Szerényi Gábor grafikusművész, művészeti író Rembrandthoz hasonlította Szeverényi Mihályt a kiállítás megnyitóján. Mint mondta, ahogy Rembrandt, úgy a csabai festőművész sem elégszik meg azzal, hogy szépen le tud festeni dolgokat, egy lépcsőt, egy ablakkeretet, egy felhőt, egy fénypászmát, hanem „megpróbálja ezeken az egyszerű eszközökön, egyszerű tárgyakon, egyszerű motívumokon keresztül azt is megragadni és felmutatni, amit a művészeten kívül talán mással nem is lehet”.

A festő testvére, Szeverényi János evangélikus missziós lelkész szerint a Munkácsy múzeum Tégla termében látható képek szinte prédikálnak.

– Ő a képeivel a fényről beszél, az irgalomról, a reménységről, a győzelemről, a Krisztusi szeretetről, megváltásról, és arról, hogy nemcsak ez a néhány évtizedünk van itt küszködve ezen a földön, átszőve örömökkel, földi fényekkel is, hanem van egy teljes igaz, örök ország, ahova Isten szeretete vár minket – fogalmazott Szeverényi János.

Szeverényi Mihály: Festő voltam, vagyok és leszek

A kiállítás apropóján beszélgettünk Szeverényi Mihállyal múltról, jelenről, jövőről és az életét átszövő, végigkísérő fényről.

– Úgy hírlik, már gyermekként eldöntötte, hogy festő lesz. Mikor döbbent rá, hogy ezt szeretné?

– Tízéves koromtól különleges vonzalmat éreztem a rajz, a festészet iránt. Amikor a 10-es iskola megnyílt, Gazsy Endre lett a rajztanárom, aki egy jézusi szeretetet közvetítő, igazán jó pedagógus volt. Észrevette, hogy van bennem szikra, és ő ezt lángra tudta lobbantani, hozzásegített ahhoz, hogy valóban festő legyek.

– A család ösztökélésére aztán a fodrász szakmát választotta, aminek szintén a mestere lett.  

– A festészet a hivatásom, festőnek születtem, az voltam, vagyok és leszek. A fodrászat pedig a szakmám, amit nagyon szeretek, és amelynek vannak közös pontjai a művészettel.

– Festőként hogyan indult a pályája?  

– A kezdeti jó néhány év a tanulás időszaka volt szakkörökkel, alkotótáborokkal. Már ekkor is sokat festettem. Fontosnak éreztem, hogy elsajátítsam azt a szakmai tudást, ami a festészethez kell, ezért a húszas éveim második felében elvégeztem a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakát. Tanáraimtól, Dér Istvántól és Novák Andrástól sokat tanultam.

– Mikor érezte úgy, hogy a megfelelő szakmai tudás birtokában már képes úgy festeni, ahogyan azt elképzelte? 

– Máig emlékszem rá, hogy tizenhat évesen gondolatban felmértem, mi mindent kell megtanulni ahhoz, hogy festővé váljak. Ekkor úgy éreztem, hogy 35 éves koromra festek majd olyan képeket, amelyek számomra is elfogadhatóak lesznek. Úgy hiszem, valóban ez történt. Igazából a kilencvenes évek elejétől születtek a fontos képeim, amelyek tartalmukat tekintve és szakmailag is olyanok voltak, amilyeneket szerettem volna készíteni. Különösen termékenynek és intenzívnek éltem meg a Csuta Nemzetközi Művésztelepen, a Ludvigh Nemzetközi Művésztelepen vagy külföldi alkotótáborokban töltött napokat, heteket, ahol teljesen át tudtam adni magam a festészetnek.

– Festőként különböző korszakai voltak, melyek ezek?

– A Fénnyé válunk, a Genezis, az Ablakok, a Fényben és az Angyalok. Ezek a korszakok tartalmi szempontból különbözőek, mindegyikhez más-más eszköztár és stílus tartozik. A Genezis sorozatban például a rusztikus felületek nagyon fontos szerepet játszottak: az élettelen anyag, a festék és a matéria alakult át azzá, amit közölni szerettem volna.

– A hit szinte minden alkotásán átsugárzik. Mit szeretne közvetíteni ezzel?

– A hit számomra nemcsak azt jelenti, hogy hiszek Istenben, hanem azt is, hogy ez miként jelenik meg az életemben. A keresztény értékrend határozza meg életemet, akkor vagyok ön-azonos, ha ebből merítek és festek. Ezt élem, ezt hordozom a szívemben, a lelkemben, ez köszön vissza az alkotásaimon is. Tizenéves koromban azt álmodtam, hogy állok egy dombon és egy Fényvárost látok. Egész életemben végigkísér, hogy Fényvárost festek kapukkal, ablakokkal, emberekkel, terekkel, angyalokkal. Fénnyé válunk mi is, részei leszünk a szavakban kifejezhetetlen nagy egésznek. A szellemi világom képi megfogalmazása jelenik meg a vásznon és bízom benne, hogy a teremtő erő, az isteni szikra pedig kis tüzeket gyújthat a néző lelkében.

– A mostani, Fényben című kiállításának megnyitóján volt egy videó vetítés a templomok számára készült alkotásairól, a tárlat anyaga pedig egy 60 oldalas kiadványban is megtekinthető.

– Ötven képpel jelent meg a könyv, amelyben Szerényi Gábor és Szák Kocsis Pál írása is olvashatók. A békéscsabai református templom számára színes üvegablakokat készítettem, az evangélikus nagytemplomba oltárképet festettem, a gyulai adventista imaháznak pedig az oltárterét készítettem el, ezekből láthatott videó vetítést a közönség. A Berlini Missziós Központ számára is festettem oltárképet, ez nem szerepelt a filmben.

– Mik a tervei a jövőre nézve?

– A megkezdett sorozatokat folytatom. Festek, míg az ecset ki nem esik a kezemből. És ha pár év múlva egy új anyag összegyűlik, majd azt is szeretném kiállítani. Boldog vagyok, ha megnézik a képeimet, éppen ezért most keddenként 11 órától ott leszek a múzeumban, és személyesen tartok tárlatvezetést azoknak, akik ezt igénylik.