Aki valaha is járt a hegyvidéki evangélikus gyülekezeti komplexumban, biztos, hogy nem felejtette el, olyan harmóniát, meghittséget sugároz az épület, a templomba hatoló fénynyalábok, a praktikus, otthonos kiszolgálóhelyiségek, de főleg a templomablakok, amelyeket bármeddig elnézne az ember, meditálva a Teremtő dicsőségén és az ember földi küldetésén.

A rend része, hogy a gyülekezet Égigérő című lapjának számai napraké­szen feltöltve várják az olvasót a példásan karbantartott honlapon, csakúgy, mint a havi alkalmak pontos dátum szerinti listája, a szolgálattevők neve vagy az emlékeket idéző fotóalbumok.

Evangélikus ősök

A lelkész házaspár mindkét tagja több generációra visszamenően evangélikus ősöket mondhat a magáénak. Keczkó Pál Vácon élte gyermekkorát, a lelkészi elhívást is ott kapta. „A vá­ci gyülekezetben nőttem fel, bár a csalá­dom ősagárdi, tehát Nógrád megyei faluból származunk – mondja. – Kétéves koromban költöztünk Vácra. Azonnal betagozódtunk a gyülekezet életébe, hiszen szüleim, nagyszüleim aktív tagjai voltak az ősagárdi közösségnek, a tradicionális nógrádi kegyességet gyakorolták. Vácon konfirmáltam. Az ifjúsági élet abban az időben igen intenzív volt, hálás vagyok azért, hogy igazi közösségre találtam. Ott vált személyessé a hitem gyakorlása, olyannyira, hogy azután a lelkészi pályára való elindulásnak is ez lett a háttere. Úgy éreztem: az a sok lelki kincs, amit ott kaptam, arra indít, hogy ezt másokkal is megosszam. Ebből az élményből indultam el a lelkészi szolgálat felé.”

A pluszra, amely mégis éppen őt indí­totta el, így emlékezik vissza: „Nem volt konkrét pillanat, de volt énekkarunk, amellyel rendszeresen szolgáltunk az istentiszteleteken. Kapcsolatot ápoltunk a pesterzsébetiekkel, Győri János Sámuel lelkésszel, az ő Hermons együttesével. Nagy ereje volt ennek az ének- és zenekari együttlétnek. Akkoriban kezdtem el zenélni is – ez azóta is meghatározó ré­sze az életemnek. Több impulzus volt, a szolgálattevők – Detre János, Füke Szabolcs, a már említett Győri János Sámuel – személye is indíttatást adott. A hivatá­sos zenészi pálya nem foglalkoztatott komolyan, ellenben a középiskolában még programozónak készültem! Ahhoz képest a lelkészség elég nagy váltás volt…”

Keczkó Szilvia Pécsett született, Szederkényben nőtt fel; az ottani evangélikus közösség a Mohács–Magyarbóly–Siklósi Társult Evangélikus Egyházközséghez tartozik. A lelkésznőről az olvasható, hogy „eredetileg pszichológusnak készült, mert látta, mennyi kisiklott élet van körülötte”. Kiigazítja az információt: „Pontosabban azt tudtam, hogy mindenképpen emberekkel szeretnék foglalkozni. A középiskolában én voltam az osztály »lelki szemetesládája«, akinek mindenki mindent elmondott, egé­szen bizalmas dolgokat is megosztottak velem. Tizenöt-tizenhat évesen úgy gondoltam, erre teszem fel a jövőmet: hogy emberek terhét és örömét hordozzam. Ez lassan formálódott át, úgy az érettségi évére ért meg bennem – köszönhetően a gyenesdiási táboroknak, az ott öt nyáron át megélt hitélményeknek –, hogy embereket szeretnék Istenhez vezetni, nekik tanúságot tenni, megmutatni az igaz és csalhatatlan megoldást: Jézus Krisztust. Igaz, magyartanári szakra is jelentkeztem – különös módon nem vettek fel, pedig mindig nagyon jó voltam belőle. Azt az egyetlen tételt húztam a harmincötből, amit nem tanultam meg… Ezt jelnek vettem. Közben a teológián húsz százalékot kaptam az ének alkalmassági vizsgán – biztos voltam benne, hogy nem felelek meg. Mégis fölvettek. Éreztem: Valaki egyengeti az utamat.”

