Az eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériuma stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, Sölch Gellért köszöntőjében így fogalmazott: A kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar keresztény könnyűzenei kultúra tovább fejlődjön. A könnyűzene fontos közvetítő nyelv a fiatalok számára, hogy közelebb kerüljenek a transzcendenshez.
Sölch Gellért elmondta: tavaly indult az a támogató program, amely pályázatokkal, támogatásokkal összesen 905 millió forintból segíti a keresztény könnyűzenét. A kezdeményezésnek több eleme van: a 25 év alattiakat célzó Hangszert a kezdőknek program, a zenekarok működését segítő Hangszert a profiknak program, a határon túli magyar fiatalok zenélését és képzését támogató program, de szerveznek tehetségkutatókat és van forrás a hangszerek felújítására is. „A keresztény könnyűzene közösségépítő és -szolgáló tevékenység, amelyben a fiataloknak kiemelt szerepe van” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.
A szakmai nap a Vasárnap.hu hírportál keresztény könnyűzenéről szóló minikonferencia-sorozatának második állomása volt, amely a Kazetta – Katolikus Zenei Tábor és a hírportál Pengető keresztény könnyűzenei rovatának szervezésében valósult meg. Az egész napos elméleti és gyakorlati program során a templomi gitáros zenét művelők workshopokon vehettek részt.
Az előadásokon, beszélgetések szereplője Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere, Gyárfás István gitáros, Fodor Tamás, a Só keresztény együttes énekese, Gável András és Gellért az Eucharist zenekarból, Balogh Bori énekesnő, valamint Marczell Márton, a Boanergész zongoristája.