Pár éve Piliscsabán, a missziói konferencián ismerkedtem meg keresztény motorosokkal. Roppant szimpatikus urakkal és hölgyekkel (!) találkoztam, akik meggyőző erővel tettek bizonyságot Krisztusról. Olyan magával ragadó derűvel és hittel beszéltek – mindezt persze vagány motorosszerelésben –, hogy öröm volt hallgatni őket. Közöttük azonban, ha jól tudom, akkor nem voltak evangélikusok. Az idei Szélrózsán azonban már saját sátorral voltak jelen egyházunk motoros fiai és leányai.

Irány Wittenberg!

Érdeklődésünkre, hogy mióta léteznek egyáltalán, Bogdányi Gábor így válaszol: „A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója hozta össze, hogy egymásra találtak annak a kis csapatnak a tagjai, akik addig is motoroztak, de mind ez idáig csak külön-külön. Néhányunknak az az álma támadt – konkrétan Endreffy Géza budaörsi lelkésznek és Végh Szabolcsnak, a balatonszárszói konferencia-központ vezetőjének –, hogy az évforduló tiszteletére el kellene motorozni Wittenbergbe. Ez az ötlet két évvel a jubileumi év előtt született, bőven volt hát időnk, így én harmadikként szállhattam be a szervezésbe. A túrán végül tizenhat motorral, húsz-egynéhány fővel és a bennünket kísérő autóval vettünk részt. Fantasztikus, igazi közösségi és istenélményt jelentett, hogy együtt kelhettünk útra, és együtt csinálhattuk végig az egészet.”

Bogdányi Gábor nem is olyan régóta motorozik: „Négy éve kezdtem, három éve van meg a túramotorom. Az első nagyobb túrám nekem is a wittenbergi volt, mint számos más társamnak a csapatból. Volt köztünk olyan is, aki éppen a túra kedvéért tanult meg motorozni!”

A motorozás azonban nem veszélytelen műfaj. Egy négygyermekes családapát bizonyára félt a felesége, a családja, de erre a felvetésre is jókedvű, őszinte válasz érkezik: „Biztos, hogy mindenkit félt a felesége, senki sem úgy született, hogy tud motorozni, de a férfiúi energiákkal valamit kezdeni kell. Van, aki sörözik, más fut, biciklizik, és van, aki motorozik. Jómagam távmunkát végzek, egész nap a számítógép monitorja előtt ülök. Hatalmas felüdülést jelent, ha egy-egy órára motorra szállhatok, és elmehetek a Bakonyba egyet gurulni.”

Szállodai áhítat

Arra a kérdésre, hogyan élik meg a motorosok az evangélikusságukat az utak során, gyors választ érkezik: „A »szent cél« 2017- ben adott volt. Az ihlette, hogy evangélikusként mentünk el Wittenbergbe, meglátogatni Luther városát, tisztelegni a reformáció indulásának ötszázadik évfordulója előtt. Akkori soproni elindulásunkkor egy áldással bocsátott útra minket a lelkész. Az út során mindennap volt reggeli és esti áhítat, még olyan helyeken is – szállodákban –, ahol ez nem megszokott. A prágai hotelben például elkülönítettek számunkra egy részt, ahol reggel együtt imádkozhattunk, elkezdhettük a napot, és ez hatalmas erőt adott a kis csapatunknak. Összekovácsolta a közösséget.”

Arra is kíváncsiak vagyunk, hány lelkész és nem lelkész tagja van az evangélikus motorosok „klubjának”. „Vannak házaspárok, egyedülállók, és legalább öt lelkészt tudok hirtelen említeni: Endreffy Géza mellett Tuska Tibor, Sefcsik Zoltán, a nemrég levizsgázott Szabó Szilárd, valamint Schaller Bernadett lelkésznő, aki a férje mögött ül a motoron. Egy szépen bővülő kör vagyunk immár. A Szélrózsán is szerettük volna átadni a jó hírét annak az örömnek, amelyet számunkra a motorozás, a megélt közösség jelent. Odaadó, egymást támogató, egymásnak segítséget nyújtó csapat vagyunk, a motorozás élménye mellett lelki gyümölcsöket kapunk, amiről szívesen beszélünk a nyilvánosságnak.”

Lássuk a megfejtést!

Adódik a kérdés: amikor az időjárás nem engedi, hogy motorra üljenek, akkor hogyan tartják a kapcsolatot? Vajon a zord, havas-latyakos hónapokban már tervezgetnek, álmodoznak a következő utazásokról? „Ó, hát ez rendszeres! Találkozunk, szervezünk motoros hétvégéket. Szerencsére vannak köztünk lelkészek és intézményvezetők, így sok helyszínt fel tudunk keresni. És persze a motorozás is olyan dolog, amelynek során az embernek állandóan vannak kérdései, ötletei. Ezeket a személyes találkozások mellett levelezőlistán, a Facebookon, telefonon osztjuk meg egymással. Alakul a jóbaráti kapcsolat” – kapjuk meg a választ.

Arra is kíváncsiak vagyunk, hogy nyitott-e ez a csoport a „rejtett tartalék”, azaz a most kedvet kapó evangélikus motorozó hittestvéreink előtt. „Természetesen! Aki jelentkezni szeretne, keresse bármelyik említett alapító csapattársunkat, Endreffy Gézát, Végh Szabolcsot vagy engem. E-mailben, telefonon szeretettel várjuk az újonnan érkező motorozó evangélikusokat!” – hangzik a válasz.

Végül pedig eláruljuk a megoldást a bevezetőnkben olvasható „Jau”-ra. Mint megtudtuk, az evangélikus motorosok nem úgy üdvözlik egymást, hogy „erős vár a mi Istenünk”. Van saját köszönésük: Jézus az út! Vagy rövidítve: Jau! Így tehát mi is így búcsúzunk: Jau!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 37–38. számában jelent meg 2018. szeptember 23-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.