Szívükben papok

Szívükben papok

Share this content.

Szöveg: Pap Kinga Marjatta, fotó: Kenesei Zoltán, Pócs Miklós, Mórocz Ildikó
Gyenesdiás – 2018. szeptember 13. és 15. között ismét a gyenesdiási Kapernaumban zajlott az evangélikus gyülekezeti karvezetők és evangélikus iskolákban tanító énektanárok VIII. zenei konferenciája. A Kendeh Gusztáv elnökletével működő egyházzenei bizottság által szervezett programot ezúttal a hagyományosan koncerttel záruló kórusműhely mellett a nem lelkészi (lévita) szolgálat bibliai gyökereinek feltárása tette izgalmassá.

A konferencia közössége mindenekelőtt bibliai alapon közelített a gyülekezeti és iskolai zenei munka kérdéseihez. Farkas Sándor kiskőrösi iskolalelkész vezetésével elsősorban ószövetségi források alapján értelmezték Óbéd-Edóm, Ászáf és szolgatársaik üzenetét a mai „dicsőítésvezetők” számára. Fontos felismerés, hogy a külső elvárások helyett Isten átformáló közelsége, az istenkapcsolat személyiségünk mély rétegeit átjáró intimitása határozza meg a laikus szolgálók életét és feladatait. A liturgikus tapasztalat közös átélése sem maradhatott el: az istentisztelet elemeit sorra kibontó áhítatok és az úrvacsorás záró istentisztelet formáit az egyházunkban 2007-ben bevezetett Gyülekezeti liturgikus könyv kínálatából válogatták.

Az szakmai továbbképzés sajátos értéke, hogy az összejövetel során az ország különböző tájairól érkező, eltérő adottságú intézményekben és kórusokkal dolgozó kollégák osztják meg egymással tapasztalataikat. Csorba István és Ecsedi Zsuzsa Budapestről, Farkasné Gombár Ildikó Kiskőrösről, Kutyejné Ablonczy Katalin Békéscsabáról és Szebik Ildikó Csákvárról érkezett az alkalmi kórus élére. A nagy tapasztalattal rendelkező karvezetők sokszínű műfaji és módszertani repertoárja megmutatta, hogy országszerte milyen értékes munka zajlik a gyülekezetek zenei együtteseiben. A helyi közösség képviseletében maradandó élmény volt a keszthelyi Helikon Kórus élettől sugárzó fellépése Kendeh Gusztávné vezetésével.

A kórusműhely darabválasztásai egyben az egyházunkban használatos kóruskötetek mélyebb megismerését is szolgálták: a Karénekeskönyv három kötete mellett az elsősorban korálalapú művek iránt érdeklődő kollégák a kisebb egyházi kórusfüzeteket (így a 20. század három nagy evangélikus szerzőjének – Fasang Árpád, Rezessy László és Sulyok Imre néhány kórus- és orgonaművét egybegyűjtő válogatást vagy Csorba István szerzői kötetét) is haszonnal forgathatják. Mindezek megrendelhetők a Luther Kiadónál, megtalálhatók nagyobb egyházi könyvesboltokban. A Protestáns Műzenei Antológiák sorozat elmúlt években megjelent három kötete a reformáció első és második századának zenéit adja kézbe magyar nyelven az evangélikus kollégák hathatós közreműködésével összeállított kötetek megrendelhetők a Magyar Egyházzenei Társaság címén.

Az evangélikus iskolákban tanító kollégák hasznos módszertani tanácsokat és új lendületet kaphattak a tanévkezdéshez támogatásukban meghatározó Kutyejné Ablonczy Katalin ének-zene tantárgygondozó munkája. A zsinat által elhatározott ének-zene tantárgybővítés evangélikus iskoláinkban sokak igényével találkozik már a kötelező bevezetés előtt számos intézményben használatba vették a felkínált szakmai anyagot. A tapasztalatok megosztására egy 2018. november 14-én Budapesten tartandó szakmai fórumon kerül sor. Fontos szempont, hogy az evangélikus intézmények vezetői az ének szakos kollégák számára tegyék lehetővé az egyházi továbbképzéseken, szakmai napokon való aktív részvételt. Már most feljegyezhetjük a naptárba a következő karvezető- és énektanár-konferencia időpontját: 2019. szeptember 1214.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!