– Apai ágon a Gáncs, anyai ágon a Hafenscher család sarjaként sokadíziglen evangélikus lelkészek a felmenői, és számosan vannak az oldalági rokonok között is. Szinte „az anyatejjel szívta magába” a lutheránusságot, az egyházi-gyülekezeti létet, a teológia művelésének szépségét, a lelkészi pálya minden örömét és nehézségét. Mennyire határozta meg a pályaválasztását a családi háttér?

– Érettségi után könnyűzenei pályára készültem, akkoriban már „zenekaroztam”, és míg kerestem az utamat, átmenetileg idegenforgalmi menedzsernek tanultam, majd egy CD-boltban eladóként helyezkedtem el…

– …bocsánat, hogy közbevágok, de erre emlékszem. Cinkotán, az Evangélikus Missziói Központban akkortájt kezdtem Gáncs Péterrel dolgozni, s hárman együtt készítettük első missziós magnókazettánkat jó zenékkel, meditációkkal. Megerősíthetem, hogy valóban komolyan vette a könnyűzenét…

– …így van, és amíg a boltban dolgoztam közel másfél évig egy számomra teljesen értelmetlen munkakörben, rádöbbentem: valójában azt keresem, ami értelmet ad a napjaimnak. Kis túlzással éjjel-nappal Jungot olvastam, így tulajdonképpen a pszichológia felől érkeztem a teológiára. Elkezdett bennem mocorogni, hogy az emberekkel való foglalkozás adhatja meg az értelmet az életemnek. Amiért érdemes reggel felébredni. Akkoriban egy nagyon jó közösségbe jártam Nagytarcsára, Smidéliusz Gábor lelkész barátomhoz, a harmincfős evangélikus ifivel nagyszerű beszélgetéseink voltak péntek esténként. Ezek az előzmények vezettek oda, hogy 2000-ben a teológiára jelentkeztem. Nem titok: ebben a döntésben nagyon nagy szerepe volt Smidéliusz Gábornak, akiben nemcsak barátra, hanem példaképre is leltem. Tudat alatt persze bennem volt, hogy „hoztam valamit” magammal nyolc-kilenc generáció óta, de semmiképpen sem családi nyomásra adtam be a jelentkezésemet.

– A szűkebb-tágabb családban láthatta, mivel jár a lelkészi pálya. Egy papgyerek pontosan tudja, hogy milyen lelkészként egy hétvége, egy karácsony a családdal, hogy nyaralni csak úgy tud elmenni, ha van helyettesítő, és bármikor érkezhet egy temetési szolgálat. Tudta, mire mond igent. Bizonyára örültek a családban, hogy átveszi a stafétabotot.

– Őszintén megmondom, egyszerre örültek és aggódtak a döntésem miatt a családomban. Izgalmas visszagondolni arra, hogy tinédzserként minden akartam lenni, csak lelkész nem… Mert túlságosan közelről láttam a nehézségeit, és úgy éreztem, nem ez az én utam. El kellett távolodnom a helyzettől. Amikor Cinkotára költöztünk 1997-ben, és én visszajártam Nagytarcsára, akkor tisztázódott bennem igazán, hogy igen, ez nem egy átlagos életforma, ugyanakkor ezerszer több benne az érték, mint a nehézség. Tizenkét éve én is ebben a hivatásban élek már – és tény, hogy sokkal nehezebb és összetettebb kihívás ma hiteles lelkésznek lenni, mint amilyennek akkor láttam, amikor csak kívülről belekukkantottam. De nem hallgathatom el: e hivatás tele van meglepetéssel. Az Isten a legváratlanabb pillanatokban lep meg.

– És mi lett a könnyűzenével?

– „Alkotói szabadságon” van a zenekarom, a Megacsend évek óta, de nem titkolt vágyam, hogy egy kicsit átalakítva a csapatot, de folytassuk a közös zenélést barátaimmal. Bízom benne, hogy idén ősztől új dalokkal, próbákkal, 2019-től pedig koncertekkel térhetünk vissza. A színpadon ülni a bárszéken, gitározni és énekelni, ezzel egy közösséget is teremteni és átélni a közös zenélés katarzisát zenésztársaimmal: semmi máshoz nem hasonlítható csoda, amely nagyon hiányzik, és mely alapvetően határozta meg az utóbbi huszonöt évemet. A dalszövegek őszintesége pedig éppen az a forma, amiben leginkább önazonos tudok lenni.

– A teológián vidéki vagy fővárosi lelkészként látta magát? 2006-ban szentelték fel, milyen utat járt be máig?

