Sérülteket vezet sikerre Szilvási Zsuzsanna

Sérülteket vezet sikerre Szilvási Zsuzsanna

Share this content.

Forrás: Hetek
A sikeres oktatás kulcsa az elhivatott pedagógus, aki mindent elkövet azért, hogy minden egyes tanítványából kihozza a maximumot. Így juthatnak el diszgráfiás, diszlexiás, látás- vagy hallássérült diákok is az érettségiig, majd a diplomáig – ahelyett, hogy segélyen, betanított munkákon tengődnének egy életen át. Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna magyartanárral beszélgettünk.

Kecskemétiné Szilvási Zsuzsannát, a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatóhelyettesét és magyartanárát volt tanítványa, Juhász Dominik jelölte az Aranyanyu-díjra, melyet a tanárnő több száz jelölt közül nyert el.

Dominik 5. osztályosként került az akkor még nyolcosztályos gimnáziumba, diagnosztizálatlan diszlexiával és diszgráfiával. Az iskolai fejlesztéseknek köszönhetően hamar túljutott az olvasási nehézségeken, középiskolásként pedig – kivételes memorizáló képességének is köszönhetően – retorika- és szavalóversenyekre járt, majd kitűnő érettségi után felvették a jogi karra, melynek jelenleg a hallgatója. Elmondása szerint a tanárnő volt az egyedüli, aki végig hitt benne, és ennek köszönheti, hogy eljutott idáig.

Hinni a gyerekben

„Ma már nem jellemző, de tizenkét éve még gyakran előfordult, hogy vidéki általános iskolákból kitűnő bizonyítvánnyal érkeztek hozzánk olyan gyerekek, akik fel nem ismert tanulási nehézségekkel küzdöttek, és alig tudtak írni-olvasni. Logopédus kollégámmal és az igazgatónővel akkor kezdtünk el együtt gondolkodni, bemeneti méréseket rendszeresíteni, amellyel évente 8-10 gyereket szűrtünk ki, ami nagyon nagy szám. Dominik osztályában is több ilyen gyerek volt, ugyanígy a kilencedik évfolyamra felvettek körében is azzal szembesültünk, hogy egy osztályon belül van kiemelkedően tehetséges gyerek, és van vak, illetve részképesség-zavaros diák is. Mivel egységesek az elvárások, minden egyes gyereknek a képességéhez mérten kellett egyedi megoldásokat találnunk, hogy leérettségizhessenek és továbbtanulhassanak” – mondta lapunknak Kecskeméti Zsuzsanna.

Dominikkal egy időben került a gimnáziumba Zsuzsanna egy másik tanítványa, Kruppa Alexandra, aki vak létére jeles emelt szintű érettségit tett. Felvették pszichológia szakra, most végzi a mesterszakot szervezetpszichológiából, közben egy autókölcsönző cégnél dolgozik, valamint Svájc és Magyarország között repked, mert ott találta meg a szerelmét – egyszóval rendkívül sikeres élettörténet az övé. „A gyerek azzá lesz, aminek hisszük őt – a siker titka, hogy ő is elhiggye magáról: képes valóra váltani az álmait” – vallja Zsuzsanna.

Mint mondja, öröm látni, hogy egyre több hasonló helyzetű fiatal követi Szandra példáját: az elmúlt évtizedben legalább ötven, valamilyen hátránnyal, nehézséggel induló diák került ki a nyíregyházi gimnáziumból, akik felsőfokú végzettséget szereztek, vagy hallgatók valamilyen egyetemen – van közöttük hangmérnök, rendőr, pszichológus, erdőmérnök, dajka, jogász. Ha nem ebbe a gimnáziumba kerültek volna, amely a lehetőségekhez mérten maximálisan felvállalja az integrált és személyre szabott, differenciált oktatást, akkor – kiváló mentális képességeik ellenére – jó eséllyel speciális iskolában kötöttek volna ki, és számtalan sorstársukhoz hasonlóan segélyezettként vagy betanított munkákból élnének. „Nekünk elsődleges célunk, hogy ezeket a gyerekeket eljuttassuk az egyetemig, ha lehet, a diplomáig. Egyrészt azért, hogy önálló felnőtt életet élhessenek, másrészt, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak” – mondja az igazgatóhelyettes.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!