Amiért tollat ragadtam, annak az a magyarázata, hogy a moszkvai olimpiai faluban meglepő dolgok fogadtak bennünket: kis templomokat, kápolnákat, imaházakat rendeztek be, amelyekben a különböző világvallások követői otthonra, lelki elmélyülésre, áhítatra találhattak. Tágabb értelemben az a gondolkodás tükröződött vissza a látottakban, hogy a világ legjobb sportolói és kísérőik az olimpia idején, az olimpiai faluban is élhessék megszokott mindennapjaikat, és az általuk igényelt jogos szolgáltatások rendelkezésükre álljanak. Ezek közé tartozik a vallás szabad gyakorlása is.

A lelki kultúra, konkrétan a hit, az egyházhoz való tartozás és a testkultúra, a sport kapcsolatát több nézőpontból is vizsgálták. A legizgalmasabb kérdés az volt: van-e törvényszerű összefüggés a vallásosság és a sport között? A felmérések azt mutatták, hogy a sportpályafutás során megélt törvényszerű konfliktusok megoldásában, a kudarcok feldolgozásában, de még a felkészülés nehéz óráiban is a hit nagy segítséget jelent. A sport e tekintetben modellértékű, mert ezen a „harcmezőn” látszólag gyorsabban jár az óra, kiélezettebbek a helyzetek, fontosabbak a kapaszkodók. Nemegyszer láthatjuk azt is, hogy a játékosok keresztet vetve lépnek pályára, vagy az ég felé emelik tekintetüket, ha a hálóba juttatják a labdát.

Az is bizonyos, hogy maga a sport, a tehervállalás, az önmagunk legyőzésének igénye nemcsak a testet, hanem a lelket is érinti, fogékonnyá tesz a spiritualitásra. Sok út vezethet az Úristenhez.

De visszatérve a moszkvai olimpiai falura, a szovjetek a kis templomokkal, kápolnákkal és imaházakkal azt is sugallni akarták, hogy náluk vallásszabadság van, ahol az állampolgárok szabadon megvallhatják és gyakorolhatják a hitüket.

Ezzel szemben mi volt a valóság 1980-ban? Ahhoz, hogy a kérdésre pontos választ adhassunk, kicsit vissza kell mennünk az időben. Az egyházüldözés a Szovjetunióban 1918 és 1943 között szakadatlan volt! Lenin már nem sokkal a bolsevikok 1917-es hatalomra kerülése után nyíltan parancsba adta, hogy a vallást fel kell számolni, és helyette az ateista világnézetet kell hirdetni. Kijelentette: „A reakciós papság és a reakciós burzsoázia minél több képviselőjét sikerül agyonlőni, annál jobb. Most kell móresre tanítani ezt a népséget, hogy néhány évig még gondolni se merészeljen semmiféle ellenállásra.” Utódja, Sztálin sem kertelt: „Mi hadjáratot folytatunk és fogunk folytatni a vallási hiedelmek ellen.”

Ami az ortodox egyházat illeti: 1922-től püspökök, papok, szerzetesek és világi hívek tömegét deportálták a Gulagra, lerombolták a monostorokat és a templomokat. Az 1917-es forradalom idején létező papság 80-85 százalékát likvidálták. Hasonló üldöztetést szenvedett a katolikus egyház is. 1926-ban már nem volt egyetlen katolikus püspök sem a Szovjetunióban, és 1941-re már csak két templom maradt nyitva az 1917-ben létező 1200-ból, és ezek is a volt Litvánia területén.

Sztálin intézkedései nyomán az Orosz Ortodox Egyház helyzete később némileg javult, viszont a görögkatolikus egyházat tönkretették, és lelkipásztori tevékenységét megbénították. Az ateista politika folytatódott, és ez az Orosz Ortodox Egyháznak is sokat ártott. Hruscsov alatt rosszabb lett a helyzet. Számos templomot újra bezártak, a nyolc szemináriumot és a monostorok nagy részét eltörölték. Hruscsov után, a hatvanas években folytatódott az erős állami ellenőrzés és az egyházüldözés. Ebben a légkörben lett az Orosz Ortodox Egyház 1961-ben az Egyházak Ökumenikus Tanácsának a tagja.

A hetvenes-nyolcvanas években – és most jutottunk el a moszkvai olimpiai faluhoz – kezdett kibontakozni és a szamizdatokon keresztül terjedt a papok és a hívek tiltakozása, ami kiváltotta a vallásellenes kampány erősödését a Szovjetunióban.

Csak 1988-ban, a kijevi nagyfejedelem, Szent (Nagy) Vlagyimir megkeresztelkedésének millenniumára emlékezve, Gorbacsovval kezdődött meg az olvadás. 1990-ben új törvény lépett életbe, amely szabad vallásgyakorlást engedélyezett Oroszország minden vallású közösségének és híveinek.

Tehát: 1980-ban szemfényvesztés volt a kis templomok, a kápolnák, az imahelyek létesítése az olimpiai faluban! Személyes emlékem is fűződik ezekhez a létesítményekhez. Kollégám, a magyar születésű, Kölnben élő és a helyi televíziónak tudósító Stefan Lázár kapva kapott az alkalmon, hogy ezekről a szenzációszámba menő szakrális helyekről filmet forgasson. Érdekesebbnek tartotta, mint a híres sportolókkal készített interjúkat. Magam is a sportlap kiküldöttje lévén, hosszabb riportot küldtem Budapestre a templomokról és a kápolnákról.

Később tudtam meg, hogy a főszerkesztő nem engedélyezte a riport megjelenését…

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 13. számában jelent meg, 2016. április 3-án. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.