– Kecskeméten voltam hatodéves lelkészjelölt, majd Debrecenbe kerültem a gyülekezetbe és az egyetemre. Ezután következett Dunaharaszti, és vele párhuzamosan kezdtem el a doktori iskolát az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetségi Tanszékén. A 2010–2011-es tanévet az Egyesült Államokban, Chicagóban tölthettem feleségemmel együtt, ahol teológus MA-diplomát szereztem. Rajongásig szerettem Chicagót a maga sokszínűségével, multikulturális adottságaival. Amikor hazatértem, a doktori iskola mellett budapesti egyetemi lelkészként szolgáltam egy évig, amikor is 2012-ben érkezett a kelenföldi megkeresés. Bár az egyetemi évek alatt még nem volt tiszta számomra, mára világos, hogy leginkább fővárosi lelkészként érzem otthon magam. Ezzel együtt nem hangsúlyozhatom eléggé, hogy rengeteget tanultam nagytarcsai, kecskeméti, debreceni, dunaharaszti éveimből is. Ezek nélkül az évek nélkül nem lennék az, aki ma vagyok. Számomra fontos mindaz, amit egy világváros a maga ezernyi impulzusával adni tud, megélve nemcsak a keresztény ökumené, de a világvallások közötti párbeszéd fontosságát, odafigyelve a kortárs művészet megannyi reflexiójára. Emellett a folyamatos inspirációt biztosító egyetemi közeg is ideköt.

– Budapest legnagyobb területű evangélikus egyházközsége a kelenföldi. Milyen feladatokat ad az itt szolgáló lelkészi közösségnek ez a nagy létszámú, komoly múlttal, nagy elődökkel bíró és missziói lehetőségeket is rejtő budai gyülekezet 2018-ban?

– A nagy kérdés az, hogyan fejleszthető és koordinálható ez a legutóbbi, 2011­-es népszámlálás szerint háromezer főt, ezeregyszáz családot számláló közösség. Újbudán évről évre többen laknak, lakóparkok épülnek, tehát nem azzal küzdünk, hogy elfogy vagy elmegy a népesség. Sokan becsöngetnek, hogy szeretnének megkeresztelkedni, konfirmálni. Több embert, lelkészeket, hitoktatókat, laikus önkénteseket kell bevonnunk, hogy eleget tudjunk tenni a növekvő feladatoknak. Újra meg újra szóba kerül egy missziói lelkész bevonása is itt, Újbudán. A legnagyobb kihívás az újonnan érkező tagok integrálása a meglévő, tradicionális, nagyon sok tekintetben zárt gyülekezetünkbe, hogy otthonra leljenek az idén kilencvenéves templomunkban. Ki kell nyitnunk az ajtót a fiatal, kereső családok előtt, amelyek vágynak arra, hogy egy dinamikus közösségbe tartozzanak, ahol megélhetik a hitüket.

– A gyülekezet építése mellett sokéves munkája van a doktori címben. Hogyan választott témát?

– A doktorálás gondolata már egyetemistaként is motoszkált bennem. Diplomamunkámat rendszeres teológiából, mennyország-elképzelésekből írtam, de már akkoriban is nagyon érdekeltek a biblikus tárgyak. Az első öt év gyülekezeti lelkészi szolgálata alatt tisztult le bennem: számomra a kérdés nem más, mint az, hogyan folytat Jézus dialógust a társadalom perifériáján élőkkel. Kutatási témámat ezzel a címmel adtam be a doktori iskolába: Jézus és a periféria magánya. Aztán jött Amerika, és ha szabad így fogalmaznom, ott „szerettem bele Mária Magdolnába”. Ott találkoztam ugyanis a Mária Magdolna evangéliuma című apokrif irattal. Ez egy többnyire gnosztikus irat, amely szerint Jézus külön megjelent Mária Magdolnának, és külön kinyilatkoztatást adott neki. Ez az apokrif volt az első impulzus. Hazatérve öt évet arra szántam, hogy beleássam magam a témába.

– Mária Magdolnáról nagyon sok mindent tudni vélünk – de valójában nagyon keveset tudunk. Ha fellapozzuk az evangéliumokat, alig néhány mondatot találunk róla, ellenben rengeteg asszociációnk támad a neve hallatán. Mi az igazság vele kapcsolatban? Az interneten olvasható egyik írás „megosztó személyiségnek” titulálja. Ki volt ő?

