Egyre többen csatlakoznak a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéshez

Egyre többen csatlakoznak a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéshez

Share this content.

Forrás: segelyszervezet.hu, fotó: Kiss Tamás
Budapest – Ezer ajándékcsomagot oszt ki decemberben az Ökumenikus Segélyszervezet a rászoruló családoknak. Az első csomagok már gazdára is találtak, 2016. december 10-én a Deák téri evangélikus gyülekezetben és Csepelen is osztottak csomagokat a szervezet munkatársai.

Az advent első vasárnapján, 21. alkalommal meghirdetett szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtés kezdete óta eddig mintegy 40 ezer adományozó hívta a 1353-as adományvonalat. Mivel a szám tárcsázása 250 forint adományt jelent hívásonként, az elmúlt két hét alatt több mint tízmillió forint gyűlt össze.

Gyűlik az adomány az ország több mint 200 Tesco áruházában is, ahol a kasszáknál vásárolható a 250 forint értékű adománykupon. A november 14-én indított adományozási akció keretében eddig 200 ezret meghaladó kupont vásároltak meg, voltak sokan, akik egyszerre többet is vettek. A Tesco áruházakban advent harmadik vasárnapjáig 50 millió forintot meghaladó összeget adományoztak a vásárlók.

Decemberi országos akciója során 1000 karácsonyi ajándékcsomagot ad át az Ökumenikus Segélyszervezet a rászoruló családoknak. Ennek részeként tegnap 60 budapesti család vehetett át adományt a Deák téri evangélikus gyülekezet közreműködésével. Eközben a segélyszervezet debreceni hajléktalanokat segítő intézménye 400 egységcsomagot ad át folyamatosan a rászorulóknak, s a karitatív szervezet Országos Segélyközpontjába érkezett kérésekre válaszul, további több száz élelmiszercsomag indul útnak az év utolsó heteiben.

Aki rendelkezik bankkártyával, online, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan csatlakozhat az Ökumenikus Segélyszervezet országos adománygyűjtéséhez, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is. A segélyszervezet Adománypontot állított föl az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvény helyszínén, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól, illetve idén először a vásár valamennyi árusánál és vendéglátó egységénél lehet adományozni akár bankkártyával is. Az adományboltban pedig a segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni. A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal érkezhet a segítség. Az Andrássy úton sétálók az Opera által szervezett Diótörő Fesztivál keretében árusított forralt bor és más finomságok árával is támogathatják a kitűzött célokat.  

Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek! – Az Ökumenikus Segélyszervezet köszönetet mond az eddigi felajánlásokért, és továbbra is arra biztat és kér mindenkit, hogy támogassák a pénzadománygyűjtését, hogy minél többet és minél többeknek tudjanak segíteni az ünnepekben és a hétköznapokban egyaránt!

Mire gyűjt a segélyszervezet?

 A gyűjtést idén is hármas céllal indítja el a segélyszervezet: Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek! Évente családok tízezreinek nyújt kézzelfogható segítséget élelmiszer, ruha vagy éppen tanszerek formájában, átmeneti otthonainkban családok százainak biztosít lakhatást és átfogó támogatást a továbblépéshez. És ami talán a legelőremutatóbb: az esélyteremtés, a valódi kitörési pontok a szegénységből: hogy a felnőtteknek kínáljon esélyt a felzárkózásra, a gyermekeknek segítsen a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében. Egy-egy családdal a segélyszervezet munkatársai akár éveken át foglalkoznak, annak érdekében, hogy önállóan, külső segítség nélkül boldoguljanak.  https://www.segelyszervezet.hu/hu/szeretetehseg-2016

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!