– Milyen érzésekkel vette át a díjat? Hiszen minden pedagógus a fiatalokért dolgozik…
– Való igaz, elgondolkodtam azon, hogy vajon mi alapján mérik ezt a díjat. Szerintem a kitüntetés vonatkozhat arra is, hogy a volt tanítványaim közül többen végeznek hozzám hasonlóan ifjúsági munkát Békéscsabán; hogy vannak kórusaim, amelyekkel eredményeket érünk el, dicsőséget hozva városunknak. Hogy huszonkét éve szervezek egy gyerektábort, amiről beszélnek az emberek. Összességében úgy vélem, számítanak a tanórák tartásán kívüli pedagógiai feladatok is, hogy nemcsak az evangélikus iskolában, hanem azon kívül, a városban is mozgok a fiatalok között.
– Húsz éve tanít az evangélikus iskolában. Változtak a gyerekek a két évtized alatt?
– Természetesen, hiszen minden nemzedék más, emiatt máshogy, más módszerekkel kell megközelíteni őket. A pedagógusnak is meg kell újulnia, kellő önkritikával kell rendelkeznie, meg kell hallgatnia a diákokat. Az a lényeg, hogy hassunk rájuk, ehhez pedig nekünk is formálódnunk, alkalmazkodnunk kell. De az erkölcsi értékeket megtartva, azokból nem szabad engedni, és a tapasztalatom szerint a gyerekek ugyanolyan fegyelemmel be is állnak a sorba, mint húsz éve.
– A vallásnak fontos szerepet kell játszania a nevelésben, oktatásban?
– A vallás, a keresztyén nevelés rendet tart az ember életében, napi, heti és éves szinten egyaránt. A jó és a rossz közötti különbséget egyébként az ember érzi a lelkiismeretében, az vallástól független, azt elhelyezte az Isten mindenkiben. Ma sok gyereknél azt látom, hogy otthon nincs rend a napirendjükben, kuszák a reggelek és az esték a családokban, felcserélődés van a férfi- és a női szerepekben. Káoszból érkeznek, rendre vágynak, amit vissza kell hozni a gyerekek életébe. Ezt a keresztyén pedagógusok fontos feladatának tartom. Fontos, hogy hitelesen tanítsunk, neveljünk, vagyis amit mondunk, azt mi is úgy tegyük. A keresztyén pedagógusnak mindenre mindig van megnyugtató válasza, nincsenek tabutémák. Szokás mondani, hogy ahol rend van, ott korlátok is vannak – a rendet azonban nem korlátnak, hanem lehetőségnek kell felfogni.