Ahány hazai felekezet, annyiféle ötletes, színes, közösségépítő sporttevékenység jellemzi a hívő közösségeket. Hogy csak két példát említsünk házunk tájáról: ki ne ismerné a 2015 decemberében alakult Erős Vár FC-t, az evangélikus fiatalság „új arcát”, amelyben a Deák téri és a Fasori gimnázium volt diákjai, illetve több lelkészgyerek és teológushallgató is focizik. S hogyne lennénk sportosan evangélikusok, amikor 2017-ben nyolcszáztíz kilométeres futásra indult (és sikeresen célba is ért!) Jeszenszky Péter, Bokor Béla és Győri Gábor az ötszáz éves reformáció tiszteletére?

A világ s talán mi, evangélikusok is rácsodálkoztunk ekkor, hogy hány sportos lelkészünk, felügyelőnk és gyülekezeti tagunk van, akik évek óta komoly távokat futnak, úsznak, kerékpároznak. Megszaporodtak a sportos bejegyzések a közösségi oldalon, mintegy egymást is motiválva a sikereikkel. Ez a jó lavina a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozók programjában is mindig kiemelt helyet kap. Misszióvá vált, hogy ne „csak” szavakkal hirdessük életünket; testünket, a Szentlélek templomát meg kell becsülnünk, és karban kell tartanunk, de nyilvános eseményeken is bizonyíthatjuk, hogy derűvel, önfeledten, játékszenvedéllyel éljük az életünket.

„A sport elvezethet a vallásos hithez” – írta Franz Lackner osztrák „sportpüspök” a stájerországi Sonntagsblattban. Ezt olvasom katolikus testvérlapunknak egy régebbi számában. A cikk rámutat: a sport egységbe foglalja a testet és a lelket. Annak pedig könyvtárnyi irodalma van, hogy önfegyelemre és rendre nevel, megtanít küzdeni egy célért, kiváló stresszoldó, késlelteti az öregedést, közösségi élményt nyújt, megtanít győzni és veszíteni – és még sorolhatnánk egyéb jótékony hatásait.

Személyes vizekre evezve – nem lenne hiteles, ha e sorok írója a pálya széléről küldené a jelentését –, Isten iskolájában olyan lecke a sport, amelyet nem szabad kihagyni. Hosszú évek tétlensége után ma már nem rémálom, hanem gyakorlat lett a heti három edzőtermi délutánom. A busz után futás korábbi kínját felváltotta a tíz kilométeres táv teljesítése s a bizakodás, hogy lesz ez még több is. De az is öröm, hogy az ember olyan izmaiban érez izomlázat, amelyeknek eddig a létezéséről sem tudott. Kell némi kitartás, tudni kell nevetni is önmagunkon, mert nem mindig fáklyásmenet egy találkozás a multifunkciós kondigéppel, de az érzés, amelyet egy átküzdött kétórás kardio- vagy súlyzós edzés ad, nem pótolható semmivel.

Ha hitről és sportról beszélünk a most kezdődő európai sporthét apropóján – amely remélhetőleg sok keresztény közösséget megmozgat majd –, nem hagyható ki egy név, amelyet a legnagyobb elismeréssel említenek világszerte: Balczó Andrásé. Az idén a nyolcvanegyedik életévébe lépett háromszoros olimpiai bajnok, tízszeres világbajnok öttusázó sok más elismerés mellett a Magyar Örökség díj tulajdonosa, a nemzet sportolója az öttusasport történetének egyik legkiemelkedőbb alakja. A Nyíregyházán szolgáló evangélikus lelkész édesapa fiának istenadta tehetsége rendkívüli akaraterővel párosult. Legutóbb 2018-ban tett bizonyságot a Deák téri evangélikus templomban, az országos evangelizáción. Ott mondta el, hogy egy ideig a díjakban vélte felfedezni a teljes boldogság kulcsát, azonban az ötödik világbajnoki aranyérmét megszerezve rájött: amit valóban keresett, azt csak Krisztusban találhatja meg. Eredményeinek hátterében vallomása szerint nem más állt, mint a hit.

Ha eddig nem tettük volna, ezen a héten itt az alkalom, hogy megmozduljunk! A sport adta örömteli érzésért vágjunk bele azzal az egész életre – és természetesen a sportra is – érvényes gondolattal felvértezve, amelyet szintén Balczó András mondott egy ízben gyermekkorának városában, Nyíregyházán: „Csak a tőlem telhetőt kell megtennem, a többi az Úr dolga.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 37–38. számában jelent meg 2019. szeptember 22-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.