– Hogyan kell elképzelni a nagy múltú Schulek családban az életet?

– Nemcsak nagy múltú, nagy is, hiszen édesapámék nyolcan voltak testvérek. Közülük ő, Ágoston, a sportoló-pedagógus, János, az építész és Mátyás, az iskolaigazgató lett ismertebb. A nyolc testvértől huszonheten lettünk unokatestvérek, így az egész gyerekkoromat meghatározta a velük töltött idő. Hatan-heten voltunk, akik korban közelebb álltunk egymáshoz, így együtt mentünk biciklis, evezős túrákra, de együtt követtünk el mindenféle csínytevéseket is. A gimnázium közepéig összeszokott kis csapat voltunk, utána azonban már nem tudtunk olyan sűrűn találkozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne gyűlnénk össze most is, hiszen minden évben vannak közös programok. Például a Kék Golyó utcai gyülekezeti teremben tartjuk december 27-én a „nagy Schulek családi karácsonyt”, már követhetetlen számú apró utóddal kiegészítve.

– Van még más Schulek-találkozó?

– Visegrádon a Schulek ősök sírjánál van még egy megemlékezés évente. Tartunk egy rövid áhítatot és családi beszámolót, majd a nagyréten piknikezünk egy nagyot. Ott Schulek Frigyes minden leszármazottja jelen van, azok az egyenes ági rokonok is, akiket nem Schuleknek hívnak. Legalább százan gyűlünk össze. Csupa jó ember jó gondolatokkal, és végre láthatjuk azokat is, akikkel esetleg egész évben nem találkoztunk.

– Hogyan alakult a hitélet egy ekkora, generációk óta evangélikus családban?

– A hitélet szorosan összefonódik nálunk a nagycsaláddal. A kelenföldi evangélikus templomot dédapám, Schulek János tervezte, ezért oda járt az egész család. Nagyapám ott volt lelkész az utolsó éveiben, de nagyapám írta azt az imát is, amelyet gyerekkorom óta és azóta is minden Schulek gyerek imádkozik lefekvéskor. – Elmondaná Schulek Tibor imáját? – „Uram Jézus, lakozz bennem. Segíts jó gyermeknek lennem. Angyaloddal vigyázz reám. Maradj velünk az éjszakán. Ámen.” A lányomnak is ezt imádkozzuk most, és mivel ő még nem tud beszélni, a végén csak annyit mond: „Ámen.” Nagymamám iparművész volt, és ehhez az imához rajzolt egy kis képet. Ezt sokszorosítottuk, így az ima mindegyik rokon lakásában kint van a gyerekszoba falán.

– Felesége felnőttként keresztelkedett meg és lett evangélikus.

– Úgy gondolom, ha egy komoly ember meg akarja keresztelni a gyerekét, akkor neki is meg kell keresztelkednie, hogy tudja, mit kap majd a gyermeke az egyháztól. De Tünde már az esküvőnk előtt eldöntötte, hogy szeretne evangélikus lenni, mert nagyon megszerette a gyülekezetet, ahova járunk. Nálunk ugyanis, a Kék Golyó utcai gyülekezetben a lelkész házaspár, Keczkó Pál és felesége, Szilvia együtt szolgálnak, és nevelnek három gyermeket. Számomra ez jó minta, látni lehet a családi egyensúlyt, a szerepek megosztását. Tünde, a feleségem látta ezt, és érezte ennek a hatását az életében, a gondolkodásában, és látta azt is, hogy mi hogyan éljük meg a hitünket a családban, érezte a nem hívő és a hívő lét közötti különbséget. Szerintem nem is nagyon volt kérdés, hogy megkeresztelkedik.

– A családból nehezedett önre nyomás, hogy ilyen névvel, családi háttérrel egyházi iskolát, később egyházi pályát válasszon?

– Szerencsére sem a pályaválasztásunkban, sem a hitéletünkben nem volt családi nyomás. Édesapám pedagógusként azt vallotta, hogy semmit sem szabad erőltetni. Fontos volt számára, hogy mindenki a tehetségének megfelelő tanulmányokat válassza. Bár az öcsém és én is azért mentünk a Testnevelési Egyetemre, mert ott nőttünk fel, mivel édesapánk ott tanított. Nem tudtuk, hogy mik akarunk lenni, és ez kézenfekvő volt.

– Az ország híradósként, sportújságíróként, főszerkesztőként ismerte meg. Hogyan jött a sportból a tévézés?