– Mária Magdolnáról a Biblia kevés, de nagyon fontos alkalommal ír. Ő az egyik, akit Jézus meggyógyít – Lukács evangéliumának nyolcadik fejezetében olvasunk a hét ördög kiűzéséről –, ezenkívül ott van a keresztnél, a sírba helyezésnél és a feltámadásnál is. Viszont az apokrif irodalomban nagyon sokszor van jelen. Például mint vezető női apostol, mint a bölcsesség nagyasszonya, mint prófétanő. Az biztos, hogy a korai kereszténységben kulcsszerepet töltött be, ennek lenyomatai a kanonikus és nem kanonikus iratok. Alakja megjelenik a középkori festmények sokaságán, a róla szóló legendákban, és – eljutva a mai napig – a mainsteram popkultúrában is ott találjuk, például a Jézus Krisztus szupersztárban vagy A Da Vinci-kód című könyvben, de Lady Gaga is forgatott róla klipet Judas címmel. Izgatja az emberek fantáziáját a személye. Félreértések áldozatává vált az alakja, ezért is fontos, hogy tisztán lássuk a személyét és a szerepét.

– Leggyakrabban Jézussal való kapcsolatát firtatják. Vannak, akik Jézus feleségeként, szerelmeként utalnak rá. Krisztussal, Isten Fiával, a Messiással való ilyen összekapcsolása minden bibliai alapot nélkülöz, de sokan nem ismerik a Szentírást sorról sorra…

– A róla kialakult képünk összetett, az említett források – a Szentírás, az apokrif iratok és a legendák – anyaga, valamint a sok fikció összemosódott. A názáreti Jézus és a magdalai Mária kapcsolata a Biblia alapján kizárólag Mester-tanítvány kapcsolat! Minden más fikció, a fantázia szüleménye. Az tény, hogy az embereket mindig is izgatta, hogy vajon Jézusnak volt-e családja, felesége. Jézus és Mária Magdolna „románcát” azonban sem a kanonikus, sem az apokrif irodalom nem támasztja alá. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az apokrif irodalomban van egy-egy olyan kép vagy félmondat, amelyre alapozva fel lehet építeni egy sokak által vágyott Jézus–Mária Magdolna-képet.

– Néhány hete került a magyar mozikba a Mária Magdolna című angol filmdráma. Autentikus véleményt kérünk: ajánlja, hiteles a film? Az elmondottak tükrében hogyan ábrázolja Mária Magdolnát?

– Mindenkinek jó szívvel ajánlom minden gyengeségével együtt! Nem egy klasszikus Jézus-alkotás, de ezt nem is állítja magáról. Egy független, a férfi apostolokkal egyenrangú nő képe bontakozik ki belőle. Egy nőé, aki nem volt sem prostituált, sem Jézus szeretője vagy felesége. Mindkét elképzelés az utókor ítélete és tévedése. A film – meglátásom szerint helyesen – mint Jézus leghűségesebb tanítványát mutatja be Mária Magdolnát, aki mindvégig ott állt az Úr mellett. Ez a bizalmi kapcsolat, ha szabad ezt mondanunk, az utolsó utáni percig tart, hiszen Mária a rendező döntése alapján is Jézus feltámadásnak első tanúja. Szerelmi szál nem jelenik meg, sőt a kétes erkölcsű nő negatív mítosza sem. A film erénye tehát, hogy nem megy bele a bulvárzsákutcába. Természetesen vannak az alkotásnak túlkapásai, de nem bánja meg, aki rászánja a két órát, mert egy meglehetősen autentikus Mária Magdolna-képpel találkozik – ha egyáltalán létezik ilyen…

– Térjünk vissza a pályájára. Vajon tíz év múlva hol találkozunk: egy gyülekezetben vagy talán a teológián, tudományos pályán?

– „Only God knows!” – mondták mindig mindenre válaszként amerikai barátaim. És így is van: az Örökkévaló, a meglepetések Istene tudja csak. Persze ha ő tudja, akkor nincs baj. Bizalomjáték ez, és én benne vagyok a játékban testestül-­lelkestül. Szeretem a hivatásomat, ami Isten országának a hirdetése és építése, legyen szó gyülekezeti munkáról, egyetemi tanításról, publikálásról, közegyházi feladatról, nemzetközi egyház-diplomáciai megbízásról, kortárs irodalmi alkotásról, zenekari megszólalásról és közösségépítésről, de mindenekelőtt: hiteles hétköznapi, Jézust követő életről. Jövő februárban negyvenéves leszek, és mint tudjuk, a negyven nagyon fontos szám a Bibliában. És ha jók az intuícióim, nem csak a Bibliában sorsdöntő. Hagyom, hogy meglepjen.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 23–24. számában jelent meg 2018. június 17-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.