Minden magyar állampolgárnak joga van az anyanyelvén tanulni – rögzíti az alaptörvény, de ezt nem tudják érvényre juttatni azok a kisgyerekek, akik a romaninak valamelyik dialektusába születnek bele, azt tanulják meg elsőként otthont. A családi körben használt nyelvet gyermekintézménybe kerülve tilalom lengi körbe: maguk a szülők is azzal a jó tanáccsal adják be gyereküket óvodába, iskolába, hogy csakis magyarul szólaljanak meg! Az ott dolgozóknak is – kimondva vagy kimondatlanul – ez az elvárása, bölcs dolog engedelmeskedni, akkor is, ha az lényegesen nehezebben megy, ha nem az a természetes a cigány kisgyermek számára… Vajon nem ez az (egyik) oka iskolai sikertelenségüknek?

Nem a lovári, vagy egyéb cigány dialektus iskolai oktatásáról van szó, a transzlingválás mint módszer egészen mást jelent. Heltai János Imre egyetemi adjunktus, a Károli Gáspár Református Egyetem szociolingvisztika tanára és kutatója, valamint Kerekesné Lévai Erika, a tiszavasvári Magiszter alapítványi iskola igazgatója közös munkájukról számoltak be a roma szakkollégistáknak. Ebben az iskolában órán és szünetben is szabad használni a cigány nyelvet, annak ellenére, hogy tanáraik nem beszélik.

Az anyanyelv használatától azt várják a pedagógusok, hogy könnyebbé válik a tananyag megértése, hogy a korábban csendesen üldögélő gyerekek is bátran megszólalnak, bekapcsolódnak a tanulás folyamatába. A beszéd nem az egyes nyelvekhez kötődik a kisgyermek szocializációja során – magyarázta Heltai János –, az információszerzés, az önkifejezés lényegesebb mozzanatok. Kerekesné Lévai Erika azzal sietett kiegészíteni, alapvetés lenne, hogy a gyereknek sikerélményt adjon az iskolai munka, s tapasztalatuk szerint a transzlingválás eléri ezt a célt. Az iskolából kitiltott anyanyelv üzenete az, hogy alacsonyabb státuszú nyelv, mint a többségé: önmagában a nyelvhasználat korlátozása sérült identitást eredményez – Tiszavasváriban pedig máris érzik a módszer identitáserősítő szerepét. 

Vendégeink nem titkolták a dilemmáikat, kétségeiket, azokat az aspektusokat, melyekre egyelőre nincs válasz, de a beszélgetésbe torkolló együttlét végeredménye az lett, hogy kiderült, máris több előnye látszik a transzlingválásnak, mint amennyi hátránya.

A pénteki együttlét ezt követően jelentősen átalakult. A hallgatói önkormányzat kezdeményezésére közösen ünnepeltük a nőnapot, majd vidám farsang következett a K14-ben.

Szombatra három magyarországi egyház képviselőjét hívtuk meg, hogy egyházuk cigányok/romák körében végzett missziójáról beszéljen. 
A baptista közösség tevékenységét Puporka Gusztáv ismertette, aki elöljáróban nehéz, hányatott gyermekkoráról mesélt: akkori társai mára börtönviselt, drogfüggő emberek lettek. Az ő sorsát megtérése változtatta meg, a Jászberényben szociálpedagógiát végzett fiatalember most a tuzséri baptista közösségben végzi elkötelezett szolgálatát. A hit emberformáló erejéről Sztojka Károly és felesége tett bizonyságot, mint elmondták, legkisebb gyermeküknek, a még általános iskolás Virágnak már ezt a mintát tudják átadni. Puporka Gusztáv a baptista cigánymisszió legfontosabb céljáról szólva elmondta, az első és legfontosabb, Isten útjára vezetni a cigány embereket. Fontosnak tartják, hogy ennek érdekében vezetőket képezzenek, továbbképezzenek, megerősítsék a gyülekezeteket, de leghangsúlyosabbnak a gyerekek, fiatalok között végzett munkát tekintik. Nem csak Isten igéjére tanítják a misszióba vont gyerekeket, de arra is, hogyan kell kezet mosni… Mint megtudtuk, a Magyarországi Baptista Egyházban is a cselekvő szeretet jelenti a szolgálat alapját, rengeteg szociális feladatot vállalnak magukra. 

Ez az alapvetés vezeti azt az evangélikus misszót is, melyet Kiss Attila, szociális munkás a nyírteleki Filadelfia Gyülekezetről és szociális központról megosztott a szakkollégistákkal. Györfi Mihály evangélikus lelkész kezdeményezésére 2006-ban kezdődött Görögszálláson, illetve a környező mintegy tizenöt bokortanyában a gyülekezet missziós munkája, amely mára a szociális ellátás minden területére kiterjed. Sok szakkollégista személyesen is megtapasztalta az itteni jó gyakorlatot, hisz több alkalommal látogattunk már Nyírtelekre, valamint a görögszállási Biztos Kezdet Gyerekházba is. „Egyek vagyunk, mégis egytől-egyig mások. Szemre különbözünk, de legbelül egyformák vagyunk.” – idézte fel a szolgálat mottóját Kiss Attila, aki egyértelmű szavakkal minősítette a misszióval kapcsolatban fenntartásokat megfogalmazó híveknek a magatartását: ha mégis ki meri jelenteni, hogy elfogadja Jézust, akkor sohasem értette meg a Bibliát! 

Hogy az Istennek való elköteleződés, a hitbeli szilárdság mennyire fontos a cigány/roma misszió nehézségei közepette, arról leghitelesebben, hatásosabban Balogh Róbert beszélt, aki 2011-ben, a KRSZH indulásakor még szakkollégista volt Debrecenben, ma pedig már felszentelt református lelkész Jánoshalmán. Az elhivatottságáról itt legyen elég annyi, hogy a mélységes nyomorban élők szolgálatát éppen a genfi magyar gyülekezet lelkipásztori állásából hazatérve maga kérte püspökétől… Mesélt a jánoshalmai missziójáról, ahol nem csak – az ő munkája révén mára önálló egyházközségbe szerveződött – cigányok lelkipásztora, de a többségi társadalomhoz tartozóké is. Még fontosabbak voltak azonban azok a gondolatai, melyeket kortársként, a szakkollégiumi intézményrendszerből nemrég kiröppent értelmiségi roma fiatalként tudott megfogalmazni:

„Nehézségek sokasága vár rátok, amikre nem készítenek fel: nem szokványos, hogy cigány emberek magas pozícióban legyenek, mert képességük, végzettségük lehetővé teszi. Képzeld csak el annak a doktorandusz cigánynak a helyzetét Budapesten, akivel senki nem áll szóba a templomban… Legyen erős hátad, amivel elbírod a mögötted állókat! Nem is tudom, mi lesz, ha ti rövid időn belül nem álltok bele! Iszonyú nagy szükség van rátok, mert hívőként, elkötelezett cigányként, szakemberként tudtok tenni!"