Regionális felügyelői konferenciát tartott Újpesten a Déli Evangélikus Egyházkerület

Regionális felügyelői konferenciát tartott Újpesten a Déli Evangélikus Egyházkerület

Share this content.

Szöveg és fotó: Haba Gábor
Budapest – A Déli Evangélikus Egyházkerület Pest és Tolna–Baranya Egyházmegyéi számára regionális konferenciát tartott 2016. szeptember 17-én Újpesten, az Újpesti Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében, melyen Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár mellett, Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója is előadást tartott.

A hagyományosan megrendezésre került, de minden alkalommal más gyülekezet vendégeként megtartott eseményre a két egyházmegyéből ezúttal ötvenhárom gyülekezetvezető, felügyelő és másodfelügyelő érkezett.

Köszöntőjében Radosné Lengyel Anna, a Déli Evangélikus Egyházkerület felügyelő asszonya, a helyszínválasztást emelte ki jelzésértékűnek. Beszédében méltatta az újpesti gyülekezetben megvalósuló egyházi feladatok eredményességét, az erős közösséget, a lelkészi munkát.

Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke nyitó beszédében a lelkészek és felügyelők harmonikus együttműködésére, a feladatok megosztására és egymás támogatására szólította fel a jelen lévő gyülekezeti vezetőket. A gyülekezetek világi és vallási vezetőinek közös munkáját a repülőgépek motorjaihoz hasonlította, melyek csak úgy képesek levegőbe emelni a géptestet, ha párhuzamosan és egymással összhangban tudnak felpörögni, teljesítményüket kihasználni.

A gyülekezetvezetők regionális konferenciáját két meghívott vendég is megtisztelte jelenlétével. Magyar Levente, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára előadásában a hit és a társadalom kapcsolatáról osztotta meg gondolatait. A jelenlévők tájékoztatást kaptak a külföldi befektetőkről, a preferált területek módosulásáról és az átalakulásokra való felkészülésről.

Az előadást követően Solymár Péter, az Újpesti Evangélikus Egyházközség lelkésze rövid idegenvezetést tartott a szép számmal megjelent gyülekezeti képviselőknek. A lelkész bemutatta az elmúlt négy évben kívül-belül megújult templomot, a 143 éves gyülekezetet és néhány érdekes történetet is megosztott a gyülekezet életéből, például Blaha Lujza dalestjeiről, melyet az egykor elárverezett templom visszavásárlása érdekében tartott.

A konferencia másik meghívott vendége Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója volt, aki részletesen bemutatta az általa vezetett intézményt. Bepillantást engedett a levéltárban őrzött gyűjtemény segítségével végzett kutatásokba, megismertette az új anyagok gyűjtésének technikáját. A szakember megosztott több olyan praktikát, eljárási módot, melyeket felhasználva a gyülekezetek saját arhívumukat, pótolhatatlan irataikat könnyebben őrizhetik meg az utókor számára.

Az előadást követően, szabad fórum keretében oszthatták meg a gyülekezeteket képviselők saját eredményeiket, javaslataikat, vagy éppen más gyülekezetek tapasztalatait, ötleteit kérhették az előttük álló feladatok sikeresebb megvalósításához.

A regionális konferenciát az Újpesti Evangélikus Énekkar előadása zárta.

A részt vevő küldöttek egybehangzó véleménye alapján eredményesnek ítélhetjük a találkozót, melyet az előadások, a bemutatók mellett, a találkozás öröme és a tapasztalatcsere tett még sikeresebbé.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!