Házaspárként a Hegyvidékre

A kétfelől érkező életút pedig az Evangélikus Hittudományi Egyetemen fonódott össze. „Évfolyamtársak voltunk, és az ötödév után házasodtunk össze” – mondja Szilvi. „2003-ban, augusztus 16-án” – szól közbe Pali. (Lám, a férfi, aki számontartja a házassági évfordulójukat.) A hatodévet már házasként, két közeli budai gyülekezetben töltötték: Szilvia Budavárban, Pál itt, Hegyvidéken. 2004 júliusában Vácon ordinálta őket D. Szebik Imre püspök, majd közösen kezdték meg beosztott lelkészi szolgálatukat Pilisen. Az ott töltött két év után kerültek jelenlegi helyükre.

Több mint egy évtizednyi közös munka után kiforrott a válaszuk a kérdésre, hogy milyen lelkész házaspárként szolgálni. Pali szerint annak idején a teológián voltak, akik féltették a párokat, utalva a lehetséges rivalizálásra, amely megnehezítheti a munkát. A negatív jóslatok az ő esetükben szerencsére nem váltak valóra, csak az előnyeit tudják sorolni a „házastársam is lelkész” létnek. „Kiegé­szítjük egymást” – mondja, és ez nagyon fontos érv. Az ember férfiként és nőként megtalálhatja a lelkészi szolgálatban a hozzá közel álló területeket, s akkor ott eredményesebb lesz. Ez pedig kettejükre is kihat, hatékonnyá teszi a munkát, és a gyülekezet profitál belőle.

Persze évek kellenek, amíg magukat és egymást megismerve kialakul ez a jól működő páros rendszer. „Hálás vagyok érte, hogy együtt szolgálhatunk” – teszi hozzá Pál, ám a nehézséget sem hallgatja el: „Könnyen beszivárog a munka az ember házasságába, otthon is előkerülnek a gyülekezeti kérdések.” De – mutat rá ennek az előnyére is – nagyszerű dolog, hogy egy „szakmabelivel” tudja megbeszélni, megosztani a gondokat is.

Szilviben most már erős meggyőző­dés mindaz, amit Pali mondott, el sem tudná képzelni másként, annyira jó, hogy akár szakmai tapasztalatokat meg tudnak osztani a másikkal, illetve ki tudják egészíteni egymást. „Évek után kiderült, hogy mindketten másban vagyunk jobbak, és beláttuk, hogy a másik a másikban jobb.” Pál sorolja tovább: „A munkamegosztás tizenkét év tapasztalata alapján így néz ki: a vezetés, szervezés, a műszaki dolgok, menedzselés, a templom körüli tennivalók hozzám tartoznak. Idén áprilisban lesz tizenhét éves a Benczúr László tervezte gyülekezeti komplexum, amely lelkész elődünk, Bácskai Károly szolgálati ideje alatt épült. A karbantartással járó teendőket én végzem. Szilvi területe a házaskör, a baba-mama kör, a konfirmációi oktatás. Az ifjúsági munkát én viszem, ebben a könnyűzenei vénám sokat segít: gitározással remekül meg lehet szólítani a fiatalokat. Két felnőttkorú bibliacsoportunk van, a heti rendünk szerint egyikünk az egyiket, másikunk a másikat viszi. Az élet megmutatta, nem bonyolult ez.”

Szilvi hozzáteszi, hogy míg a „nagy” szervezési munkákat szívesen átengedi férjének, a sok kis apróságból álló előkészítendő feladatokat – például a nyári gyerektábort – ő készíti elő. Kitalálja a vetélkedőket, a programokat, aztán persze együtt valósítják meg. A karácsonyi nagy „műsorcsomag” is Szilvi terepe: kigondol, összeállít, próbál. Beszélgetésünkkor ké­szülnek a téli, fiatal családos hétvégére Balatonszárszóra, ezt is örömmel szervezi. Nincs semmi kőbe vésve, csak működik…

Neves elődök nyomában

Neves elődök vetette alapokra épül a budahegyvidéki közösség. Az ő „lábnyomukba” lépő fiataloknak ez nem kis feladat volt rögtön a pályájuk elején. Bár kőből-téglából nem kellett építkezniük, a közösség építésében annál több kihívással találkoztak. Élénk a gyülekezet értelmiségi, zenei élete, dr. Ecsedi Zsuzsa kántori szolgálata és a Keresztény Értelmiségi Fórum alkalmai messzi vidékről is vonzzák a közönséget – ebben már a há­zaspár szervezőmunkáját is dicsérhetjük.

