Idén azonban minden másképpen alakult. Szokatlan csend borult a világra. Szemmel nem is látható, önálló életre alkalmatlan, parányi, de nagyon veszélyes vírusok terjedtek el a világban. A koronavírus-járvány riasztó és döbbenetes némaságot hozott. Először a tömegrendezvények, a nagy koncertek, a lüktetően hangos sportarénák és stadionok zaja halkult el, aztán az iskolai tanórákat jelző csengők. Az egyetemek után bezárták az iskolákat, az óvodákat és a bölcsődéket is, de még a játszóterek kapuira is lakat került. A legfájdalmasabb, hogy a templomi harangok hívó szavának is el kellett némulnia.
A rövid idő alatt világjárvánnyá szélesedő áradat lassítása és remélt megállítása érdekében a hazai védekezést koordináló operatív törzs valamennyi közösségi alkalom felfüggesztését szerette volna elérni, de az egyházakra csak részben vonatkoztak a szigorú korlátozások. A vírusok persze feltételezhetően nem képesek megkülönböztetni, hogy világi vagy egyházi közegben vannak-e, ezért legnagyobb fájdalmunkra az egyházi alkalmakra is ki kellett terjeszteni a legszigorúbb korlátozásokat.
Az idei böjti csend egészen más volt, mint minden korábbi. Az említett rendelkezések nyomán határozottan elcsendesültek az utcák, csökkent a gépkocsik és a tömegközlekedési eszközök forgalma, de maguk az emberek is csendesebbek lettek. Értetlenség, döbbenet és félelem csendesítette le őket.
A rendkívüli helyzetben voltak, akik pánikszerűen megrohamozták az üzleteket, és tonnaszámra vitték a lisztet, a cukrot és az olajat. Ott, a boltokban persze megmutatkozott az emberek igazi arca. Voltak hangos szóváltások, néha a tettlegességig fajuló harcok a polcon található utolsó árukért. Az önző felhalmozó szemlélet miatt persze idő előtt elfogytak a legkelendőbb árucikkek, főként a tartós élelmiszerek és a tisztítószerek, míg néhány keresett termék ára a sokszorosára kúszott fel.
Sajátos böjti csendet éltünk meg, ahol kívül kényszerűségből sok minden elhalkult, ugyanakkor belül annyi minden zakatolt… A legtöbb európai országban, így hazánkban is azt ajánlották, hogy lehetőleg mindenki maradjon otthon, és aki csak teheti, otthonról végezze a munkáját.
Az elmaradt programok, a felszabaduló órák és napok, a külső zajok csökkenése még az egyházi alkalmak elmaradása ellenére is sok lehetőséget kínált az Isten előtti elcsendesedésre. Örvendetes volt megtapasztalni azt a kreativitást és elkötelezettséget, amellyel az egyházak, illetve a lelkészek igyekeztek a megváltozott körülmények között is megszólaltatni a remény és a kegyelem evangéliumát. Sok üres templom szószékéről is szóltak az igehirdetések, de ez esetben az interneten keresztül próbáltak eljutni az emberekhez. Üres gyülekezeti termekből is formálódott a lelki közösség a világháló segítségével. Közös bibliaolvasások, imaközösségek, lelki beszélgetések is indultak telefonon, Skype-on, a YouTube-on vagy más csatornákon keresztül.
Furcsa volt az idei böjti csend, de a szokatlansága miatt talán mélyebben szántó. Mert a koronavírus miatt nem tudtuk kivonni magunkat az alól a rémisztő felismerés alól, amelyet a világ zakatoló zajában olyan könnyen elfelejtünk: hogy az életünk törékeny, sérülékeny és mulandó.
Az idei halkabb böjti időben a nagyhétre és húsvét csodájára gondolok. Ebben a félelemmel és kilátástalansággal átszőtt furcsa csendben vajon meghalljuk-e a jó hírt? Meglátjuk-e és megértjük-e Jézus Urunk nagypénteki halálában és húsvéti győzelmében a nekünk szóló örömüzenetet? Azt, hogy ő nekünk, a félelemmel, reménytelenséggel, önzéssel, bűnnel és halállal küszködő embernek hozott igaz reménységet. Mert az Úr feltámadt, az Úr valóban feltámadt!
A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 13–14. számában jelent meg 2020. április 12-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.