Már szinte az ajtóban állunk. Érezzük, reméljük mindannyian, hogy hamarosan elkezdődik az a normalizáció, ami lépcsőzetesen bár, de visszavezet bennünket a civilizációba. Olyan jó lesz ismét elmenni a kedvenc helyeinkre, leülni rég nem látott, kedves emberekkel, újra megölelni őket!

Közben ott van bennünk a szorongás is. Tényleg vissza akarunk térni? Tényleg biztonságos lesz? Valóban fel akarjuk venni régi szerepeinket, a sok elkötelezettséget és görnyesztő terhet, ami odakint vár minket?

És ha nem? Ha a karantén ideje alatt megérett bennünk az elhatározás, hogy változtatni akarunk? Lesz-e erőnk majd hozzá? Nem fog elsodorni az ár, nem fognak-e kinevetni a többiek, ha megváltozom, ha változásokat javasolok majd közösségeimben?

Az ajtóban állunk, kifelé nézve, vágyakozással és félelmekkel tele. Kérem, vigyázzanak, az ajtók... - cseng a fülünkbe. Nagyon elkel most a lelki muníció.

Liturgus: Darvas Anikó

Igehirdető: Gombkötő Beáta

Zene: a Lift! zenekar és barátaik széles e világból

Házigazda: Bence Áron