– A lelkész, aki prédikál és tanít – így is mondhatnánk azt a munkásságot, ami jellemez téged. Hogyan éled meg ezt a „kettősséget”?

– Nagy szerencse, hogy a tanító feladat minden lelkésznek benne van a hétköznapjaiban. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen való oktatást én az első perctől kezdve borzasztóan megtisztelő feladatként éltem meg. Nagyon szeretem ezt a munkát, azt a tudatot, hogy tevékenységem egy kicsit befolyásolhatja a jövő lelkész- és hittantanár nemzedékének a gondolkodását. Felemelő szolgálatként élem meg, hogy abban segíthetem a hallgatókat, hova helyezzék a hangsúlyt, mik a legfontosabb dolgok a saját munkájukban. A fiatalokkal való közös gondolkodás pedig külön öröm, ami már önmagában elegendő a mindennapi jókedvhez...

– Mit jelent számodra a teológia szeretete?

– A Biblia szeretetét! Az én nemzedékem és még a fiatalabbak is emlékeznek arra, hogy az Ószövetségi Tanszék korábbi vezetője, Muntag Andor professzor úr, Bandi bácsi, minden tanév elejére készített egy Bibliaolvasó vezérfonalat, amit mindenkinek, aki a teológián tanult, vagy dolgozott odaadott. Ebben a füzetben a Szentírás a tanév minden napjára fel volt osztva, így aki követte azt, az egy év alatt elolvasta a teljes Bibliát. Bandi bácsi „támogató füzete” sokat segített abban, hogy a Biblia személyesen is olvasmányom maradjon az idők során, mert ha az ember dolgozik is a Szentírással – akár lelkészként, akár tanárként –, akkor nagyon könnyen átbillenhet arra az oldalra, hogy a Biblia csupán munkaeszközzé válik, és nem marad meg személyes olvasmányélménynek.
A Szentírás megértése, magyarázata terén éreztem, milyen nagy szükségem van arra, hogy szakértők magyarázzák meg az egyes részeket, az egyes szakaszok körülményeit, a kialakulást, a bibliai nyelvezetet. Rádöbbentem, ahhoz, hogy jól értsem a Bibliát, nekem szaksegítségre van szükségem. Ezért kezdtem el szeretni a teológiát.

– A mai magyarországi teológiai gondolkodás milyen irányokba halad?

– Egy szerencsés kétirányúságot érzek. Egyrészt sokkal szélesebb a teológiai érdeklődési kör, mint korábban volt. Ez mindenképpen pozitív. Érezhető a teremtett világ iránti jelentősebb elköteleződés, de a szociáletikai témák iránti nyitottság is. A bioetikai vagy gazdaságetikai kérdésekkel való alaposabb foglalkozás jelzi, hogy a teológiai gondolkodásunk a társadalom iránti felelősség kérdésében egyre meghatározóbb. Ugyanakkor mélyülés is érződik. Egyre jobban látni, hogy mekkora felelőssége van a lelkigondozásnak, poimenikának, pszichológiának, ami részint az ember lelki életét igyekszik megérteni, részint a spirituális élettel foglalkozik. Itt az egyén megélt lelki- és személyes élete kerül nagyító alá. A tradicionális témák iránti érdeklődés is megnövekedett, így például ma többen foglalkoznak a lutheri teológiával, egyháztörténettel, mint a közelmúltban. Összességében a mai teológiai gondolkodásunkra azt mondanám, hogy egyszerre szélesedik és mélyül, és ez nagyon buzdító!

– Mennyire szükségszerű a teológiai oktatás folyamatos megújulása? Mik az új szempontrendszerek?

– Képzésünkben egyszerre van nagy jelentősége a kontinuitásnak és a megújulásnak. Az evangélikus teológia klasszikus tartalmát ugyanúgy átadjuk, mint ahogy azt elődeink tették. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne ezen tárgyak kárára történjen a kutatás szélesedése. Inkább módszertanilag érzem a különbséget. Erre a hitoktatás talán a legjobb szemléltető: Tíz évvel ezelőtt még úgy tanítottunk, hogy sorra vettük az evangélikus teológia alapvető kérdéseit. Most sokkal inkább a fiatalokat érdeklő életkérdések felől indulunk el és ezek köré építve tanítjuk meg gyakorlatilag ugyanazt a tartalmat, csak más módszertannal, korosztályspecifikus megközelítéssel.

– Az oktatásban említett módszertanbeli változás mennyire érzékelhető az egyház más területein?

