– Elsőként arra kérem, a családi hátteréről, tanulmányairól meséljen! Hogyan választotta a lelkészi pályát?

– Pusztavámon születtem, lelkészcsalád ötödik gyermekeként. Az általános és középiskolát Nyíregyházán végeztem, diákkoromban aktívan sportoltam és zenét tanultam. A gimnáziumi évek alatt tevékenyen részt vettem a gyülekezet ifjúsági életében. Lelkész édesapámat gyakran elkísértem szolgálati útjaira a nyíregyházi bokortanyák világába. Érettségi előtt döntöttem úgy, hogy jelentkezem a teológiára. Ezt az elhatározásomat a gimnázium tanárainak egy része erősen nehezményezte, és ettől kezdve megváltozott a légkör körülöttem. Érettségi után folytatódtak a nehézségek, amikor már felvett teológushallgatóként behívtak két évre katonának. Így csak 1972-ben kezdhettem el a teológiai tanulmányaimat.

– Melyek voltak lelkészi pályájának állomásai, szolgálati helyei? Milyen tapasztalatokkal, tanulságokkal gazdagodott?

– 1977-ben avattak lelkésszé Nyíregyházán. Kihelyezett segédlelkészként első szolgálati helyemen rögtön héttemplomos pap lettem. A kerta – veszprémgalsai nagy szórványterület gondozásában sokat jelentett a családi háttér, tapasztalat. Hálával tartozom Sikos Lajosnak, az akkori pápai esperesnek, aki atyai szeretettel támogatott és segített. Nagy jelentősége volt az akkori időkben, hogy egy szolgálati Trabanttal járhattam körzetemet. Első parókusi helyem is – ide 1979-ben iktattak be – több települést foglalt magába: Bakonytamásit, Bakonyszentlászlót, Zircet és ezek szórványait. Mindezek ellenére sokat helyettesítettem a környező gyülekezetekben. A lelki munkán túl kihívást jelentettek a szükséges építési, felújítási, korszerűsítési feladatok, például a zirci protestáns templom építése. 1980-ban kötöttem házasságot Pintér Lilla evangélikus kertészmérnökkel, három fiúgyermekünk született. Második parókusi szolgálati helyemen 1985-ben iktattak be. Itt, Hartán éltem át a rendszerváltás pezsdítő időszakát, amely sok lehetőséget adott a gyülekezet keretein túlmutató terveim megvalósítására. A rendszerváltás után a német gyökerű közösség első alkalommal szervezte meg a magyarországi német ajkú evangélikus gyülekezetek országos találkozóját. Ugyanitt nagy társadalmi összefogással, hagyományteremtő módon „Együtt egymásért, az egészségesebb egyházért” mottóval elindítottam az országos sportnapot is. Ennek keretében jött létre az evangélikus lelkészek országos erőnléti bajnoksága. Munkásságomért megkaptam a Hartáért emlékérmet az önkormányzattól. A paksi gyülekezetbe 1995-ben kerültem. Tagja voltam az első, váraljai Szélrózsa országos ifjúsági találkozó szervezőbizottságának, 1997-ben és 2007-ben pedig Paks adott otthont az országos evangélikus találkozónak. A két esemény között egy alkalommal a Déli Egyházkerület missziói napját is a városunkban rendezték meg. Igyekeztem az egyház ügyeiben is aktívan részt venni: az országos presbitérium tagjaként voltam országos jegyző, majd zsinati tag, az országos jelölőbizottság tagja. A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium igazgatótanácsában is tag voltam. Paks város társadalmi és kulturális életében is az evangélikus egyházat szándékoztam minél jobban képviselni.

– Miért volt fontos az országos evangélikus találkozó az ön, illetve az egyház szempontjából?

– Mindig lényegesnek tartottam az egyház társadalomban betöltött szerepét és küldetését. Paks nagyszerű lehetőséget kínált az első és az ötödik országos találkozó megszervezésére. Fogadókészséget tapasztaltam a gyülekezet, a város és az erőmű részéről is. Sokak számára máig felejthetetlen élmény a történelmi egyházak regionális találkozója, amelyet az ökumenizmus jegyében szerveztünk meg. Köszönettel tartozom a történelmi egyházak akkori vezetőinek a testvéri együttműködésért.

– Van-e olyan igehely a Bibliából, amely mintegy vezérlő elvként, mottóként végigkísérte a pályáján?

– Igei mottóm Máté 6,25–34 az Isten gondviseléséről. Szolgálatomban mindig nagy hangsúlyt fektettem a szép magyar beszédre, a lelkipásztori magatartásra, az emberekkel való megkülönböztetés nélküli pozitív kapcsolat megteremtésére. Úgy érzem, ezt értékelte a város, amikor két ciklusra is megválasztottak a helyi választási bizottság elnökének. A pályámon nagy megtiszteltetés ért, amikor 2006-ban a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese lettem, 2015-ben pedig a Déli Egyházkerülettől megkaptam az Ordass Lajos-emlékplakettet. Igyekeztem segítő szándékkal fordulni a lelkészek és a gyülekezetek felé. Örömömre szolgált, amikor a problémákra hatékony megoldást találtam. Köszönettel tartozom elnöktársamnak, Andorka Árpád felügyelő úrnak, aki mindenben mellettem állt, és segítette munkámat.