Jézus ezt mondta: Én vagyok az ajtó, senki sem mehet az Atyához, csakis általam.

Ajtó, amely nem elválaszt és távol tart, hanem inkább feltár és továbbvezet. Ajtó, amely mögött többé nem a kiismerhetetlen, mégis sejtett és vágyott Isten lakik, hanem éppen a hazaérkezőt váró és annak elébe futó mennyei Atya. Jézus Krisztus legszorosabb köteléke ez, amelyről eljött bizonyságot tenni, bizonyságot adni a világnak – ahogyan csak ő tud szólni az Atyáról, senki más. Ahogyan ő ismeri, ahogyan ő szólíthatja meg, ahogyan őt elküldte az igazságért, hogy megtudja és megismerje a világ: mi Atyánk, a nyitott ajtóban…

Jézus ezt mondta: „Én vagyok a világ világossága…”

A világosság pedig azért jött, hogy ne maradjunk és ne járjunk a sötétségben. Egykor még ő volt minden ember világossága, ma pedig alig-alig ismeri valaki egy olyan világban, amely a nap fényére és melegére ugyan megéled napról napra és gyümölcsöt hoz évről évre, de az ő jelenlétére többnyire érzéketlen marad. Az emberek jobban szeretik a sötétséget, a félhomályt: világnézeti elméleteket, politikai ideológiákat, elvtelen kompromisszumokat, megalázó babonákat, zavaros érzelmeket, korrupt üzleteket, megtévedt cselekedeteket. Az ő világában járunk, de csak félig-meddig az ő napvilágában.

Tovább a KötőSzó blogra.