Pál Bácskai Károly szolgálatát említi: fejlődő, erősödő, jól szervezett közössé­get vehettek át. Embert próbáló időket élt át az építkezéskor a gyülekezet, és Isten csodája, hogy megerősödve került ki belőle. „Jó alapokba simulhattunk bele, meg kellett ismernünk a kerület és a gyülekezet lehetőségeit, ráérezni, hogy hol lehet tovább építkezni. Úgy érzem, hogy a szolgálatunk révén a fiatal családos korosztály az, amelyet még inkább tudtunk aktivizálni.”

A hitoktatás is fontos szerepet kap, nemcsak az iskolákban, hanem a gyülekezetben is vezetnek hittancsoportot, a kötődést itt is fenn kell tartani, ápolni kell. Szilvia érdekes elemmel egészíti ki az elmondottakat: a nagyváros nyújtotta programkavalkád és lehetőségek özöne gördít akadályt szinte bárminek a megszervezése elé. Még a baba-mama körnél is: a kerület is sok alkalmat kínál, volt, akit a Ringató csábított el, tudjuk meg Szilviától. (Tegyük hozzá: a XII. kerület igen aktív, színes, család- és sportbarát, ápolja a nemzetiségi hagyományokat, megrendezi például a svábhegyi pünkösdi búcsút, tehát igazi jó lokálpatrióta városrész, a helyi lap is vaskos és színes, nem csak a lehető­ségek tárháza nagy.) Bőséges a túlkínálat mind az ifjúság, mind a felnőtt korosztály számára, ezzel sokszor nehéz versenyezni.

Pali egyetért: keresik az utakat, hogyan tudnak megújulni, vonzóak lenni. Sok fiatal vágyik az igazi, megtartó közösségre. Talán ezért is lett nagyon jó a fogadtatásuk a Keczkó házaspár által útnak indított könnyűzenés családi istentiszteleteknek. Kinőtte magát a gitáros, éneklős alkalom.

A házaspár hisz abban, hogy az embereknek van vallási igényük, vannak kérdéseik, amelyekre itt kaphatnak választ. Ha ezt sikerült a Szentlélek Isten segítségével jól megfogalmazni, hozzátenni a maguk részét, akkor jönni fognak az emberek, és növekedni tud a közösség.

Gazdag kerületben szolgálni

Ha már Budapest, Hegyvidék, óhatatlanul felvetődik a kérdés: vajon irigylésre méltó dolog-e Budapest talán legszebb természeti környezettel bíró és a közvélekedés szerint egyik leggazdagabb kerületében élni, szolgálni? 

Pali a hálát és az örömöt említi elsőként. Ő világéletében vidéki gyülekezetbe készült, és matematikai alapon is annak volt nagyobb esélye, hogy oda kerül, de az itt töltött hatodéve megalapozta későbbi jövőjét. Nagy feladatnak érzi Budahegyvidék „nem lelkészi oldalát”, hatalmas potenciál van a közösségben, mondja. Erre nagyon tudott építeni Danhauser László, a gyülekezet alapí­tó lelkésze is. (1953-ban önállósodott Budahegyvidék a budavári egyházközségtől.) Úgy szocializálódtak a hívek ebben a közösségben – teszi hozzá a lelkész –, hogy nemcsak élvezői mindannak, amit kapnak, hanem tevékeny részesei is a mindenkori szolgálatnak. Krisztus tanítványai nem élhetnek másként! Csapatban játszanak, olyannyira, hogy minden gyülekezeti egységnek van egy nem lelkészi vezető­je-segítője. Készek teret adni másoknak is, miközben saját helyüket is megtalálják.

Szilvia kettős érzéseiről beszél ugyanennek a kérdésnek a kapcsán: egyrészt ő is hálás, hogy itt lehet ennyi éve. Szeret itt élni, szolgálni. Ugyanakkor ő „nem irigyli magát”. Azért, mert alaptempója, -ritmusa más, nehezen vette fel a sok alkalom, sok ember, energikus, pezsgő élet diktálta tempót. Néha úgy érezte – vallja meg –, hogy kevesebb is elég lenne. Mostanra már hozzáedződött, bár még manapság is kapkodja a fejét, fut a dolgok után, aggódik, hogy vajon jut-e mindenre elég idő. De ez kettejük különbözőségét, más-más temperamentumát is mutatja – összegez Szilvia.

