Több embertől is hallottam már, hogy nincs szükség templomba menni, nem kellenek egyházak, sem vallás, úgy a maga módján hisz, ápol egy sajátos kapcsolatot Istennel, „vagy nevezzük felsőbb hatalomnak, univerzumnak, akárminek” – jön néha szembe ez a nevén nem nevezés. Arra semmiképpen nem érzem feljogosítva magamat, hogy bárkinek a hitét, annak megélését, a spirituális élményeit megkérdőjelezzem, hiszen azt csak az illető tudja, érzi, hogy valóban megvan-e, vagy nagyon szeretné, hogy meglegyen. Hogy legyen valami.

Régebben, ha megkérdezték, hogy hiszek-e Istenben, azt mondtam, hogy igen. Egyrészt mert szerettem volna, hogy legyen, másrészt mert azt is éreztem, hogy ezt illik mondani. Ez még a hitre jutásom előtt volt. Ami után aztán nyolc évig én is elvoltam a hitem személyes megélésével, idővel ennek megvallásával, különböző formákban való megírásával, elmondásával, de arra még mindig nem éreztem késztetést, hogy rendszeresen járjak istentiszteletre. Vagy legalább néha… (A laptop töltöttségi szintje hatvanhárom százalék.) Három éve léptem be először a szentgotthárdi evangélikus templom kapuján.

Három éve kezdtem el folyamatosan megélni azt, hogy mit tesz hozzá az emberhez, ha egy gyülekezet tagjaként a testvéreivel együtt erősítheti, gondozhatja a kapcsolatát Istennel, az otthoni, személyes imádságokon túl találkozhat vele és az Igével. Jelenlétének csodálatos megtapasztalását adja a közös éneklés, és pusztán a személyes hit által, a gyülekezeti jelenlét nélkül nem élhető át úgy a valóságos Krisztus sem, mint ahogyan abban részünk lehet az úrvacsora alkalmával.

Idén lesz két éve, hogy a gyülekezetem presbiterré választott, illetve hogy jelentkeztem az egyházunk szervezésében indult gyülekezetimunkatársképzésre. Amikor ezeket a sorokat írom, három nap telt el azóta, hogy kiderült, sikerült a felvételim, így most negyvenkét évesen elkezdhetem a teológiai részismereti képzést a nyelvi félévvel együtt az Evangélikus Hittudományi Egyetemen, hogy ha ezeket majd sikerrel abszolválom, jelentkezhessek a teológia-mesterképzésre.

Mindezt semmiképpen sem dicsekvésből írom le, hanem azért, hogy elmondhassam, milyen sokat tett hozzá az életemhez, milyen sokat épültem azáltal hitben, lélekben, hogy megtérő emberből vallását gyakorló, a szolgálat lehetőségeit kereső emberré válhattam az elmúlt években. A hitemmel nem kérkedve, de azt nem is elhallgatva, nem dicsekedve, hanem Istent dicsérve szeretném elmondani, hogy a felvételire készülve hogyan éltem meg és értettem meg, hogy a Biblia önkényesen nem bontható részekre, így nem értelmezhető külön az Ó- és az Újszövetség, hogy nem elég csak szemezgetni belőle. (A laptop töltöttségi szintje huszonkilenc százalék.)

Ahogyan a mártírsorsú német evangélikus lelkész, Dietrich Bonhoeffer fogalmaz a Közösségben című könyvében: „A Szentírás Isten kijelentett Igéje minden idők minden emberének. Nem különálló mondások gyűjteménye, hanem egységes egész, amelyet így, a maga teljességében kell elfogadnunk és használnunk. A Szentírás egységes egészként Isten kinyilatkoztatott Igéje. Csakis belső összefüggéseinek végtelen gazdagságában, Ó- és Újszövetség, ígéret és beteljesülés, áldozat és törvény, törvény és evangélium, kereszt és feltámadás, hit és engedelmesség, fogható és reménylett valóság összetartozásában válik érthetővé az Úr Jézus Krisztusról szóló teljes bizonyságtétel.”

Áramszünetnél tudatosul bennünk, hogy mennyire ki vagyunk szolgáltatva a vezetékeken keresztül érkező energiának. Amely persze szinte állandóan a rendelkezésünkre áll – de hangsúlyos, hogy csak szinte. Mert amikor nem, akkor mindennapi eszközeinket kényszerűségből mellőzve fokozatosan tapasztaljuk meg ennek az energiának a hiányát, mint amilyen fokozatosan csökken a laptopom energiaszintje is. Amely most huszonnégy százalékon áll.

Isten irántunk tanúsított szeretete viszont soha nem csökken. A kegyelme által belénk vetett bizalma száz százalék. Örökké száz százalék!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 86. évfolyam, 7–8. számában jelent meg 2021. február 21-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.