A megnyitón többször történt utalás az Insula Lutherana sajátos szerepére. Tudjuk, hogy a Budapest szívében lévő épületegyüttes nem egyedi jelenség, a diaszpórában élő lutheránus közösség létformája számos helyen ez a valóban szigetszerű képződmény, amely a templom mellett több intézményt, lakást, hivatalt foglal magába. De vajon e sokszor megidézett és építészetileg is tudatosan kialakított létforma milyen beidegződéseket alakított ki bennünk, s vajon az évszázados tapasztalat ma mennyire használható?

Az a tény, hogy a múzeum megújulásával a „Deák tér” sziget volta is nevesítve lett, mai szóhasználattal nevezhető egyfajta „brandingnek”. Egy olyan márkának, amely fontos üzenetet hordoz.

A sziget szónak azonban a magyar nyelvben is nagyon sokrétű jelentése van. Hiszen egy szigeten lehet menedéket találni, kiemelkedni a viharos tengerből, de ott élve el is lehet szigetelődni, távolságot tartani mindattól, ami körülveszi. A Deák téri insula a története során sokszor tapasztalhatta meg ezt az ellentmondásosságot. A megújult múzeum előterében egy igen gondolatgazdag rajzfilm foglalja össze ezt a történetet a kezdetektől napjainkig. A torony nélküli templom falai, a hozzá csatlakozó épület funkcióváltásai az üzletektől a munkásőrség raktárán át a múzeum 1979-es megnyitásáig, az iskola hányatott sorsa – mind-mind e változatos kalandokat, emelkedett és szégyellni való pillanatokat, nagy ívű és szánalmas szellemi teljesítményeket tartalmazó történet emlékeit hordozzák.

A saját történetünkről szóló múzeum koncepciója, minősége az önreflexió, a saját magunkkal való szembenézés képességéről is szól, tartalmában és formájában egyaránt.

Nyilván számos muzeológiai elemzés készül majd még az új tárlatról. Az azonban már az első pillanatban világos, hogy a filológiai alaposság mellett egy olyan összkép közvetítése volt a rendezők célja, amely képes megjeleníteni azt az evangélikus lelkiséget, mentalitást, amely a szigetet – legyenek bármily zord körülmények is körülötte – a befogadás helyének, az ott születő gondolatokat világítótoronynak tekinti, nemcsak a múltban, hanem napjainkban is. Az a tény, hogy ez a legkorszerűbb technikai eszközök alkalmazásával történik, csak még jobban kiemeli azt a szellemi frissességet és nyitottságot, amely egyházunkat legfényesebb időszakaiban jellemezte.

A Márton-napot megelőző hétvégén a felügyelők révfülöpi országos konferenciáján arról beszélgettünk, hogy a hamarosan ötszáz éves gondolat jegyében milyen változásokra lehet szükség egyházunkban, s mi az, amit ebből a külvilág felé is jeleznünk kell. S bár a Balaton partján kevesebb szó esett a szigetszerűségről, annál több az elszigetelődés veszélyeiről. Ennek elkerüléséhez a Deák téri insula által megidézett erények felelevenítésére nagy szükség lehet: több önfelelősség, a létezéshez szükséges lelki és materiális források tisztelete, nagyobb önállóság s persze a szellemi, hitbéli világítótornyok rendben tartása, működtetése. Nyilván ezeknek a fényét észlelte messziről a Deák téri insula felé szaladó lobogó köpenyes alak is, aki ugyebár Sztehlo Gábor, de köpenye alapján akár Szent Márton is lehetne. S lehetnének, legyenek még nagyon sokan köpeny nélkül is, amikor az Evangélikus Országos Múzeum csillogó krómacél zsalugátereit látják!

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 47. számában jelent meg, 2016. november 27-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.