„A 2014/2015-ös tanév végén anyagi források után kezdtünk kutatni a két géptermünkben lévő összesen 35 számítógép cseréjére. Sajnos hamar szembesülnünk kellett azzal, hogy a géppark, az elöregedett szerverek és egyéb hálózati eszközök felújítására az előzetesen kikalkulált 3,6 millió forintot képtelenek leszünk előteremteni” - áll az erről szóló beszámolóban az iskola honlapján, majd a továbbiakban így folytatták:
„Iskolánkban már több mint tíz éve Linux operációs rendszeren folyik az oktatás és az érettségiztetés. Ezt a rendszert alapul véve az iskola rendszergazdája, Jorsits Attila tervezett és megvalósított egy hardver megosztáson alapuló rendszert, melynek lényege, hogy ugyanarra a számítógépre kötött kettő – vagy akár három – monitor, billentyűzet és egér segítségével egy gép több felhasználót is kiszolgál. A gépenként kialakított munkaállomások egymástól teljesen függetlenek, a felhasználók tevékenysége egymástól szeparált, vagyis olyan, mintha fizikailag is külön gépen dolgoznának.
Ennek a rendszernek az előnyei vitathatatlanok. Első és legszembetűnőbb, hogy mégalapkiépítésben is felezi a géptermek kialakításának költségeit. Gimnáziumunk egyházi pályázatból, alapítványi segítséggel, illetve bizonyos mennyiségű önerővel valósította meg a 35 felhasználót kiszolgáló projektet, mely végül 1,7 millió forintba került. A kiépítésen túl a különböző fenntartási költségek – pl. elektromos áram, alkatrész utánpótlás stb. – és a karbantartásra fordított emberi erőforrásigény is csökkent. A rendszer bővítése könnyedén megoldható, hiszen elég egy harmadik készlet billentyűzet, egér, monitor és videokártya megvásárlása – mivel a jelenlegi kiépítésben egy gép akár három felhasználót is képes kiszolgálni.
A gépek fő komponensei egy 3GHz-es Pentium processzorból és 8GB RAM-ból állnak, ami mai szemmel egyáltalán nem mondható extrémnek. Ez a kis erőforrásigény szoftver oldali optimalizációnak köszönhető.
A szoftverhátteret az Oktatási Hivatal honlapjáról letölthető Érettségi Linux disztribúció biztosítja. Az optimalizálás elsődlegesen figyelembe veendő szempontja az volt, hogy a rendszer érettségiképes maradjon. Az eredeti szoftver összeállítás ezért nem változott, illetve a feladatok megoldásához szükséges MySQL szerverek is telepítésre kerültek. A rendszer kisebb erőforrás igényű ablakkezelőt használ, a több felhasználó kiszolgálását pedig részben nyílt forráskódú, részben saját fejlesztésű programok biztosítják. Az érettségiztetés alkalmával – az esetleges visszaéléseket elkerülendő – a gépek osztott funkciója kikapcsolható, így a vizsgán egy gépet csak egy diák használ. A rendszer a számos teszt alatt és tanórai szituációkban is stabil és gyors maradt. Ezt a megoldást a továbbiakban az iskola könyvtárában is alkalmazni fogjuk, ahol eddig – anyagi okokból – szintén nem tudtunk megfelelő mennyiségű gépet biztosítani a diákok számára.
Tény, hogy az informatikaoktatás a meglévő, elöregedett gépparkokkal az iskolák számára egyre nagyobb problémát jelent. Tökéletes megoldás nyilvánvalóan a megfelelő anyagi háttér lenne, de amíg ez nem elérhető, addig az elavult géptermek érettségiképes korszerűsítése ezzel a megoldással fél- vagy akár harmadáron is megoldható. (A Deák Téri Evangélikus Gimnázium esetében ez a projekt az előzetesen kalkulált költségekhez képest 1,9 millió forint megtakarítást jelentett.) Ezzel a módszerrel tehát olyan jelentős költségcsökkenés érhető el, amely más intézmények számára is lehetővé teszi a korszerű oktatási rendszer kiépítését.
A rendszer előzetes egyeztetést követően kipróbálható, illetve működés közben is megtekinthető.
Kapcsolat: attila.jorsits@lutheran.hu
Tel.: +36208244536 (csak hétköznapokon 8-15 óráig)