Balassagyarmatot a lutheránus Mikszáth Kálmán nevezte „Palócország fővárosának”. Noha a jelenleg mintegy tizenötezer főt számláló nógrádi települést 1950-ben megfosztották megyeszékhely rangjától, polgárai ma is a térség szellemi központjaként büszkélkednek városukkal. És azt még a néhai kommunista pártfőtitkár, Rákosi Mátyás jóvoltából megyeszékhellyé duzzasztott Salgótarján értelmiségi köreiben is tudják, hogy Balassagyarmat polgárvárosi örökségének megőrzéséért az utóbbi évtizedekben – mások mellett – az evangélikus Réti Zoltán tett a legtöbbet.

Személyes invokáció

Nem igazán kedvelem, ha egy okkal neves embert méltató írásban az illetővel való személyes kapcsolataival hozakodik elő a szerző, most mégis engednem kell a kísértésnek: naplóbejegyzésem tanúsága szerint ugyanis éppen negyven esztendővel ezelőtt ismerkedtem meg Réti Zoltánnal. Nem mint hittestvéremmel, hanem mint a Rózsavölgyi Márk nevét viselő zeneiskola igazgatójával. Hogy őszinte legyek, én akkoriban vajmi kevés jelentőséget tulajdonítottam felekezeti hovatartozásomnak. Réti Zoltán azonban igen. Mintegy tíz évvel a rendszerváltás előtt a már akkor is sokszorosan – a Szocialista Kultúráért díjjal például két ízben is – kitüntetett művész már első találkozásunk alkalmával felfedte hitbéli kötődését a megyei napilap pályakezdő újságírója előtt…

Az elmúlt négy évtizedben, ha nem is elégszer, de többször találkoztunk. Számos alkalommal tudósíthattam zenei rendezvényeiről, írhattam kiállításairól, és lehettem vendége műteremként is szolgáló otthonának. A sokoldalúan tehetséges művész személyisége nem volt „változatos” – lényéből mindig, mindenütt ugyanaz a szelídség, szerénység és szeretetet áradt. Utoljára fájdalmasan régen, a Mikszáth-novellák ihlette akvarelljeiből rendezett tárlatának megnyitóján találkoztunk 2010-ben – az Evangélikus Országos Múzeumban.

Tárgyilagos megközelítések

A felettébb gazdag földi életpálya áttekintését megkönnyítik a múlt év őszén tartott Réti Zoltán-emléknapon látottak-hallottak. A Balassagyarmati Honismereti Kör negyvenéves jubileuma alkalmából – mondhatni, „összvárosi” összefogással – Vas Ágnes nyugalmazott könyvtáros szervezte október 19-i rendezvénysorozat önmagában is híven tükrözte a művész megbecsültségét. A Jánossy Képtárban Réti Zoltán festményeiből, a Madách Imre Városi Könyvtárban pedig életének dokumentumaiból nyílt kiállítás.

Az említett két esemény közé emlékülés ékelődött e péntek délutánon, amelyre zsúfolásig (!) telt a városháza tágas díszterme. Míg dr. Matits Ferenc művészettörténész átfogóan ismertette a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel is kitüntetett Réti Zoltán festőművészi munkásságát, addig dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész A megfestett nógrádi táj és irodalom Réti Zoltán művein keresztül címet adta előadásának. 

A nyugalmazott múzeumigazgató arra mutatott rá, hogy Réti Zoltán képeiből árad a „palóc mivolt”. Referátumában – egyebek mellett – így fogalmazott: „Palócia – így mondja Mikszáth –, s biztosan tudom, érzem, hogy létezik ilyen. És meghatároz bennünket, az érzékeny alkotót pedig végletesen. Mert Réti Zoltán »palóc Antaeusként« valóban a létezés földi teljességét és szellemi univerzalitását élte meg itt a Palócföldön a születéstől a halálig. Minden, ami ihletet adott számára: az Ipoly folyó, a füzesek, a kis templomok, az útszéli keresztek, a dombok hajlékonysága, a szél szelídsége, a levelek susogása – az mind palóc volt. És amikor visszatükrözte ezt a megfestett anyagban, ezek úgy lettek egyetemessé, mindenkihez szólóvá, hogy érezzük bennük a palóc létezést megélő mester világát is. Ez mintha Réti Zoltán gyerekkorának benne megőrzött világa lenne, emlékezet, amelyet az akvarelleken keresztül oly féltőn vigyáz a festő, s ő is Mikszáthtal együtt mondhatta: »Az emlékeimre érzékeny vagyok…«”

