A rendezvény megnyitóján0 a műsorvezetők Berzsenyi Dániel Horác című verséből vett idézettel köszöntötték az ünnepelteket az alsóbb évfolyamos tanulók nevében, majd folytatódott a köszöntések sora. Lázár Zsolt esperes szólt először a három végzős osztály tanulóihoz, majd Földesi Zoltán köszöntötte őket a város önkormányzatának nevében. Ezután a gimnázium igazgatónője, Kitajkáné Szántai Mária mondta el ünnepi beszédét.
A továbbiakban Valach Klaudia 12. B osztályos tanuló énekelte el a Csitári hegyek alatt című népdal könnyűzenei változatát, Bondor Boglárka pedig verssel köszöntötte az ünnepelteket.
Az szalagtűzési ceremónia során először az iskolavezetés kapott szalagot, majd a nyolcosztályos gimnazistáknak tűzték fel a gombot az alsóbb évfolyamosok. A közönség gyakran tapsviharral nyilvánította ki tetszését, mire minden végzős gimnazistára felkerült a kék szalag. Ezekben az emelkedett hangulatú pillanatokban beszélt a műsorvezető a szalag jelentőségéről, amely egyszerre jelképezi az eddig megtett utat, valamint figyelmeztet a megmérettetésre, a számadásra, arra, hogy a végzősök helyzete menthetetlen, fel kell nőniük.
A rendezvény következő perceiben a gimnázium fúvós zenekara, a Vajda Band szerepelt. Repertoárjukban a következő számok hangzottak el: Kangaroo és Memory a Macskák című musicalből és a Samba for Bund.
Szemet gyönyörködtető látvány következett: a gimnázium majdnem összes végzős tanulója keringőt táncolt. A diákok előadásuk végeztével szüleiket és barátaikat is felkérték egy táncra.
A vidám műsor folytatásaképpen Mulholland Sadie énekelt, valamint Sebők László zongorázott.
Az osztályok táncát a 12. J-sek nyitották meg, akik a Monte Cristo grófjából adtak elő egy részletet. Szerelem, intrika, bosszú és szenvedély, minden együtt volt a tánctéren, ahogyan a színpadi műben és Dumas örök érvényű regényében is.
Majd következtek a 12. B-sek, akik az ókori Egyiptom világába repítették el a közönséget.
A 12. A-sok táncának témája a tűz és a víz volt, a két véglet, amely véleményük szerint jól jellemzi az osztályközösséget is. Bravúros fénytechnikával színesítették műsorukat, így is emelve a rendezvény színvonalát.
Az fináléban az elmaradhatatlan közös ének után színes lufik szálltak a magasba.