Akik ott voltak most Bükön ebben a pár napban, és az Átrium színpad nézőterén ülve egy áhítaton, koncerten, előadáson vettek részt, érezhették, hogy ott valahogy mindig jobban mozgott a levegő. A legnagyobb hőségben is érezhető volt az Alpok felől húzó, frissítő nyugati szél. Az egész Szélrózsán ezt lehetett érezni, valósan és áttételesen is; egyházunk levegője megmozdult! 

Egy új, egészséges, friss szellő mozgatta meg ezt a pár napot. Felrázó Szélrózsa-szellő és fuvallat! Generációváltás zajlott a szervezők és a résztvevők között egyaránt. Új vezető, új csapat, új lendület, új impulzusok, és mégis: akik szervezték az idei Szélrózsát, az „újdonságuk” mellett szinte mind az elődök, az „alapító atyák” szellemi vagy éppen vér szerinti gyermekei, neveltjei, volt ifisei. Azt az evangéliumi üzenetet viszik tovább, amelyet tőlük hallottak, tanultak. A csak teológusokból álló egyik ifjúsági zenekarunk koncertje alatt lehetett ezt érezni talán a legjobban. A mi fogyatkozó, sokszor önmarcangoló, mégis szeretett evangélikus egyházunkban, Istennek hála, felnőtt egy új, friss generáció. Ez a generáció pedig tele van energiával, élni akar és szolgálni akar! Ott állva ezen a koncerten, a színpad tövében, egyszerre fordultunk egymás felé egy lelkész kollegával, egy időben kimondva szinte ugyanazt: „Ennek az egyháznak van jövője! A Szentlélek megőriz minket!”

Soha ennyi tizenéves fiatal nem volt még talán Szélrózsán. Érdemes volt végigjárni az összes gimnáziumunkat egyenként, és toborozni, hívni, indítani egyházunk fiataljait, akik vagy iskolalelkészi vezetéssel, vagy anélkül, de jöttek! Más nyári fesztiválokhoz képest ezek a fiatalok tudtak viselkedni, tudtak köszönni az utcán és a boltban, és az összes sokszínű program mellett ott voltak az áhítatokon, igei alkalmakon reggel és este. Azokon az áhítatokon, amelyek igehirdetései és liturgikus szolgálatai egyházi kegyességünk sokszínűségéből lettek összeválogatva. A találkozó vezérigéjét követve körüljártuk, hogy mit jelent mégis kivetni a hálót, ha azt nem egyedül, hanem a mi Urunkkal, Jézus Krisztussal tesszük. („A Te szavadra mégis kivetem a hálókat!” - Lk 5,5) Az egész mögött pedig szilárd bázisként állt a helyi gyülekezet és a vasi egyházmegye.  

Igen, felnőtt egy új generáció, hogy most beszálljon az egyház ősi hajójába, felvegye a lapátokat, és fiatal, izmos karokkal elkezdje húzni az evezőket. Akik pedig már bent ülünk ebben a hajóban, kitárt karral kell hogy fogadjuk őket: kell a lendületük, kell az erejük, kell az elhivatásuk! Köszönet érte a mindenható Istennek! 

A találkozó idejére esett a holdfogyatkozás, amelyet az ország nagy részén nem lehetett élvezni az esős idő és viharok miatt. Bükön derült, tiszta ég volt, és jól láthattuk a telihold eltűnését, majd újjászületését.

A vizuális élményhez társult még valami. Éjjel fél egykor a szállásunk teraszán ülve és az eget kémlelve hallottam, ahogyan a nemrég véget ért könnyűzenei koncertről mennek hazafelé a fiatalok. Beszélgettek, majd az egyikük elkezdett énekelni, utána az egész öt-hat fős csoport csatlakozott hozzá. Nem egy világi slágert, még csak nem is egy ifjúsági éneket daloltak, az énekük így kezdődött; „Erős vár a mi Istenünk, jó fegyverünk és pajzsunk!” Tizenhat évesen, teli torokból. Megmozdult a szél…