A gyerekek már megszokták az itteni életet, bár nagyon örülnek, ha a nagyszü­lőkhöz mehetnek vidékre, akár több hétre is. Szilvia édesapja méhész, a munkája a kiskamasz fiúknak már jó terep a segédkezésre is.

Hogy tíz év múlva hol látják magukat? Pali szerint ez nehéz kérdés, hiszen vannak pillanatok, amikor váltani kell – nemcsak a lelkészeknek, hanem minden pályán, valamennyiünknek. Jelenleg ő nem érzi a váltás szükségességét, van motivációja, új ötlete, tízévnyi igazgatói lelkészi szolgálat után itt látja a fejlődés, előrelépés lehetőségeit. A váltás kérdését is Istenre hagyatkozva fogja eldönteni, ha eljön az ideje.

Szilvi egy-két éve azt válaszolta volna: szinte biztos, hogy nem itt látja magát tíz év múlva. Most, 2018 elején így fogalmaz: szinte biztos, hogy itt! A gyermekek iskolá­ja, előmenetele is fontos szempont. András tizenhárom, Levente tizenegy, Emília nyolcéves. A fiúk a Deák térre járnak már, Emília a Kós Károly általános iskolába. „Van egy nyuszink, és Károly, a kaméleon is része a családnak” – tudjuk meg a lelkésznőtől.

Kikapcsolódás konyhában és Caminón

A házaspár mindkét tagja megtalálta magának a kikapcsolódás személyre szabott formáját. A kérdésre, hogy edz-e már a félmaratonra, Pál bólogat: „Maratont már futottam, mostanában félmaratonokat futok inkább. Szeretek futni, ez az elcsendesedés, a kivonulás lehetőségét adja. Fontos töltekezési lehetőség. Az Ultrabalatont a lelkészi körrel már beírtam a naptáramba.”

Szilvi a konyhai sütés-főzéssel tud igazán kikapcsolódni. Azt is szereti, amíg elkészül az étel, de az együttes étkezés örömét is. Pali tavaly nyári nagy vállalkozásáról – Szilvi itthonról küldött lelki tá­mogatásával majdnem végiggyalogolta az El Caminót, a Szent Jakab-zarándokutat – csak azért nem ejtünk most bővebben szót, mert még vissza fog térni a megtett ötszázhoz hozzátenni a maradék „röpke” kétszáz kilométert. Mint mondja: „Tavaly voltam itt tíz éve lelkész, és töltöttem be a negyvenedik évemet, úgy éreztem, nagyon el vagyok fáradva, megújulásra vágyom, csinálnom kell valamit. Sokat hallottam kollégáktól is a Caminóról, és át akartam élni protestánsként az élményt. Öt hétre kiszakadni a családból, a szolgálatból nem könnyű – nagyon há­lás vagyok, hogy megkaptam ehhez a tá­mogatást Szilvitől és a gyülekezet világi vezetőségétől is. Jövő nyáron szeretném befejezni a megkezdett utat.”

Budán a 19. században egyetlen evangélikus gyülekezet volt, amelyet Mária Dorottya evangélikus főhercegnő, József nádor felesége alapított 1819-ben. A budai evangélikusok számának növekedésével a 20. század elején megalakult az óbudai és a kelenföldi gyülekezet. A budai hegyvidéken lakó evangélikus hívek is önálló gyülekezet alapítását vették tervbe; a Budai Evangélikus Egyházközségen belül Budahegyvidéki Lelkészi Kör alakult, amelynek első lelkészéül 1943-ban Danhauser László vallástanárt választották. A háború után rövid időn belül több különböző helyen kényszerült működni a gyülekezet, míg a lelkészi kör 1949-ben megvett egy villát, ettől kezdve ötven éven át ez volt a közösség otthona. 1953-ban alakult meg a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség. Első félreállítása után itt lépett újból szószékre 1956. október 14-én Ordass Lajos püspök. 1994-ben a gyülekezet állami kárpótlásként templomépítési ingatlanhoz jutott a Kék Golyó utcában; 1998-ban D. Szebik Imre püspök letette az alapkövet, 2001. április 7-én pedig felszentelte a Benczúr László tervei alapján elkészült új épületet. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 7–8. számában jelent meg 2018. február 25-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.