A regisztráció alapvetően gördülékenyen ment, felméréseink és személyes tapasztalatok alapján. A szakavatott szélrózsások egyébként is tudják azt, hogy bármi is történjék, meg kell őrizni a nyugalmunkat, még ha néha vannak is fennakadások ilyenkor.
Közben a mottóhoz igazodva, Isten áldása percről perce is kézzelfoghatóvá vált, hiszen teljesen kiszámíthatatlanul zúdulni kezdett az égi áldás ránk. Aztán ez is abbamaradt, a kitartó imádság a felhőkben tartotta a további esőcseppeket itt a Mátrában.
16 órára a nyitó istentiszteletre nagyjából mindenki elrendeződött és várta az áldást, amely ezután már csak szavakban volt megtapasztalható. Gyakorlatilag az egész találkozó mottója, az Áldás leszel köré fonódott az istentisztelet. A köszöntések sorát az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, Fabiny Tamás nyitotta meg, aki a Krisztus-arc odafordulását kérte a gyülekezetre.
Aztán megtörtént a stafétaátadás, Homoki Pál soltvadkerti lelkész átadta emlékpólóját Sághy Balázs domonyi lelkésznek, aki az Észak-Pest Megyei Egyházmegye nevében vette át azt.
Fatalin Helga hatvani és gyöngyösi lelkésznő szeretettel köszöntötte a csak „nyomokban evangélikus” területre érkezett fiatalokat.
Az Aszódi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kórusának éneke után Novotny Dániel iskolalelkész a mózesi áldásról prédikált. Az alkalom végén pedig egymást is megáldották a résztvevők.
Aztán a 40. születésnapját ünneplő Szélrózsa-atyát, Mesterházy Balázst köszöntötte születésnapján egy ad hoc együttes. Ez is egy áldás volt a találkozón.
Jó hangulatban telt a nap hátralévő része a Szabó Balázs Bandája után a Tázló koncert következett és a táncházban lehetett még ropni kicsit a táncot. Egy kis pihenés után újra jelentkezünk!
KÉPGALÉRIA:
VIDEÓK: