– Tíz éve ismerjük egymást, mégsem tudok sokat a gyermekkorodról. Honnan indultál?

– Mielőtt a kérdésre válaszolnék, megköszönöm a személyes hangvételt. Reménység szerint ezzel árnyaltabb képet lehet az olvasók elé tárni. Az X generáció tagjaként, Békéscsabán születtem egy evangélikus hitét gyakorló keresztény családban. Édesanyám és nagyszüleim féltő szeretete kísért a nagycsaládban megélt éveim alatt. „Igazi” fiú voltam, aki szerette a sportot, és szívesen hallgatta a kor ismert rockzenekarait. Tanulmányaim alakulása klasszikusnak mondható: a helyi gimnázium testneveléstagozatán érettségiztem, majd szülővárosomban kaptam az első diplomámat is. Pedagógusként, tanító bácsiként kezdtem a „nagybetűs életet”.

– Milyen szerepet játszott akkor az életedben az evangélikus gyülekezet?

– Belenőttem a békéscsabai evangélikus gyülekezetbe és ezzel evangélikus egyházunkba, gyermek-, majd ifjúsági alkalmakra jártam a nyolcvanas években. Meghatározó élmény volt számomra Bakay Péter evangélikus lelkész gyülekezetünkben végzett szolgálata. Ekkor élhettem meg, hogy a hit – és a gyakorlása – nem kötelezettség, hanem lehetőség. A döntést nekem kell meghoznom. (Zárójelben megjegyzem, hogy a „bölcs” döntés meghozatalához szükség volt arra is, hogy az ifjúsági alkalmak mellett édesanyám szelíd erőszakkal és kellő határozottsággal késztetett a rendszeres istentisztelet-látogatásra.) A feleségemet is keresztény közösségben ismerhettem meg. Lassan harminc éve alkotunk egy párt.

– A tanári pálya nem mindenkinél vált hivatássá, nálad viszont érződik a teljes elköteleződés. Mindig tanárnak készültél?

– József Attila után szabadon az én fejemben is megfordult, hogy „Tűzoltó leszel, s katona! Vadakat terelő juhász!”. Szóval a pályaválasztásomkor még nem volt megalapozott a pedagógusi elköteleződésem. Az első „letanított” tanév végén éreztem azt, hogy a jó Isten olyan pályára vezetett, ami az enyém. Ezt az érzést a mai napig rendszeresen megélem. Miután a békéscsabai evangélikus gimnázium vezetője lettem, megtapasztaltam a munkatársaimért érzett felelősséget is. Ez új és más dimenziót nyitott a hivatástudatomban. Diákokkal és tanárkollégákkal egyaránt szívesen dolgozom, hiszen a hivatás nem más, mint a rád bízottakat segíteni és szolgálni.

– Mit szóltál, amikor gyülekezetünk elnöksége felkeresett azzal, hogy örömmel látnának iskolánk élén?

– A meglepetés és megtiszteltetés volt az első bennem megfogalmazódó érzés. A iskolát – bár távol éltem Győrtől – alapvetően ismertem, mivel a két korábbi intézményvezetővel, Jancsó Kálmánnéval (Hanna nénivel) és Hallgatóné Hajnal Judittal jó és időnként szoros munkakapcsolatban álltam. Az általuk elvégzett munka, a Péterfyben kialakított szellemiség tiszteletre méltó, elkötelezettségük a győri evangélikus oktatás iránt példaértékű. Végig kellett gondolnom, hogy én milyen mértékben tudom szolgálni a győri evangélikus iskolát és ezen keresztül az evangélikus gyülekezetet. A családom lehetőségeit is szem előtt kellett tartani. Kavarogtak a gondolatok a fejemben. A Csorba János igazgató lelkész úrral, lelkészekkel, hivatalos testületekkel folytatott beszélgetések tisztázták a kavargó gondolatokat. Ezúton is köszönöm a segítséget és a bizalmat.

– A kézilabda egyik fellegvárában mindenképpen érdekes, hogy te játékvezető is vagy.

– Engedd meg, hogy itt a szavadba vágjak. Mindig szerettem a sportot, gyerekkoromtól kézilabdáztam. Immár huszonöt éve váltottam, játékvezető lettem. Ez idő alatt valamennyi osztályban fújtam a sípot, így a győri női kézilabdacsapatnak is több mérkőzést vezethettem. Szeretem a játékvezetésből adódó kihívást, amikor azonnal, mondhatni a másodperc töredéke alatt kell lereagálni a helyzetet. Úgy gondolom, tudom kezelni a stresszt, ami abból származik, hogy a játékos vagy edző elképzelése más egy adott játékhelyzetről, mint az általam meghozott döntés. Szóval nagy a „szerelem”, de az életkorom okán lassan fel kell majd adni.

– Feleségeddel és kislányoddal költöztök majd. Pár szót hallhatunk róluk is?

– Feleségem Kolarovszki Sarolta. Győrött, majd Szegeden végzett mint magánénekes, magánénektanár. Jelenleg az aszódi alapfokú művészeti iskola igazgatóhelyettese. Gyermekünket Rékának hívják, tízéves, az aszódi evangélikus általános iskolában negyedik osztályos, jövőre az ötödik osztályt iskolánkban, a Péterfyben fogja megkezdeni.