– A gyülekezeti élet területén is kézzelfoghatónak érzem ezeket a változásokat. Másfajta csoportos összejövetelek vannak egy mai élő gyülekezet mindennapjaiban, mint korábban voltak. Lassan tényleg a múlté, hogy van egy vasárnapi istentisztelet és egy szerdai bibliaóra, esetleg egy gyerekbibliakör. Olyan réteg-összejövetelek jelentek meg, amik vagy életkor szerint, vagy egy adott élethelyzet szempontjából alkotnak közösséget. Gondoljunk például a baba-mama körre! Mára szinte minden gyülekezetben van ilyen csoport, melyben a közös élethelyzet hozza össze a jelenlévőket. Azt is látni lehet, hogy a Teremtés ünnep vagy más, „fesztiválszerű” gyülekezeti alkalom iránt növekszik az érdeklődés. Jó felismerni, hogy bizonyos helyzetek köré rendezve tudja a lelkész vagy a gyülekezet a keresztyén tartalmat tanítani, átadni, megélhetővé tenni.

– A baba-mama körök mellett talán érdemes kiemelni, hogy gyülekezeteink közül nem egy helyen növekszik a fiatal családok száma is...

– A fiatal családok megjelenését, gyülekezethez való viszonyulását a gyülekezeti élet egyik megújulási pontjának érzem. Ma örvendetesen sok olyan fiatal házaspár van, akik úgy szeretnék nevelni a gyermekeiket, hogy a keresztény tartalmakat megismertessék, vagy átéljék velük! Vannak közöttük olyan szülők, akik gyermekkorukban nem kapták meg ezt a tanítást és azért szeretnék gyermekeiknek megadni, mert érzik, hogy fontos. Vannak keresztyén házaspárok, akik fontosnak tartják, hogy gyermekeik a kezdetektől belenőjenek a közösségbe. A fiatal családok jelenléte a gyülekezetben megváltoztatja a gyülekezet életét! Általuk sokkal inkább családbarát egy istentisztelet is, mint korábban volt.

– Jó ez a változás az egyháznak?

– Én ezt mindenképpen jónak tartom. Jól kifejezi, hogy a kereszténység az emberért van. Isten az emberért lett emberré, az emberért jött létre a keresztény gyülekezet. Az, hogy különböző élethelyzetben lévő emberekhez az ő kérdéseiket keresve próbálunk közeledni az evangéliummal, az pont az isteni szeretet lefele irányuló mozgásának felel meg.

– A vasárnap mint ünnep a kereszténységen belül kiemelt esemény, mégis, van amikor az ünnep hiányáról beszélünk...

– Nagy bajnak tartom, hogy ma sokak számára nem számít ünnepnek a vasárnap. Teljesen hétköznapi ruhába öltözött emberek teljesen hétköznapi tevékenységet végeznek vasárnap. Ez nagyon szomorú. Az az ember, aki semmilyen módon nem tud vasárnapot tartani, az nagyon megszegényíti saját életét. Ugyanakkor látszik, hogy a mai emberben nagy az ünnep iránti igény. Ezt sokszor úgy elégítjük ki, hogy hatalmas ünnepeket rendezünk a személyes élet mérföldköveinél vagy fordulópontjain. Eközben nagyon nagyra emelkedik az a személy, akinek valamilyen évfordulóját vagy életeseményét meg lehet ünnepelni. Ez a törekvés már az óvodai ballagástól kezdve jelen van...
A kereszténységnek az ünnep egy központi alkalma és mondanivalója. Hogy egy gyülekezetben szépen és jól lehet – akár karácsonyt, akár teremtés ünnepet, akár vasárnapi istentiszteletet – családoknak megünnepelni, az nagy jelentőségű az ember mindennapi élete szempontjából. Ha az ünnep megélése jól sikerül, az felemel, kiemel a hétköznapokból, hiányt pótol, ünnepelni is tanít. És ha egy személy helyett Istennek egy emberhez hajló cselekedete áll az ünnep középpontjában, akkor valami nagyon fontosat értettünk meg és éltünk meg. A gyülekezeti közösségek nagy lehetősége a közösen és tartalmasan megélt ünnep.

– Hogyan lehet a vasárnapot ismét eseménnyé, ünneppé tenni?

– Élménnyel, pozitívummal lehet visszahozni azt, amit már majdnem elvesztettünk. A vasárnap a keresztény ember számára a feltámadott Krisztus ünneplését jelenti. Hisszük, hogy az istentiszteleten a feltámadott Jézus van jelen, ezért ez nekünk nemcsak emelkedett alkalom, hanem hitünk központi része, ami támasz és remény a saját életünk számára. Külön öröm, ha megpróbáljuk ennek megünneplését másoknak is segíteni. Inspiráció és kihívás, hogy megmutassuk, a vasárnapot élményszerűen meg lehet élni, és nagyon fontos, hogy a szürke napok sorából egy olyan nap emelkedjék ki, ami lelkileg is és közösségi szempontból is fellélegzést és gazdagodást jelent. Meggyőződésem, hogy a gyülekezetek szerte az országban próbálkoznak azzal, hogy minél inkább valódi élménnyé váljon az ünnep. Gondoljunk a családi istentiszteletekre! Ezeken az alkalmakon egyszerre több nemzedék tud részt venni. És nem az ámennel zárul le, hanem játékkal, közös ebéddel folytatódik. Így a lelki élmény, az ünnepnek a vidámsága és a közösségi élmény egyszerre tud jelen lenni a gyülekezet életében. Azt kell egy gyülekezetnek keresnie, hogy megragadja, megszólítsa a sok hiánytól szenvedő mai embert. Ha ezt a megszólító szót és tevékenységet megtaláljuk és felvállaljuk, akkor többen fogják azt érezni, hogy jó dolog keresztény közösséghez tartozni.

