– Ha jól értesültem, tulajdonképpen kollégák volnánk.

– Igen, tíz évig dolgoztam újságíróként. Bár én gyerekkoromtól kezdve mondogattam a szüleimnek, hogy állatkert igazgatónak készülök, csak senki nem vette komolyan.

– Azt említsük meg, hogy akár a sportkarriert is választhatta volna.

– Igen, kiválóan sportoltam, válogatott keretek között súlyemelő voltam. De hajthatatlan voltam az eredeti tervemet illetően, ezért az érettségi után állattenyésztő üzemmérnökként végeztem Kaposváron, és vissza is jöttem Nyíregyházára azzal a szándékkal, hogy állatkertet csinálok, de mindenki úgy nézett rám, mint akinek nincs ki a négy kereke. Aztán kiderült, hogy van némi affinitásom az újságíráshoz. Akkor éppen a Magyar Rádió nyíregyházi stúdiójában volt üresedés. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye alapvetően mezőgazdaságból él, és mezőgazdasági szakújságíró-riporternek felvettek. Ezt nagyon élveztem. Sporttal is kellett foglalkozni, ahhoz is értettem, úgyhogy így kezdtem el a helyi rádiónak dolgozni. Budapestre is gyártottunk itt helyben anyagokat. Később megalakult a Nyíregyházi Televízió, ott is elég jelentős szerepem volt. Úgy gondoltam akkor, harmincegy-harminckét évesen, hogy révbe értem ezen a pályán. Akkor jött a megkeresés és vele a lehetőség, hogy megvalósíthassam azt, amiről már rég letettem.

– Akkor vette át az akkor még Nyíregyházi Vadaspark vezetését?

– Azt mondták, hogy itt van ez a sóstói erdei szabadidőpark, amit nem igazán látogatnak a vendégek, nincs vele gond, nagyon aranyos, itt van a világ legkisebb óriáskereke, van itt egy szabadtéri színpad, meg néhány állat, és azt csinálok vele, amit akarok. Ha akarok, állatkertet, ha akarok vidámparkot, csak pénzt ne kérjek érte. Így vágtam bele. Pénzt nem kértem, de nem is kellett, mert ahogy meghoztam az első oroszlánt és az első egzotikus állatokat, úgy jött a közönség is. Egyre többen jöttek, aztán már nagyon sokan jöttek, és a bevételből befolyó összeget elkezdtük visszaforgatni.

Tovább a KötőSzó blogra.