Az evangélikus templom kertjében álló Trianon-emlékmű elé énekelve vonultak a meghívott vendégek. Köztük közeli települések polgármesterei – és ezzel kapcsolatban hangsúlyozottan kerülték a „határon túli” kifejezést –, valamint a kicsiny faluban működő hagyományőrző egyesületek tagjai népviseletben.
Szép és hiteles megemlékezést tartottak a magyarok számára egy évszázad távlatában is mély sebet jelentő békekötésről, amelynek következtében régtől fogva jelentős kulturális központokként működő városok, magyarok lakta vidékek, gyönyörű tájak, erdők, hegyek kerültek valamely szomszédos ország fennhatósága alá, és magyar honfitársaink sokasága vált másodrendű polgárrá saját otthonában.
Versek, énekek hangzottak el helybeli gyerekek és fiatalok előadásában.
Molnár János polgármester és Balla Mihály, a választókerület országgyűlési képviselője mondott köszöntőt. A polgármesterek, a képviselő és a jelen lévő társadalmi szervezetek vezetői megkoszorúzták az emlékművet.
Az ünnepséget követően a volt iskola épületében berendezett falumúzeumban a 2018. évi vecei tárlat megnyitójára került sor. Deme Róbert festőművész – aki az evangélikus templom néhány évvel ezelőtt felszentelt oltárképét is alkotta – kiállításának megnyitóján néhány köszönőszót mondott, melyek közt többször hangsúlyozta: „Ipolyvece, a fiad vagyok.”
Portrék, csendéletek, az Ipoly menti táj szépségét, a falusi élet nyugalmát elevenen megjelenítő, idilli állatábrázolások át- meg átitatva szakrális motívumokkal, feszületek, templomok, temetői síremlékek, út menti keresztek árnyéka találkozik a burjánzó élet szépségével, az életből ellesett, örömteli pillanatokkal, élő és már előre ment, ismert helybéli személyek mosolyával.
A Vecei vigalom a kultúrházban és annak udvarán késő estig folytatódott. Természetesen az aktuális VB-mérkőzés követésére is kaptak lehetőséget az érdeklődők, miközben a kondérokban főtt finomságokat kóstolgatták.