Csegezi Tamásné, a Magyar Posta nyugalmazott filatéliai igazgatója Réti Zoltánnak a hazai bélyeggyűjteményekben fellelhető „lenyomatait” ismertette. Végezetül Ember Csaba, a Balassagyarmati Dalegylet jelenlegi karnagya tekintette át vetített képes előadásában az énekkar történetét, különös tekintettel Réti Zoltán három évtizedes kórusvezetői tevékenységére.

A szóban forgó „tevékenység” nem csupán három évtizednyi időtartama miatt rendkívüli teljesítmény. Réti Zoltán 1946-ban került haza a fogságból, és Patvarcon kántortanítónak választották. Már ezen a településen sikerült egy olyan jó kórust összehoznia, hogy 1949 őszén felkérést kapott a Balassagyarmati vegyes kar vezetésére. Csakhogy az énekkar ekkortájt – részben a közigazgatás átszervezése miatt – ismét a mélypontján volt. A korábban száznál is nagyobb létszámú együttesből alig huszonöt-harminc tagú énekkar lett. 

Eredetileg 1863. december 18-án alapították meg a Balassagyarmati Polgári Dalárdát, minden későbbi városi kórus ősét, és ironikus módon az is jelzi Balassagyarmat kulturális értékek iránti fogékonyságát, hogy a központi énekkar léte és nívója a kommunista diktatúra időszakában szinte politikai kérdés lett. Az utóbb olykor „ellenforradalmi”-nak bélyegzett városban Réti Zoltán nem utolsósorban azért tudta a turbulens ötvenes években is szinten tartani a vegyes kart, mert ő maga több kórust is vezetett, és a központi kórus emberhiányait mindig sikerült pótolnia (mások mellett a korábbi evangélikus kórusok tagjaival). 1962-től azután egyenes ívű, számos díjjal fémjelzett, mindmáig tartó fellendülés vette kezdetét az 1989 óta ismét Balassagyarmati Dalegylet néven működő énekkar életében.

Családi kör

A Réti Zoltán-emléknapon a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola galériájában Réti Zoltán zenei tárgyú festményeiből nyílt kiállítás, majd Csábi Zoltán igazgató méltatta az intézmény alapító igazgatójának iskolavezetői munkásságát. Merthogy a balassagyarmati zeneiskola önállósodását is Réti Zoltán érte el 1966-ban. Akkor már három éve igazgatta az addigi tagintézményt, s a zeneiskola vezetését csak 1983-ban adta át önszántából, a dalegylet élén már „bizonyított” Ember Csabának. Őt az iskola élén 2017- ben váltotta a jelenlegi igazgató, Csábi István, akinek helyettese most Réti Zoltán veje, Kanyó András fuvolaművész.

Talán mondanunk sem kell, hogy az intézményt Réti Zoltán javaslatára nevezték el a helyi születésű zeneszerzőről. A korszerű épületben október 19-én is volt egy „keresztelő”: az egyik kamaraterem immár Réti Zoltán nevét viseli. Ennél is többet elárul az értékek átörökítésének balassagyarmati példájáról, ha idemásoljuk az emléknapot záró koncert adatait: „Hangverseny a nagyapa emlékére. Közreműködik Barnás Boróka, Gajdács Armand, Gajdács Jonatán, Gajdácsné Kanyó Emese, Kanyó András, Kanyó Dávid, Kanyóné Réti Emőke.”

Az emléknappal kapcsolatban annyit még mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy a városi könyvtárban az Ács Zsuzsanna és Vas Ágnes jóvoltából szokatlanul színvonalasan összeállított életrajzi tablók mellett egy monitoron a köztévé evangélikus műsora számára készült portréfilm jelenetei fogadták a szép számmal érkezőket… Igaz is, nyugdíjba vonulása után Zoli bácsi még hosszú évekig a város evangélikus gyülekezetének kórusát vezette.

Az írásunk elején idézett partecédulán ez a Mt 11,28-ból vett ige volt olvasható: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok…”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 5–6. számában jelent meg 2019. február 10-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.