Izrael, Isten választott népe sokszor hibázott, vétkezett. Gyakran utol is érték az Istentől való elfordulás következményei, például a babiloni fogság. Isten ezt megengedi a mi életünkben is, de soha nem a szigor, az ítélet a cél, a lényeg, hanem a szeretetkapcsolat, az elszakíthatatlan közösség helyreállítása. Isten szeretetből, szeretetre, örök, teljes, boldog közösségre álmodott, teremtett, alkotott minket. A 2016-os év igéje erről az isteni indulatról tanúskodik: „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket” – olvassuk Ézsaiásnál. Szükségünk van vigasztalásra, mert megsértett minket a bűn, a betegség, a fájdalom és a halál.

A napokban láttam egy nagyszerű portréfilmet a 2006-ban elhunyt Zenthe Ferenc színművészről. A vele beszélgető Horváth Ádám rendező Zenthét a szó legnemesebb értelmében udvarias embernek nevezte. A színművész egyszer csak váratlanul, elcsukló hangon azt mondta: „A halál viszont nagyon nem udvarias”. Akkoriban veszítette el a feleségét. – Nem lehet élni vigasztalás nélkül.

Isten nem felszínesen vigasztal minket. Az ő gesztusa felénk az inkarnáció: a testet öltés, a kereszthalál és a feltámadás. Az ő szeretete több mint humanizmus. Gondjaink, bajaink okára, gyökerére mutat rá, az pedig a bűn. Az ősbűn folytatása az, amikor a mai ember a szabadságra hivatkozva függetleníti magát Istentől és a Tízparancsolattól, az élet törvényétől. Így lesz védtelenné, kiszolgáltatottá. A sérült, sértett embert nem az gyógyítja meg, ha megerősítjük hibáiban, tévedéseiben és nem nevezzük bűnnek a bűnt. Isten az embert kereszthalálával vigasztalja. Reményt és esélyt ad a katarzisra, megújulásra, feltámadásra. Jézus maga vitte fel testében a fára bűneinket. A kereszt azt hirdeti, hogy Isten szeretetből elítéli a bűnt, és szeretetből megbocsátja azt.

Az ószövetségi Jób szenvedésére Isten Krisztusban válaszol, reagál.

„Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.”

Az édesanyai vigasztalásban benne van a feltétel nélküli elfogadás, befogadás, és a fájdalom okának a megszüntetése.

Elhangzott a Kossuth rádió Erős vár a mi Istenünk! című műsorában, 2016. január 11-én.