– Miért választottad a teológiát?
– Kaposvári vagyok, sváb gyökerekkel rendelkezem, a vallásosság mindig is az életem része volt. Az első osztálytól kezdődően jártam hittanórára, istentiszteletre. Otthon is imádkoztunk, így természetes volt, hogy hiszek Istenben, és evangélikus vagyok. A pályaválasztáson gondolkodva sok ötletem támadt. Újságíró, pszichológus, gyerekorvos, rendezvényszervező, tanító néni is akartam lenni. Elképzeltem, hogy hosszú távon ezekkel foglalkozom, de azt éreztem, hogy nem tudnék így kiteljesedni. Ahogy teltek az évek, és egyre jobban beleláttam akkori lelkészünk, Szemerei János munkájába, úgy kezdett el érdekelni a lelkészi hivatás. Ami engem vonz, az a segítő foglalkozás, és rájöttem, hogy a lelkészségben megvan minden, ami engem érdekel. Azt éreztem, hogy a saját képességeim szerint lelkészként tudnék a legtöbbet tenni az emberekért.
– Mit vár a ma embere az egyháztól?
– Az emberek egy része manapság főleg szolgáltatásokat vár. Azt, hogy kereszteljünk, temessünk, tartsunk szép karácsonyi istentiszteleteket. Van azonban egy olyan csoport is, amelyben hatalmas az éhség a spiritualitás, a lelkiség iránt. Van, aki az egyházban próbálja meg ezt kielégíteni, és van, aki más, ezoterikus, alternatív módokon. A ma egyházának alapvetően erre a spirituális éhségre kell válaszolnia. Fontos feladatunknak lá tom, hogy mutassuk meg az embereknek: az egyházhoz nemcsak akkor mehetünk, amikor a megszokott alkalmak eljönnek, vagy amikor muszáj, hanem minden egyéb élethelyzetben is oda lehet lépni az egyházhoz, a hétköznapjaink része lehet, be tudja tölteni, ki tudja elégíteni ezt az éhséget.
– Ahhoz, hogy a hétköznapok része legyen az egyház, olyan gyülekezeti közösségre van szükség, amelyik tényleg figyel Istenre és a felebarátjára.
– A megtapasztalhatóság a kulcsszó. Beszélhetek én a szó székről, de ha ez nem érinti meg az embereket, ha nem ad élményt és tapasztalatot, azaz a Szentlélek nem munkálkodik, akkor nem sokat ér. Az emberek a tapasztalat által érzik át, hogy milyen egy közösséghez, az egyházhoz tartozni. Az, hogy milyen élmény és közösség kell ahhoz, hogy ez a tapasztalat létrejöjjön, a gyülekezettől és a közösségtől függően változik. Lelkészként ezt úgy tudom a legjobban elősegíteni, ha őszinte és hiteles vagyok, ha megmutatom az embereknek, hogy nekem hogyan okoz örömöt, miként segít a harmónia megtalá lásában a hit. Ha ezt látják rajtam, akkor az már tapasztalat a számukra, amely lehet, hogy bennük is elindít valamit…
– Melyik bibliai ige a különösen meghatározó számodra?
– „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” [Ézs 40,31] Ez volt a konfirmációs igém, ez a lelkészavatási igém is. Ez a szakasz a nehézségekben is eszembe jutott, a képisége is megragadott, azonosulok ezzel az üzenettel.
– Mit kaptál a teológiától?
– Széles látóteret és nagyon sok lexikális tudást. Az öt év alatt sok ismeretet szívhattunk magunkba, és számos lehető ség nyílt meg előttünk, hogy az egyes tantárgyakban még jobban elmélyedjünk. Ha odamentünk a professzorokhoz, készségesen segítettek, mindent megtettek, hogy tágítani tudjuk a látókörünket. A hatodév pedig megmutatta, hogyan lehet ezt a tudást a gyakorlatban felhasználni. Tavaly Ecsenyben helyettesítettem, már ott is láttam, de hatodévesként Medgyesegyházán is megtanultam: úgy kell fogalmazni, hogy az mások szá mára egyértelmű és világos legyen, hiszen gyakran nincs idő hosszas teológiai beszélgetésekre, hanem csak a tömör üzenet átadására.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 23–24. számában jelent meg, 2017. június 18-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.