Régi fényében ragyog az Öregtemplom orgonája

Régi fényében ragyog az Öregtemplom orgonája

Share this content.

Forrás: kisalfold.hu, szöveg: Gülch Csaba. Fotó: Bertleff András
Győr – Eredeti formájában született újjá a Győri Evangélikus Egyházközség Öregtemplomának orgonája. Az 1791-ből származó hangszert ünnepi istentisztelet keretében február 18-án szenteli fel Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke.

A győri Öregtemplom első orgonáját 1784-ben vásárolta a gyülekezet. A hajdani közösség kicsinek tartotta a hangszert, mondván, nem méltó a templom méretéhez, ezért egy buzgó adományozó jóvoltából 1791-ben újat vásároltak. Ennek a díszes, félköríves záródású, aranyozott-fehér homlokzatát viseli a mai orgona is. Ennek köszönhető, hogy a modern hangzású, hatalmas méretű hangszer formájában is harmonikusan illeszkedik a templom képébe.

A hangszert a napóleoni háborúk idején, 1809-ben ágyúgolyó-találat érte, de a teljes helyreállítására csupán 1836-ban került sor. A jelenlegi orgona eredetije 1926-ban a nagy hírű Angster cég pécsi műhelyében épült, és azóta számos kisebb-nagyobb átalakításon esett át. Ahogy Csorba János igazgató lelkésztől megtudtuk, a mostani munkálatok előtt, 1999 és 2000 között teljes egészében modernizálták.

„Sajnos a hangszer nem sokkal az átalakítást követően megbízhatatlanná vált, még annak ellenére is, hogy 2006-ban az elektronikus részeiben komoly beavatkozások történtek. A gondokat ezzel sem sikerült tartósan megoldani” – mesélte a lelkész, aki elmondta, hogy az „evangélikus sziget épületegyüttesének nagyszabású felújítása kapcsán az orgona restaurálása is a tervekben szerepelt.

A munkálatok nemrégiben fejeződtek be. A teljesen újjászületett hangszer az eredeti, 1926-os állapotát kapta vissza, mégpedig úgy, hogy a különféle átalakítások során kivett alkatrészeket – az analóg orgonák szerkezeti vizsgálata nyomán – sikerült a szakembereknek tökéletesen rekonstruálni. Nevezetessége, hogy hazai viszonylatban egyedülálló, úgynevezett „Czézár típusú orgona. Az értékmentő munka 52 millió forintba került.

Az orgonaszentelési ünnepséget február 18-án 10 órakor tartják az Öregtemplomban. Igét hirdet Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke. Az istentiszteletet élőben közvetíti a televízió.

Teljesen megújul az evangélikus tömb
Az Insula Lutherana megújulását kiemelt beruházásként több mint 5 milliárd forinttal támogatta a kormány. Az Európában példa nélküli épületegyüttes újjászületését szolgáló teljes projekt egyik kezdeményezője Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő volt.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!