A különösen ravasz emberről úgy tartja a mondás, hogy „nem ejtették a fejére”, aki pedig egy nyugtalan helyzetben is tisztán és világosan tud cselekedni, az „hideg fejjel” gondolkodik. Amíg a fej a nyelvünkben a gondolkodásra való, a szívünk többnyire az érzések, érzelmek helye. Ha valakinek „kiöntjük a szívünket”, akkor megosztjuk vele gondunkat, és aki gyakran szerelmes, azt az a veszély fenyegeti, hogy „elveszíti a szívét”. Világos: a gondolkodás a fejben, az érzelmek a szívben.
Vagy mégsem?

Az antik görög-római filozófusok kezdték el ezt a fajta felosztást. Voltaképpen két részre osztották az embereket: fejre és testre, lélekre és testre, értelemre és érzelemre. De nem volt ez mindig így. Az Ószövetség szerzői az embert, olyan egészként mutatták be, mint aki sok részből áll. Az egyes testkifejezések azonban mindig az egész embert jelentik, mindig különböző aspektusokból tekintve rá. A nefes szót például többnyire nem túlságosan pontosan, de a lélek szóval fordítják, de ebben a szóban eredetileg benne van az ember rászorultsága is. A kifejezés a torkot is jelenti mint testrészt, amin át minden fel- vagy lemegy, amire az élethez szükségünk van (víz, étel, levegő). Az ember egy olyan nefes, akinek szükségletei vannak és vágyai. Amikor pedig a fülről van szó, a megértést is értik ezen. A szem a felismerést, a láb pedig az erőt is jelenti.

Nábál esete: Szívinfarktus vagy agyvérzés?

A leggyakoribb szó egy szerv, de ezzel együtt sokkal többet fejez ki: leb, azaz a szív. A mai értelmezés szerint azt vélhetnénk, hogy a szív szó alapján – amely összesen 858-ször fordul elő az Ószövetségben – azt gondolhatnánk, hogy a héberek igen mélyen érző lények lehettek. De ez nem így van, vagy legalábbis nem csak így. „A zsidók ugyanis a szívükkel gondolkodtak” – írja Rainer Albertz (Theologische Realenzyklopädie 22. köt., „Mensch II.” szócikk).

Jó példa a 2015-ös németországi protestáns egyházi napok (Kirchentag) tervezett igéje: „...hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt 90,12b). A német fordításban Luther ezt úgy fordította: „hogy okosak legyünk”. A magyar fordításban alkalmazkodtak az eredeti héber szöveghez (a fordító megjegyzése). Luther valószínűleg magyarázni akarta a bölcs szívet, és azt, hogy az akkori elképzelések szerint az értelem, a bölcsesség a szívben lakozott, bár manapság ezeket már az értelemhez soroljuk.

A Nábálról szóló történetben (1Sám 25,37-38) a szívet agynak is lehetne fordítani. „Erre elhalt a szíve, és szinte kővé dermedt. Mintegy tíz nap múlva aztán megverte az Úr Nábált, és meghalt.” Először a szíve halt meg, aztán még tíz napig élt? Ez orvosilag lehetetlen. Valószínűleg Nábál agyműködésével lehetett probléma, a feltételezések szeirnt szélütést vagy agyvérzést kaphatott. De a héber leb szót mindig agynak fordítani is hiba lenne, vagy legalábbis nem lenne elégséges.

Salamon király kérése a bölcs szívért

A szív a héber Bibliában a felfogás szerve, az értelemé, az értelmezésé – írja Hans Walter Wolff Az Ószövetség antropológiája (Anthropologie des Alten Testaments, Gütersloh 2002, 7. kiadás) című könyvében. Ez az értelmezés nem feltétlenül az intenzív stúdiumok eredménye, hanem sokkal inkább az ember Istennel való kapcsolatának felel meg.

Salamon király a legjobb példa erre: Isten kérdésére a következőképp felel: „Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?” (1Kir 3,9) Bölcsesség, értelem és ítélőképesség tehát mind-mind olyan minőségek, amelyeket Salamon magától nem birtokolt, hanem Istentől kéri ezeket, és tőle fogadja el hálával. A belátás a hallásból jön eredetileg, de Salamon ezt áthelyezi a szívébe.

Gondolkodni, érezni és akarni – a Bibliában ezek elválaszthatatlanul összetartoznak és az ember közepén, azaz a szívében találhatóak. Ez különösen szépen van leírva Mózes ötödik könyvében (6,5-6), az isteni szeretet parancsaként: „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből (leb), teljes lelkedből (nefes) és teljes erődből. És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben.”

A szeresd itt ebben az értelemben nem a szeretet, itt nem egyszerűen csak egy érzés, hanem tudatos odaadása az egész embernek Isten iránt.

A szívet előkészíteni a befogadásra

Amikor manapság éles különbséget tesznek a szívbéli hitbuzgalom és az értelemmel való gondolkodás között, az majdhogynem bibliátlan.

A „Magam gondolkodom”-nak magában kellene foglalnia az ószövetségi leb minden aspektusát: érzelem, értelem, lelkiismeret, belátás, akarat, megértés. Salamon bölcs szív iránti kéréséből megtanulhatjuk, mit is jelent a szívvel való gondolkodás: a hallgató pozíciójának felvételét. Az Istennel való párbeszédben, az imádságban megmaradva átállíthatjuk a böjti időszakban a szívünket a befogadásra.

Így a „Magam gondolkodom” kifejezést – a Hét hét ... nélkül (7 Wochen Ohne) elnevezésű akcióban – héber módra értelmezve, a Teremtőt helyezzük a központi adó, az embert pedig a vele való kapcsolatban a befogadó oldalára. A gondolkodás azonban így nem agymunkává, hanem szívbeli lehetőséggé válhat.