Isten kegyelméből szabadon

A Lutheránus Világszövetség a fenti lelkesítő mondatban hirdette meg a 2017-es jubileumi esztendő felülről kapott esélyét és kincsét.

Ennek a mondatnak a fényében, a Krisztusban elnyert kegyelem szabadságának világosságában láthatjuk meg és vallhatjuk meg őszintén bűneinket, melyek az egyház újabb és újabb szakadásához vezethetnek.

Ennek az isteni kegyelemnek a felszabadító fényében láthatjuk meg az egymással való őszinte párbeszéd lehetőségét, amely elvezethet a kölcsönös kiengesztelődés ajándékához.

Ezen a hosszú és göröngyös úton komoly előrelépést jelent A szembenállástól a közösségig című könyv, amely hosszú évek teológiai dialógusának gyümölcseit teszi közkinccsé 245 pontban.

Elkötelező és jövőbe mutató az az öt ökumenikus felszólítás, amelyet a záró fejezetben mintegy útravalóként olvashatunk. Az utolsó hármat iránytűként már most, az előszóban hadd idézzem:

„A katolikusok és az evangélikusok újra elkötelezik magukat a látható egység keresése mellett, konkrét cselekedetekkel közösen munkálva azt, állandóan törekedve e cél elérésére.

Az evangélikusok és a katolikusok közösen fedezik fel újra Jézus Krisztus evangéliumának erejét a mai korban.

A katolikusok és az evangélikusok közösen tesznek tanúságot Isten kegyelméről az ige hirdetése és a világban végzett szolgálat által.”

A dokumentum eredeti angol nyelvű címének – From Conflict to Communion – kulcsszavai magyarul is jól érthetőek és sokat mondóak: A konfliktustól a kommunióig. A két közismert idegen szót érdemes összekötni egy harmadik latin kifejezéssel, a konfrontációval.

Ez az ugyancsak gazdag tartalmú szó magában hordozza azt az ígéretes lehetőséget, hogy készek vagyunk kölcsönösen elmenni akár végső határainkig is annak érdekében, hogy egymást jobban megismerve, megértve megtanuljuk tisztelni és elfogadni egymás értékeit. Megtapasztalt reménységünk, hogy a határon nemcsak elválasztó kerítésekkel találkozunk, hanem közös Urunkkal is, aki így mutatkozik be: „Én vagyok az ajtó...” (Jn 10,9)

Őrá, az igazi főpapra, pontifex maximusra, azaz a legnagyobb hídépítőre utal a közös irat utolsó pontja, amelyben többek között ezt olvassuk: „A reformáció kezdeteire akkor emlékeznek majd méltó módon, amikor az evangélikusok és a katolikusok közösen hallgatják Jézus Krisztus evangéliumát, és engedik, hogy Isten újra elhívja őket közösségébe. Ekkor az a közös küldetés kapcsolja majd össze őket, amelyről a Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról így fogalmaz: »Evangélikusok és katolikusok együttes célja, hogy mindenben Krisztust vallják meg. Benne mindenek fölött kell bízni, mint az egyetlen közbenjáróban (1Tim 2,5), aki által Isten önmagát ajándékozza a Szentlélekben és megújító ajándékait árasztja ki. (KNy 18)”

Ennek a közös munkának néhány figyelemre méltó értékét szeretném szintén öt pontban summázni:

Öröm, hogy a két egyház képviselői közösen néznek előre az ötszáz éves jubileumra, és nem szembenálló felekként akarnak 2017-ben emlékezni az 1517-ben elindult egyházújító folyamatra.

Komoly előrelépés, hogy a felek készek kritikusan és önkritikusan áttekinteni a reformáció eseményeit és benne Luther Márton működését. Az őszinte dialógus mindkét egyház tagjait arra ösztönzi, hogy gondolják végig mindezeket a kérdéseket, és ahol szükséges, vizsgálják felül az egymásról kialakított képet és a másikhoz való viszonyulásukat. A közös teológiai munka egyfajta kiegyensúlyozottságra törekszik, amikor nem a hibákat vagy a bűnöket firtatja, és nem azt méricskéli, hogy kinek volt vagy van nagyobb igazsága...
A dokumentum felelős megfogalmazói nem ébresztenek hamis illúziókat. Nem biztatnak azzal, hogy a megkezdett közös út könnyű és gyors lesz. Ugyanakkor bátran tanúskodnak arról, hogy ez az út járható annak a segítségével, aki maga az út, az igazság és az élet (Jn 14,6).

Az ő lelke, az erő, a szeretet és a józanság lelke kísérje továbbra is ezt a teológiai párbeszédet, és áldja meg az egység felé vezető út építésének a folytatását anyaszentegyházunk közösségeiben.

Hála legyen Istennek azért az újabb fontos mérföldkőért, amit ez a könyv jelent a katolikus–evangélikus közeledésben. S legyen köszönet minda- zoknak, akik ezt a dokumentumot magyar nyelven is elérhetővé tették.

Isten kegyelméből érezzük magunkat valóban szabadnak arra, hogy a 245 pont segítségével felismert értékeinket közkinccsé tegyük!

Dicsértessék a Jézus Krisztus, aki erős várunk, aki minden áldás és békesség forrása az őt keresők számára.

Gáncs Péter

a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke