– Hogyan vezetett az útja Clevelandbe?

– 1996-ban kerültünk férjemmel Cleveland nyugati oldalának magyar gyülekezetébe. Előtte Csővár és Penc evangélikus gyülekezeteiben szolgáltunk. Adódott egy lehetőség, hogy egyéves ösztöndíjjal az Egyesült Államokba menjünk, hogy a magyar evangélikus diaszpórát gondozzuk, pásztoroljuk. Megszerettük ezt a munkát. Egyre inkább éreztük, hogy feladatunk, felelősségünk van itt. Így lett az egy évből lassan húsz.

– Mesél ne egy kicsit az ottani gyülekezeti életről?

– Mielőtt bármibe belekezdenék, el kell mondanom, hogy mi mostanra az egyetlen magyarul működő gyülekezet maradtunk az Egyesült Államokban. Az elmúlt harminc évben nyolc gyülekezet szűnt meg szerte az államokban. A szórványunk is óriási: a férjem (Tamásy Zoltán – A szerk.) például kéthetente jár át Torontóba (!) istentiszteletet tartani. Itt is van egy maroknyi, ám igen aktív gyülekezet. Szomorú aktualitás, hogy ebből a közösségből éppen az elmúlt hetekben távozott el az örökkévalóságba a költő-lelkész, Simándi Ágnes. A gyülekezetben rendszeres alkalmaink vannak: minden hét szerdáján énekkar, csütörtökön gyermek foglalkozás, pénteken gyermek- és felnőtt bibliaórák, szombaton játszóház. Vasár nap 12-kor istentiszteletre várjuk a híveinket, mellyel párhuzamosan gyermekbibliakört is tartunk. A gyülekezet létszáma mintegy nyolcvan fő. Ez kimondva talán kevésnek hangzik, ugyanakkor ez egy abszolút valóságos szám: akik idetartoznak, azokról mindről tudunk, ők mind felelősséget éreznek a közösségünk iránt.

– Hol tartják az előbb felsorolt alkalmakat?

– Sajnos idén nyárra olyan helyzetbe kerültünk, hogy ki kellett mondanunk: nem tudjuk fenntartani a templomunkat és a hozzá tartozó termeket. Az épület tornya például már teljesen romos állapotban volt, mindenképpen fel kellett volna újítani. Ehhez próbáltunk pályázat útján pénzt szerezni, de nem jártunk sikerrel. Így nem maradt más választásunk, mint hogy eladjuk az ingatlant. Már vásárlónk is akadt volna, egy afro-keresztény gyülekezet, de ők végül visszakoztak, és nem vették meg a templomot. Ezért aztán még most is áruljuk, de már nem itt tartjuk az alkalmakat, ha nem a clevelandi magyar református gyülekezet helyiségeiben. Hozzá kell tennem, hogy körülbelül három éve ott sincs lelkész, tehát tulajdonképpen a református gyülekezet pásztorolását is mi végezzük. És még egy apró adalék, hogy egy értelmű legyen, nem csak mi járunk ilyen cipőben: Clevelandben a megvételre kínált templomok száma mintegy ötven. Sajnos a mienk mind emellett még egy leszakadó város részben is van, sokan nem is mertek sötétedés után el jönni az együttlétekre. Természetesen ez sem tett jót az egyes alkalmak látogatottságának…

– Van esetleg olyan tagjuk, aki már nem is beszél magyarul, csak az ősei iránti tiszteletből tartozik a gyülekezethez?

– Olyanok, akik inkább már csak értenek, de nem igazán beszélnek magyarul, akadnak. De azért nem ez a jellemző. Aki ide jár, az éppen a magyar nyelv miatt jön. Nagyon aktív gyülekezet vagyunk egyébként. Még azt sem mondanám, hogy száz százalékban evangélikus gyökerű minden gyülekezeti tagunk. Lehet, hogy furcsán hangzik, de eredetileg a felügyelőnk is katolikus volt. Minket te hát az aktivitás köt össze, és az, hogy szeretünk itt lenni.

– Ha egyetlen szóval kellene meghatározni, hogy mi jellemzi a clevelandi gyülekezetet, mi lenne az?

– Az összetartás. Nagyon együtt kell verni minden szívnek. Mindenki érzi a felelősségét annak, hogy mi itt tulajdonképpen az „utolsó mohikánok” vagyunk. Nagy tisztelettel adózunk Bernhardt Bé la nagy tiszteletű lelkész, esperes testvérünknek, aki hihetetlen elszántsággal képviselte – és erejéhez mérten képviseli még most is – az észak-amerikai magyar evangélikusság ügyét. Fogyunk, ugyanakkor küldetésünk van. Továbbra is szeretnénk meg tartani az évi egy chicagói ösztöndíjas helyet. Ezen a helyen most Czutor Veronika tanul. Ezen kívül Columbusban, Ohio államban folytathat tanulmányokat Nagy Szabolcs. A lehetőséggel – túl azon, hogy évente megadatik valakinek, hogy külföldön szerezzen új tapasztalatokat – jelezni szeretnénk az otthoni anyaegyházunknak is, hogy még vagyunk, még élünk. 

– A szolgálatuk akkor talán túl is mutat a klasszikus gyülekezeti lelkészségen. 

– Igen, mivel – mint már említettem – a mienk az egyetlen magyarul működő gyülekezet az egész Egyesült Államokban. Elsősorban a mi feladatunk összetartani az itt élő magyar evangélikusokat. Az AMEK, az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia életben tartása is a mi megbízatásunk immár, ahogy az Erős Vár című lap szerkesztése, kiadása is. Sok fizikai munkával is jár a szolgálat. Minden lelkész, aki állt már olyan gyülekezet élén, ahol nem volt természetes a kiszolgáló személyzet jelenléte, tudja, hogy ez mit jelent. A templom takarítástól a kert gondozásig mindenre gondolni kell. De nem lehetünk elég hálásak Istennek az áldásért, amelyet napról napra megtapasztalunk. Önmagában az, hogy még megvagyunk, kegyelem. A Jézus Krisztusban nekünk adatott közösséget felbecsülhetetlen ajándékként éljük meg.