– A tévézés egészen véletlenül jelent meg az életemben, amikor harmadéves főiskolásként vagányságból elmentem egy bemondóválogatásra. Ott ezernél is több jelentkező volt, de végül bekerültem a legjobb húsz közé a Duna Tv indulásakor. Egy csoporttársammal mi alapítottuk meg a tévében a sportosztályt, annak lettem aztán a főszerkesztője, onnan mentem át később a Telesporthoz. A tévés pályafutásom első húsz éve az élet sodrásának köszönhető, nem az én tudatosságomnak. Hívő emberként természetesen tudom, hogy ez nem véletlen, hanem van benne egyfajta irányítottság. Úgy gondolom, ha valaki nyitott, és hisz abban, hogy az Úr jó irányba fogja vinni, akkor csak észre kell venni a lehetőséget, fel kell ülni a hullámra, és nem szabad elzárkózni. A sportújságírás számomra talált talentum. Amikor kipróbálhattam a tévézést, akkor láttam, hogy megy és szeretem. A magyar nyelvhez, beszédhez azonban mindig kötődtem, jó magyartanárom volt. Az is érdekes, hogy tizennégy éves koromban szinte újra meg kellett tanulnom magyarul, mert előtte Kuvaitban éltünk négy évig a családommal. Ez akkor komoly kihívás volt, ezért a mai napig irritál, ha valaki nem beszél szépen, nem használja jól a kifejezéseket.

–  Négy éve hagyta abba a tévézést. Nem hiányzik?

– Mindent elértem, amit ezen a területen el lehetett. Nyolc évig voltam a Telesport főszerkesztője, még Vitray Tamás sem vezette ennyi ideig a szerkesztőséget. Olimpiák, Európa-bajnokságok, világbajnokságok, mindenben részem volt ebben az időszakban. Mindig a szervezés, a szerkesztés érdekelt igazán, de megszerettem nagyon a stúdió letisztult csendjét, a hírolvasást is.

– Az ország Eb-lázban ég, olimpia is lesz idén. Nézi a meccseket?

– Nem vagyok különösebben sportrajongó, nem nézem állandóan a sporteseményeket, ami ilyen múlttal igazán furcsán hangozhat, de az természetes, hogy a magyar csapatnak és sportolóknak mindig szurkolok. Most is minden meccset megnézek.

– Ismert tény, hogy a televízió nem az a közeg, ahol keresztényi szeretet uralkodik. Rendszeresek az intrikák, belső viták. Hogy kezelte ezeket?

– A Duna Tv-nél nem volt gond, mert nemzeti-konzervatív csatornának indult, és az is maradt mindig. Sára Sándor olyan embereket válogatott össze, akiknek az értékrendjétől a hit, az emberségesség nem volt idegen. Hogy hívők voltak-e, nem tudom, ez nem derült ki a tévés közegben, de jó emberek voltak, és ez a fontos. A köztévénél már más közeg fogadott. Meglepően gonosz, rosszindulatú, irigy emberek között kellett dolgozni. Két év munkám volt abban, hogy egy komoly, összetartó, szakmailag és emberileg értékes közösséget építsek ki a szerkesztőségben. Aki ebben nem volt partner, annak mennie kellett. Hiába volt valaki nagy név, ha nem volt jó ember, és nem volt hajlandó együtt dolgozni, segíteni a közösség munkáját, akkor elküldtem. Szerintem a „szeresd felebarátodat!” parancsolata a munkatársakra is vonatkozik, és fontos, hogy olyanokkal dolgozzunk együtt, akik építik és nem leszívják egymás energiáit. Bár már négy éve nem vagyok ott, azóta is érkeznek üzenetek, hogy mennyire hiányzik a munkatársaknak az a közeg, amelyet az én vezetésem alatt alakítottunk ki.

– Mivel foglalkozik most?

– Nemzetközi sportjogokkal foglalkozom egy nemzetközi médiaügynökségnél, és sportközvetítések finanszírozásán, szervezésén dolgozom. Mi csináltuk például idén az első Vivicittá élő tévéközvetítést, jelenleg pedig egy jótékonysági futás applikációján dolgozunk.

– Legutóbb a környezettudatosság fontosságát hangsúlyozó videóban lehetett látni. Miért vállalta el a feladatot?

– Édesapám nagyon sok mindent megtanított nekem, de az egyik legfontosabb az volt, amikor kezembe adta Wass Albert Te és a világ című írását. Ritkán kapható kis füzet, olyan, mint egy füveskönyv, sok lényeges gondolat van benne, számomra mégis az a legfőbb, hogy az Isten a természet. Isten végzi a munkáját a fában, a vízcseppben, a madarakban, mindenhol. Erőt, igazságot ad a természet az élettel, a halállal, az életben maradással. Számomra ez rendkívül erős kötődés, és igyekszem odafigyelni arra, hogy ne romboljam a teremtett világot. A családomban próbáljuk óvni a környezetünket. Már tervezem egy elektromos autó megvásárlását is, és a jövőben, ha már nem a sporttal fogok foglalkozni, akkor nagyon szeretnék a környezetvédelem területén dolgozni. Én a természetben látom Istent leginkább.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 27. számában jelent meg, 2016. július 10-én. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.