Tükör, avagy protestáns összefogás a cigányokért

Tükör, avagy protestáns összefogás a cigányokért

Share this content.

Budapest – 2014. április 16-án a Roma Kultúra világnapja alkalmából protestáns felekezetek cigány-missziós vezetői tartottak beszámolót a Cigány Módszertani és Kutató Központban. Egyházunkat Bakay Péter, a Cigánymisszói Szolgálat vezetője képviselte. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

A protestáns egységben bízva gyűltek össze a felekezetek cigány-missziós vezetői, hogy tanúságot tegyenek arról az összefogásról, mellyel az evangélium képviseletében cigány testvéreink között szolgálatukat végzik. A tanácskozáson megfogalmazódott, hogy az evangélium gyökeresen megváltoztatja az emberek életét, így a felekezetek képviselői közösen álltak ki amellett, hogy a cigányok megsegítésének alapja a Krisztussal való találkozás lehetőségén kell, hogy alapuljon. Amennyiben ezek az alapok jók, akkor minden más segítő program minőségi változást hozhat cigány testvéreink életében. „Tisztába vagyunk azzal, hogy ma Magyarországon a cigányság beszorított helyzetben van. Az egyház részéről mi Istentől kaptuk a kegyelmet arra, hogy szolgáljunk a cigányok között is. Örömteli, hogy a protestáns felekezetek nemcsak külön-külön, hanem egymással együttműködve is végzik azt a krisztusi elhívatásnak megfelelő feladatot, mely az evangélium cigány testvéreinkhez való eljuttatását szolgálja” – fogalmazott a sajtótájékoztató megnyitásaként Durkó Albert, a pünkösdi egyház képviseletében.

Bakay Péter beszámolójában kitért arra, hogy az evangélikus egyház a cigány-missziós szolgálata a többi protestáns felekezethez képest hátrányos helyzetben van, ugyanis történelmi hagyományaink miatt a többi felekezetnél magasabb számban vannak cigány testvérek. Az evangélikus Cigánymisszói Szolgálat vezetője ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az egyházvezetés tíz évvel ezelőtt – felismerve a szükséget és a bibliai küldetést – tudatos döntést hozott azzal, hogy létrehozza a cigány-missziói szolgálatot. „Ennek a döntésnek a folytatásaként is értelmezhetjük, hogy létrejött a Nyíregyházán működő oktatási intézményünk, a Roma Szakkollégium, valamint a tavalyi évben másfél ezer ember részvételével megtartott országos missziói napon is kiemelt figyelem fordult a cigány-misszió felé. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen ettől a szemesztertől kezdve a lelkészképzés tantárgyai között szerepel a Bevezetés a cigány-missziológiába című tantárgy, mely a jövő lelkészeinek alapvető ismereteket és érzékenységet táplál cigány testvéreink iránt” – fogalmazott Bakay Péter.

A baptista felekezet cigánymissziós munkásságáról Kovács Bálint számolt be. Mint fogalmazott, felekezetében kezdetben nem vált külön missziói ággá a cigány-misszió, hanem a bűnös ember megtérése volt a szemük előtt. „A baptista egyház kimondottan cigány-missziós tevékenysége tizenöt éve kezdte meg működését és jelenleg harmincegy településen végez szolgálatot” – mondta a Baptista Romamissziós Bizottság vezetője.

„A metodista felekezet már a tizenkilencedik században is érzékenységet mutatott cigány testvéreink felé” – fogalmazott dr. Khaled A. László. A metodista lelkész kiemelte, hogy gyülekezeteik fele foglalkozik cigány-misszióval, valamint Alsózsolcán most adják át a cigány lelkészük által vezetett gyülekezet templomát. „Jelenleg a fentieken kívül két nagyobb projekten dolgozunk. Felismerve a felzárkóztatás lehetőségét Kisvaszaron gazdálkodási programot indítottunk, míg Abonyban Jövőkép és életút címmel oktatási programon dolgozunk” – mondta dr. Khaled A. László.

Durkó Albert a pünkösdi egyház 1996-ban alapított országos cigány-missziói szolgálatának tevékenységéről elmondta, hogy ma több mint száz gyülekezetben végeznek aktív szolgálatot és az egyházi szeretetszolgálatuk által adományokkal is segítik a nélkülözőket. „A cigányokat elsősorban nem segélyekkel, hanem őket megszólító képzések indításával lehetne segíteni, hiszen ez ad esélyt arra, hogy kiszorított helyzetük megváltozhasson” – fogalmazott a Pünkösdi Egyház cigány-missziójának vezetője.

A református egyház cigány-missziós stratégiáját bár csak 2013-ban dolgozta ki, azonban cigány-missziós tevékenysége évszázadokra húzódik vissza, hiszen a gyülekezetekben együtt élnek cigány és nem cigány magyarok. „A Megbékélés, egészség, reménység címet viselő stratégiánkat azért fogalmaztuk meg, hogy fókuszáltan is meghatározzuk feladatainkat. Ennek értelmében az elsődleges feladatunk az evangélium hirdetése, mely ki kell, hogy terjedjen az élet minden területére. Így a cigány-missziós munkában az oktatás, az egészségügy, a munkahelyteremtés éppúgy helyet kap, mint a kiengesztelődés vagy a belső gyógyulás” – fogalmazott Dani Eszter. A református lelkész beszámolójában kitért arra is, hogy egyházuk többek között Roma Szakkollégium működtetésével, országos cigány-missziós nap szervezésével, valamint konferenciákkal és gyülekezeti tanodák létrehozásával is végzi cigány-missziós szolgálatát.

A tanácskozás végén került sor a húszezer példányban megjelenő Tükör című protestáns lap bemutatójára. Bakay Péter a kiadvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy „úgy látjuk, hogy ha Jézus ma élne, akkor nem szamaritánusokat emlegetne, hanem a cigányokat hozná fel példaként. Tükröt szeretnénk állítani a gyülekezetek elé és ennek értelmében indítottuk el ezt a lapot, hogy érzékenyebbé tegyük a gyülekezetek tagjait cigány testvéreink iránt.” A Tükör című díjmentes lap minden protestáns újságban elérhető lesz.

A Protestáns összefogás a cigányokért rendezvény lehetőséget teremtett arra, hogy megismerhessük a felekezetek cigány-missziós tevékenységét, valamint felfedezzük a közösen gondolkodás, az összefogás erejét. Ezen kívül figyelemfelhívás is volt. A Krisztus-követők ugyanis nem fordulhatnak el nélkülöző testvéreiktől, így a cigány-missziói szolgálat egyúttal meghívás is a krisztusi út másokat megszólító és őket felkaroló követésére.

Csatolt állományok: Tukor_2014_01-2.pdf -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!