Az alsóbb éves diákok is lelkesen készültek erre a napra, a szalagavató-ünnepségre, mely talán a legjelentősebb esemény a gimnáziumban eltöltött évek alatt. Már előző nap reggel elkezdődött a csarnok díszítése, ezt ebben a tanévben a 9. A osztály vállalta. A szorgalmas munkának meg is lett az eredménye, gyönyörű dekorációt sikerült varázsolni a tornaterembe. Az alsóbb évesek közül többen már az esemény színhelyén próbálták a különböző műsorszámokat, amelyekkel kimondottan erre az alkalomra készültek.
A kapunyitás délután 4 órakor volt, ezután a szülők, rokonok és barátok megcsodálhatták a báli ruhába öltözött lányokat éa elegáns fiúkat, fényképezkedhettek is velük. Az ünnepi műsort a vendégek köszöntése után Lázár Zsolt esperes nyitotta meg, majd Hodálik Pál alpolgármester szólt az ünnepeltekhez. Ezután következett Kitajkáné Szántai Mária igazgató asszony ünnepi beszéde. A műsor az énekkar fellépésével folytatódott, majd Bondor Boglárka verssel köszöntötte a végzős tanulókat. A 2017/18-as tanévben érettségizik az utolsó nyolcévfolyamos gimnáziumi osztály. Ők a hagyomány szerint a szalag mellé gombot is kapnak, melyet az igazgatónő és Mészáros Tünde igazgatóhelyettes tűzött fel nekik. Ezután a 12. évfolyamos tanulóknak osztályfőnökeik adták át a szalagokat.
Az első szünetben a Tessedik Táncegyüttes ifjúsági csoportja (a leányok közülük a Vajda gimnázium tanulói) az erdélyi Mezőségről magyarpalatkai táncokat mutatott be. A következőkben pedig mintegy a keringőre ráhangolódásképpen Mulholland Sadie 12. B osztályos tanuló énekelt. A program további részében a keringő következett, mely mindenki számára szemet gyönyörködtető látvány volt. A végzős diákok felkérték szüleiket is egy táncra.
A második szünetben következett a Vajda Band, amelynek vezetője Zima János 11. B osztályos tanuló. A zenekar minden évben sikeresen szerepel a Vajda-gálán és a szalagavatón, most egy könnyűzenei egyveleget mutattak be. A tizenkét zenekari tagot segítette két örökifjú vajdás öregdiák, Himerné Duló Erika és dr. Zima János is. Ezután Kósa Judit 10. B osztályos tanuló zongorajátékában gyönyörködhettünk.
Az osztályok táncát idén a 12. B-sek nyitották meg. Előadásukban a zene és tánc változását jelenítették meg a 20. század közepétől napjainkig: az összeválogatott táncok között volt swing, rock and roll, diszkótánc és még sok más egyéb. Nagy büszkeségük, hogy a zene kiválasztása, a vágás, a koreográfia és a jelmezek mind saját munka, csak néhány barát segítségét vették igénybe. A 12. A tanulói és osztályfőnöke a báltermek kedvelt táncával, Erkel Ferenc palotásával búcsúztatták az együtt töltött éveket. A gyönyörű jelmezek és Magyari László koreográfiája mondhatni megkoronázása volt ennek az időszaknak, a nyolcévfolyamos képzés végének. Természetesen most sem maradhatott el a finálé, a végzősök közös éneke. A már szalagos gimnazisták Pál Dénes A széltől is óvsz című számával köszönték meg a segítséget, a figyelmet, a törődést és az aggódást, melyet gimnáziumi éveik alatt kaptak nem csak az iskolától, hanem szüleiktől is.
A szerző szervező tanár.