök nyitotta meg az ülést és ismertette a napirendet. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításáról ezután Zászkaliczky Zsuzsanna és Harmati Béla szóltak. Történelmileg is jelentősnek tekinthető a tárlat kapcsán létrejött evangélikus–református együttműködés, és fontos lenne, hogy november 5-ig minél több evangélikus gyülekezeti tag megtekinthesse a kiállítást.
Az ülésen Fabiny Tamás beszámolt a windhoeki LVSZ-nagygyűlésen szerzett tapasztalatairól. Ugyanígy beszámolt a Szarvason megrendezett országos kórustalálkozóról Bence Gábor is.
Ezután Cselovszkyné dr. Tarr Klára a wittenbergi magyar napok eddigi szervezéseit sorolta fel. Megtudtuk, hogy a Luther-rajzfilm németországi ősbemutatója 2017. augusztus 26-án, szombat délután lenne a Central Kinóban, ahol két epizód vetítésére és beszélgetésre kerülne sor, majd a Luther-némafilm vetítése következne Fassang László élő zongorajátékával.
Hubert Gabriella a nyilvánosság elé tárta a Wittenbergben bemutatandó molinó koncepcióját, Tíz tárgy, tíz történet címmel. A molinó mellett angol nyelvű füzet, egyéb szóróanyag (könyvjelző, hűtőmágnes) is készülhet.
Krámer György bemutatta a GyüMi 5perc 500 programját, amelyből gyülekezetek rendelhetnek.
Az alkalom a 293-as ének eléneklésével ért véget.