– Évről évre többen jelentkeznek az Evangélikus Hittudományi Egyetemre. Ezt a szélesedő képzési kínálat, valamint a teológiai gondolkodás iránti érdeklődés is okozhatja…

– Túl vagyunk azon a rendszerváltást követő bummon, amikor nagyon sok lelkész szakos hallgató jelentkezett a teológiára. Ma alapvetően a szélesedő képzési kínálatunk miatt nő a hallgatói létszám. A lelkész szakra jelentkezők száma ahhoz a csúcskorszakhoz képest nagyon lecsökkent, de stabilizálódott is. Évfolyamonként átlagosan tizenkét lelkész végez nálunk. Ez nagyjából megfelel a Magyarországi Evangélikus Egyház lelkészigényének, ezt a számot én nem tartom kevésnek. A hitoktatás kiszélesedett lehetősége adja ma a hallgatói létszám meghatározó részét.
Az, hogy ma valaki levelező képzésre, katekéta szakra jelentkezik azt jelenti, hogy olyan felnőttekben van meg az érdeklődés a gyülekezetben való aktív segítő munka iránt, akik munkájuk mellett a gyülekezeti segítő szolgálathoz – nem egy esetben az önkéntes gyülekezeti tevékenységhez – szeretnék megszerezni a mélyebb ismereteket. Nagyon szeretem ezeket a levelezős csoportokat, mert elkötelezettek, tudatosak és tudják, hogy miért vállalják a tanulást. Ugyanez érvényes a mesterszakokra is. Végzettséggel, állással rendelkező emberek többnyire egyszerűen érdeklődésből tanulják a teológiát.
A katekéták, mesterszakos hallgatók képzése azt is mutatja, hogy rég nem arról van szó, hogy a gyülekezet élén „csak” egy lelkész áll. Egy aktív gyülekezetben segítőkre, teamre van szükség, csak így tud jól működni egy gyülekezet. Ez a jelen és a jövő gyülekezeti modellje.

– Milyen kihívások előtt áll az a generáció, amely most jelentkezik a teológiára?

– A felekezeti sokszínűség sokkal jellemzőbb, mint pár évtizeddel ezelőtt volt. Új vallási mozgalmak között kell azt a friss hangot, azt az érzékenységet megtalálni, amivel a mai emberek érdeklődését felkelthetjük. Ez nagy kihívás! Sokkal nyíltabb, valódibb a verseny, mint volt. Ehhez bátrabbnak, nyíltabbnak, felkészültebbnek kell lennie azoknak, akik most hallgatók, vagy nemrég végeztek.

– December 1-től átalakul az életed, unokáid jelentősen több időt kaphatnak tőled. Milyen változást hoz életedben és eddig ellátott munkádban a nyugdíjazás?

– Évtizedek óta sokféle, egymással párhuzamosan folyó munkát végeztem, az életem nagyon nagy százalékát töltötte ki a hivatásbeli munka. Pillanatnyilag úgy érzem, hogy sok határidő, stressz, készülés alól fog felszabadulást jelenteni az, hogy nyugdíjas leszek. Az is biztos, hogy a hivatás által strukturált hétköznapok hiányozni is fognak. Jó volt érezni, hogy fontos, amit csinálok, élveztem a teológiai munkát. Ugyanakkor azt is érzem, hogy nem vagyok azonos a munkámmal, azaz nem csak annyi vagyok, amennyi a munkám. Nagyon sokféle érdeklődés van bennem, aminek megélésére, felfedezésére most lesz időm.
A munka átadása terén öröm számomra, hogy a Lelkipásztor következő főszerkesztőjét Orosz Gábor Viktor személyében megválasztotta a Sajtóbizottság. A teológián tanévekben gondolkodunk, így itt még egy kicsit maradni fogok, most van folyamatban, hogy a Gyakorlati Intézet utánam következő életének kialakítását megoldjuk. A déli kerület pedig keresi az új püspökheyettest.

2015. november 30-án itt folytatjuk cikkünket. Akkor tervezzük megjelentetni honlapunkon az Orosz Gábor Viktorral készített interjúnkat.